Magyar Országos Tudósító, 1936. február/1

1936-02-08 [134]

GYÓGYSZERVÉNY" —-FUVARLEVÉL ÉS t FELÜLVIZSGÁLÁS. Az OMGE értesíti a tagja­it, hogy a vasúti ós hajózási szállítmányoknál gyakran előforduló té­ves fuvardíj számit ásókból eredő túlfizetések és a szállítmányok megsé­rüléséért, elvesztéséért, Illetve a szállítási határidő túllépéséért járó k rtórltósek szakszerű megreklamálását vasúti díjszabási Irodája utján elvállalja, hasonlóképpen a gyógyszervények számítását ls el­lenőrzi. Felkéri tehát az OMGE a tagjait, hogy az összes fuvarlevelket és egyéb vasúti és hajózási okmányaikat, valamint gyógyszervényeiket felülvizsgálás céljából küldjék be az OMGE-nak. /MOT/O. HÍREK —A STEFÁNIA SZÖVETSÉG VÉDŐNŐINEK F OG AD ALOMTÉTELE • A Stefánia Szö­vetség anya- és csecsemővédőnői tanfolyamának negyvenegy'növendéke öt esztendei tanulmány befejeztével most tett fogadalmat. A szép ün­nepséget a BókusI plébániatemplomban szentmise vezette be, amelyet Kurucz Mihály, a szövetség tanfolyamának hitoktatója mutatott be,majd utána a Kálvin-téri református templomban Tóth József ref.lelkész;aki szintén hltoktatóCJa & tanfolyamnak, mutatott be istentiszteletet^ Ste­fánia Szövetség központjában dr,Orosz Dezső egy etemi m.tanár főorvos, és Perlaky Istvánné főnökasszony jelenlétében tettek fogadalmat a nö­vendékek Keller Lajos igazgatónak. A most végzett növendékek - akikkel együtt a Stefánia Szövetség védőnőinek száma hétszázra emelkedett, ­az ország különböző részeiben máris elhelyezkedést találtak, /MOT/B. ——— —HÁZASSÁG. M 1 1 u s Flóra és II o 1 n ár Béla hírlapíró, tart,had­nagy, a"Magyarság"belső munkatársa február 9-én, vasárnap esté hat órakor tartják esküvőjüket a belvárosi főplébánla templomban, /MOT/B, Pro d_ o m o: _A fenfei házassá£l_ hir közJ.égót_k4rJU k öTXeglálI s^Tszf'éré't t él, a líOT~szer készt őségé, —­—TEARÓZSA ÁLARCOSBÁL, A Tearózsa Társaság herceg Eszterházy Antal el­nöklete mellett február 15,-én, szombaton tartja az Astoria-szálló összes termeiben 15 éve hagyományos jelmezes bálját /jelmez nem kötelez^, ame­lyen Brada Ede, az Operaház táncmesterének betanításában a "nemzetek tánoait" az elite-bálok legszebb bálkirálynői fogják bemutatni, A rende­zőség élén dr. Gergelyffy Gábor, dr. Horváth Béla Jenő, Fablnyi György, if j. Buday Gábor, Isópy Kálmán, Edvi Illés György állanak. Rendezőségi irodai Vilmos osászár-ut 54. f.6. Telefon 237-33. /MOT/B. — — — — ' - HÁZASSÁG. Dr. Körmendy Sándor r. kapitány és K. Z u r j a y Mariette február 8.-án tartották meg esküvőjüket a Oalvln-téri ref. temp­lomban, /LOT/B. Pro domo: A hlr szíves közlését kéri dr. ,/? Körmendy Sándor r, kapitány.­tör

Next

/
Oldalképek
Tartalom