Magyar Országos Tudósító, 1936. január/2

1936-01-28 [133]

-— ZI DRÉHR ÜGY.../4. folytatás./ - Volt végül a vádlottnak ogy harmadik védekezése is -folytat­ta vádbeszódót Makkal Jenő dr. - a Potoránné-féle juttatás ügye, erről azonban^nem kívánok bővebben nyilatkozni. Mindössze annyit állapitok meg, hogy Dréhr Imrének ez a védekezése is 1 idarcot vallott. Megállapítom, hogy Dréhr vádlott legalább olyan mértékben folt érdekelve Halász-bankházánál, mint néhai Vass József s igy neki sokkal nagyobb érdeke fűződött ahhoz, hogy Halász bankfeljegyzései ne kerüljenek nyilvánosságra, A Holtzspach­fóle ingatlanvásárlás ügyére visszatérve még ki kell jelentenem, hogy eb­be az ügyletbe Krausz Simon teljesen indokolatlanul kapcsolódott be s igy teljesen jogosulatlanul jutott nagyössaegü állami jutalékpénzek bitto­kába. Nem áll meg Dréhr Imrének az a védekezése, hogy Krausz Simon életé­ben már éppen eleget áldozott közcélikra s igy j ogosult volt, hogy egy­szer már ő is pénzt keressen egy állami ügyleten, - Megállapítom, hogy Dréhr Imre, igen is, közhivatali funkciót töltött be, állami vagyont kezelt, illetve állami pénzek hovaforditásáért felelős volt. Kötelessége lett volna az államnak és az államkincstárnak az érdekeit esküjéhez mérten megvédeni, ezt azonban cselekedni elmula sz­tottai sőt mások megtévesztésével tetemes vagyoni kárt okozott az á llam­kincstárnak. Cselekményei - bűncselekmények, s a tábla jogilag is helye­sen minősítette a vád tárgyáöá tett bűncselekményeket. - A védelem célja átlátszó, A védelem szeretné visszadobni az egész ügyet újra a kir. Ítélőtáblára s szeretne uj tényeket megállaplttat­ni, Elárulta magát a védelem, szerinte ugyan.'.s, ha a tábla százszor is kimondja,- hogy ez a tényállás, a védelem ezt századszor sem fogja valónak elfogadni, A kir. kúriát azonban mindenben köti a tábla ténymegálla? itá­sa, A védelem uj kihallgatásokat szeretne eszközöltetni, uj iratokat ki­van beszereztetni s mindenképpen az eddigitől eltérő tényállástkIvánná kierőszakolni. Ennek a törekvésnek azonban eredménytelennek kell maradnia, A védelem által bejelentett semmiségi panaszok nem birnak kellő alappal, ezért elutasitandók. Elegendő idő állt rendelkezésére különben 1 s a védő­urnak, hogy bizonyitáskiegészito indítványait az alaóbb fokokon előterjesz­sze, Pr. eEsóbiróságok túlnyomórészt teljesítették is indítványait s amit azok közül elutasítottak, azt helyesen és okszerűen utasították vissza. -A kir, tábla ujabb Ítéletében ujabb enyhitőkörülményeket ÍS megállapított a vádlott javára, igy például megállapította enyhítőként a bünpör megindulása óta eltelt hosszú időtartamot. Kétségtelen, hogy a vádlott valóban nyögte e hosszú idő alatt a bűnvádi eljárás súlyát; az elhúzódás azonban elsősorban saját magának a vádlottnak tudható be, Ö volt az, aki kezdetben szóba sem akart állni a kir.'ügyésszel, legalább is vizsgálóbírót, sőt parlamenti biróságot követelt. Hogy legutóbb a kú­ria megsemmisítette a táblai Ítéletet, ez is a vádlott, illetve a védelem előtérjosztóseinek tudható be, holott oz a legcsekélyebb eredményié sem v ezetett, hiszen a tábla újra ugyanazt az Ítéletet hozta, mint elsőiz­ben. Az a körülmény, hogy a vádlott büntetlen előéletű volt, egyáltalán nem jelent enyhitőkörülményt, hiszen másként sohasem lehetett volna be- . 1 őle népjóléti államtitkár. Az enyhitőkörülmények sem számszerint, sem nyomatékoságukat tekintve nem tekinthetők túlnyomónknak. Igaz ,h ogy a vádlott kezéhez pénz nem tapad, de még ez sem enyhitő körülmény, mert a Halász-bankház megsegítését a saját érdekében hajtotta keresztül, s ilymódon mégis csak megkárosította az államkincstárt. Ezzel szemben nyo­matékos súlyosbító körülménynek számi az, hogyá llamtitkár létére kö­vette el ezeket a súlyos cselekményeket, holott magas állásában foko­zottabban kellett volna a törvények megtartására egyelnie. Indítványo­zom a védelem által bejelentett sermiségi panaszok elutasítását s meg­felelő büntetés kiszabását. Ezután Loyczel Mlmán dr. tanácselnök a tárgyalást az idő előrehaladottságára való tekintettel fölfüggesztette és ai nak folytatá­sát holnap délelőtt 10 órára tűzte id, amikor rögtön sor kerül Gál Jenő dr. védőbeszédére, /MOT/Ky,

Next

/
Oldalképek
Tartalom