Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1
1936-02-08 [134]
zu: .... -—SZÖRTSEY-SOMSSICH ÜGY. .;/3. folytatás./ Hary József dr, 'jáirásbiró a tanuk kihallgatása után anunoiálta: - Kovács Béla az idézést január 28-án átvette, de nem jelent meg a tárgyaláson. Nagyváradról távirat érkezett, mely szerint Kovács nem tud átjönni a határon. A járásbíróság szükségesnek tartotta annak megállapítását, hogy Kovács Budapesten tartózkodi-e vagy sem és ezért detektívet küldött ki a lakására. A detektív jelentette, hogy Kovács Béla nincs a lakásán s a megállapításszerint február 5-én Erdélybe utazott és onnan nem tért vissza. A jelentés szerint Kovács táviratot küldött a feleségének is és ebben azt közli, hogy nem tud átjönni a határon. Tekintettel arra, hogy a rágalmazási ügyet Kovács Béla jelenléte nélkül nem lehet letárgyalni, kénytelen a járásbíróság a tárgyalást elnapolni. A járásbiró még közölte a felekkel^ hogy a lehető legrövidebb időn belül tárgyalást tüz ki az ügyben, /MOT/P, £ A TÁBLA EGYHÓNAPI FOGHÁZBÜNTETÉSRE ÍTÉLTE KISZEL JÓZSEF VENDÉGLŐST, DE A BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSÁT FELFJGGESZTETTE, Az egykor dúsgazdag Kiszel József vendéglős állott ma többrendbeli sikkasztás^és csalással vádolva a tábla Zachár-tanácsa előtt. 192o-ban a Tiszti Kaszinó vendéglőját bérelte ód a főváros több más helyén is igen fényesen berendozott étterme volt. ... Üzleti bukása után különböző éjjeli mulatókban vállalt állást ós ott mint üzletvezető működött.Tavaly azután megvett egy Andrássy-uti kávémérést, amit később kávéházzá alakított át. Ehhez a vállalkozásához^^^^^több alkalmazottat, fizetőpincéreket, akiktől különböző összegű kauciókat vett fel, amit azután nem adott vissza a sértetteknek. A megkárosított alkalmazottak azt panaszolták, hogy Kiszel hang-, zatos Ígéretekkel csalta kl tőlük az óyadékot. Kiszel a váddal szemben azzal védekezett, hogy a sértettek hozzájárultak ahhoz, hogy óvadékukat az üzletben felhasználhassa. Tagadta, hogy bármivel is megtévesztette volna alkalmazottait, A törvényszék a kihallgatott tanuk vallomása alapján annakidején felmentette ^iszel Józsefet, Az ügyész fellebbezése folytán tárgyal ta ma Kiszel ügyét a tábla Zachár-tanácsa. Az iratok ismertetése után elébe tárta az elnök Kiszelnek, hogy akkor, mikor ő egy egész sereg kauciós alkalmazottat vett fel, már a házbért is csak naponta tudta fizetni, olyan rossz helyzetben volt. - Ebből még nemigen lehet megállapítani azt, méltóságos elnök ur. hogy én akkor már rossz helyzetben voltam, mert én mint szakember mondhatom, hogy alig van ma Pesten kávéház, amely ne naponta fizetné a házbért, olyan viszonyok vannak ma. Fischer főügyészholyottes fenntartotta a a felmentés miatt bejelentett fellebbezést és a tábla megváltoztatva a törvényszék felmentő Ítéletét, Kiszel Józsefet egyhónapi fogházbüntetésre Ítélte sikkasztás vétsége miatt, de az itélet végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette^ /MOT/ H, ELNAPOLTÁK A SZELET I ISTVÁN GYILKOSSÁGI BÜNPER F&TÁRGYALÁSÁT . A pestvidéki törvényszók Székkly Lajos dr. tanácsa négynapon korosztül tárgyalta Szomoti István bűnperét, akit az ügyészség gyilkossággal és egyéb " bűncselekményekkel vádolt. A vádlottak padján volt Sz-motí tizennyolc bűnár sa is. A szombati főtárgyaláson a ásnnácsolnök harmincnyolc tanút hall'gatott ki, A főbünös Szomoti István oziittal Is ronitens módon viselkedett. Amikor az olnök kérdést intézott hozzá, állati vad hangon"igy kiáltott:- Akasszon fel! Éli többot egy szót som szelők, kössenek fol, do azonnal. A szuronyos foghááőfc osond.jshangon próbálta nyugalomra intoni • Szomotit s okkor a vádlott . ' '? szombof ordult őr óvói és öklét rázva kiáltozta noki: : »•* - Maga mog no susogjon nekem itten,,. Beszóljon hangosan, nom tudom mit akar mondani. • #z olnök rendroutaaitácára a vádlott nyugodtan visszaült r. helyérő. - Székoly Lajos dr; tanácsolnök ezután a tárgyalás folytatását február 21-éro és 22-éro napolta ol,/MÖT/G.