Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1

1936-02-04 [134]

—A FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS KÖZLEMÉNYE A LELEPLEZETT KOMMUNISTA SZERVEZKEDÉSRŐL: nyomozó/ "Politikai/főcsoportunk 1936. október havának második felében az Ilosvai-ut 36.sz.ház I.emeletén lévő egyik lakásban kéz­rekerltette a Kommunisták Magyarországi Pártjánaft földalatti titkos nyomdáját, Kózrekeritette akkor a nyomdát kiszolgáló embereket és hatalmas technikai apparátus birtokába helyezkedett. Azóta energiánkat arra összpontosítottuk, hogy körültekintő nyomozással fényt vessünk azokra a szervekre, amelyek a nyomdához szükséges kéziratokat szolgál­tatták, azokra a kommunista fórumokra, amelyek a földalatti mozgalmat Irányítják, Ma abban a helyzetben vagyunk, hogy jelenthetjük, hogy napvilágra hoztuk: .1./ a Kommunisták Magyarországi Pártjának a csonkaország területén belül székelő legmagasabb szervét, a vezető titkárt titkár­társaival' egyetemben; 2,/ Egy ujabb kommunista nyomdát; 3./ A Vörös Segély kb.ezer kötetet kitevő könyvtárát; 4./ A K.M.P.-nak több mint nyolcezer pengőt kitevő készpénzéti 5./ A titkárságnak a Hattyu-utca 10,sz.alatt volt, titkos összejövetelekre szolgáló és a kommunistapárt által berendezett lakását bútorzattal együtt; 6./ A K.M.P.-nak ugyan­erre a célra szolgáló egy szoba berendezését, amely ezidősrerint egy beraktározó cégnél van elhelyezve; 7./ A pártbizottságnak a Nap-utua lé.sz,alatt volt illegális összejöveteli helyét az ott megfordult egyé­nekkel együtt; 8,/ Az előbb hivatkozott és a mult év október havában jelentett nyomdánál feltalált linoleummetszetek készítőjét; 9./ S végül azt a szervet, amely puhatolásunk tanúsága szerint a K,M,P,kebelében katonai titkok kikémlelés^vel és azoknak a külállamok tudomására hozá­sával az ország ártalmára tört. Kis Zsigmond magántisztviselő személyében elfogtuk a párt vezető titkárát, aki kommunistaüzeÍrnek miatt már kilenc havi fogházbün­tetést szenvedett el ós most utoljára Tapolcsány-u.6.fdszt,5,szám alatt lakott Lelner Ferenc álnéven.A vezetőtitkáron kivül elfogtuk a titkár­ság további három tagját és ezzel leépítettük azt a legmagasabb szer­vet, amely Osonkamagyarország területében a bolsevlzta szervezkedést és agltációt irányítja. Kis Zsigmond évek óta nem dolgozik, az év legnagyobb ré­szét Oroszországban töltötte, ahol felesége és gyermeke most is kint van. Ez az ember a Hattyu-utoa 10/b,III,em,2,sz,alatt a K.M.P,által a titkárság részére berendezett és fenntartott főbérletl lakásba járt rendszeresen, titkári munkáinak végzésére, A megtartott házkutatás során rengeteg, a mozgalomra vo­natkozó feljegyzést, levelezést, utasításokat, jelentést foglaltunk le, ugy,hogy a párt működésének ujabb irányairól, azokról a terüle­tekről, amelyre munkájukat a mostani napokban koncentrálni akarták, teljesen tiszta képet kaptunk. Kis Zsigmondot az utcán fogtuk el. Ez alkalommal ötszáz pengő illegális pénzt találtunk nála, valamint egy igen érdekes lis­tát, azoknak a rendőrtisztviselőknek és detektiveknek lakásáról;akiket a párttagoknak kerülniök kell. Kis Zsigmond egyébként a KoM 0 P e kül­földl relációjában is fontos szerepet töltött be, központi bizottsági tag is volt, tehát az az ember, aki a moszkvai központot a Magyaror­szágon történő bolsevista mozgalomról állandóan tájékoztatta, A veze­tőtitkár mellett mint titkárok még Pikler György, Sebes István és dr, Weil Emil orvos működtek, Pikler György a Phőnix Biztosító Intézet főtisztviselője mint párttitkár, főleg a MOSZ-ban, a PTOE-ban a kom­munista frakciós munka irányítója volt, ő kezelte az illegális pén­zek nagy részét, átvette és továbbította a K.M.P,-nek külföldről jö­vő utasításait és jelentéseket tett a külföldön székelő magasabb szer­veknek. Birtokában katonai Iratokat is találtunk, Volt nála 4,500 P, ás nagyobb összegű külföldi valuta is, amely szintén a K.M.P,tulajdona, ^ A következő titkár Sebes István kárpltossegéd volt,aki kommunista üzelmek miatt már többizben volt büntetve ós ezidőszerlnt' 19 körözés alatt állt. Boros Andor álnéven a Lágymányosi-utca 7,I.em. », i l,sz.alatt lakott, ORszAuob^V^AH

Next

/
Oldalképek
Tartalom