Magyar Országos Tudósító, 1936. január/2

1936-01-22 [133]

§ §A MOT jelenti: Az egyik reggeli lap szerdai számában"Martonék külön pártértekezlete" cimmel azt közli, hogy kedden este Marton Béla hívei, körülbelül huszonötén, a Vadászkürt Szálló egyik különtermében gyűltek össze, hogy megbeszéljék taktikájukat. A közléssel szemben annak megál­lapítására kérték fel a Magyar Országos Tudósítót, hogy a hir nem fe­lel meg a valóságnak, mert a Nemzeti Egység Pártjának tagjai közül sen­ki semmiféle külön ertekezletén nem vett részt, ilyen értekezlet egy­általán nem Í3 volt. A tendenciózus hir alapjául esetleg az szolgálha­tott, hogy Marton Béla mintegy hat-hét képviselőtársa, köztük Melczer Lilla, a Képviselőház ülése után családtagjaikkal a Vadászkürt Szálló éttermében megvacsoráztak, ennek a családi jellegű vacsorának azonban semmiféle politikai jellege nem volt és az ahhoz fűzött kombinációk is légből kapottak. /X/N. MEZŐGAZDASÁG IGEN GAZDAG A!*YAGA LESZ AZ IDEI MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS KÜLÖNBÖZŐ CSOPORTJAINAK. Megemlékeztünk már arról, hogy az idei tavaszi országos mezőgazdasági kiállítás tenyészállatcsoportjaiba igen nagyszámú be­jelentés érkezett a január 15-iki határidőig. A számszerű adatokat leg­közelebb ismertetjük. A kiállítás többi csoportjaiban csak február 15-én jár le a bejelentés határideje, de már eddig is olyan bőséges és sokoldalú anyagot jelentettek be a kiállításra, ami teljesen meg fogja tölteni a rendelkezésre álló helyet és teljes képet fog nyújtani a hazai mezőgazdaság termelő eszközeiről, a termelésnek és az értékesí­tési törekvéseknek ujabb eredményeiről. Szerepelni fognak a kiállításon a különböző mezőgazdasági érdekű testületek es intézmények, a mezőgazdaság különböző üzemei ós a kapcsolótos termelési ágak, valamint'az értékesítés szervei, bemutat­va működésük mód szerelt és eredményeit. Ismét ott lesznek nagyhírű kísérletük! Intézményeink, azonkívül a földmivelésügyl minisztérium gazdasági szakoktatási Intéz­ ményei ezévben is résztvesznek a kiállításon demonstrációs anyagukkal. Ugyancsak szerepelni fog az Országos Mezőgardasági Kamara, valamint a Külkereskedelmi Hivatal külön-külön pavillonban nagyérdekű kiállitásá­val. Feltűnést fog kelteni az Idán is a zöldmezőklállit ás, újszerűen megkapó rendezésével. Ezeken az oktató jellegű csoportokon kivül gazdag anyag lesz kiállítva a baromfi-, erdÓ3ze tl-,fa csemete-,borászat 1- és szőlé­ szeti, háziipari és 1p armüv'3zetl t halászati, méheszet1,dohány-, mező­ gazdasági ipari es élelmiszerip ari , valamint a mezőgazdasági gópJis es zközklállítás 1 csoportokban. Újításként elsőizben vadászati kiállítás ls lesz ezévben a mezőgazdaság nagy seregszemléjén, amelyen többek között bemutatják a magyar vadászok világviszonylatban is figyelmet keltő szép zsákmá­nyukat , Ezévben is megrendezik a tenyészállatkiállltás kiegészíté­seként a díjazott lovak és szarvasmarhák elővezetését , valamint a nagy­sikerű lovasmér kőzéseket, különböző látványos lovasmutatványok bemuta­tását és fogatok előhajtását. A lovasmutatványok során nagy érdeklődés­re számithatnak a tervezett néples lovasjátékok, ezek között a cslkós­i és betyárjeleneteke A A kiállítás kereteihez kapcsolódva minden hazai kutyafajtát / felöl le lő kutyabemutató, rendőrkutyaversen:/ 1 palikkal nyájterelő ver­K seny és vad ász kutyabemutató ls lesz. / MOT/0. v . .,

Next

/
Oldalképek
Tartalom