Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1
1935-11-09 [132]
11 1 A B IV A STEINDL CÉH EMLÉKÜNNEPSÉGEN KITÜNTETTÉK BERÁN LAJOST, A HÍRES ÉREM ÉS PLAKETT S Z 0 BRÁ S ZT. Nagyszabású ünnepség színhelye volt szombat este a Stelndl cégnek az Ortezágos Kaszinó épülete alagsorában híres magyar emberek adományából berendezett és Immár világhírűvé lett céh-tanyája, ahol Stelndl' Imrének, a nagynevű építőmesternek halála évfordulója alkalmából dr. Hültl Dezső műegyetemi tanár, az Országos Középitési Tanács elnöke vezetéáe mellett jöttek össze a Stelndl céh tagjai. A Stelndl céh kegyeleti ünnepségén többek között megjelent Bárczy István, nagybudafai Vermes Gyula, Zlmnier Ferenc, Lingel Károly, Dembitz Gyula, Hajós Alfréd, Teles Ede, Szentgyörgyl István, Maróthy Géza, Márkus Jenő, Walder Gyula, Kirchknopf Ernő, Róth Miksa, Barta Károly, Trautmann Ferenc, Újlaki Müller Pál, Burger Frigyes, Török Gyula, Kelemen Ernő, Fellner Mihályi stb., a főváros művész és Írótársadalmának mintegy nyolcvan tagja, de a Stelndl cé£ ünnepén, a legkülönbözőbb foglalkozási ágak és társadalmi rétegek ls képviseltetnék magukat, A Steindl-céh ünnepségének két kiemelkedő eseménye volt.Br. Müller Pál nérnök, az Újlaki Téglagyárak vezérigazgató tartotta - kezében a Bachruch Károly által adományozott gyönyörű Stelndl-emlékserleggel az ühnepl emlékbeszédet, - majd pedig B e r á n Lajosnak, a világhíres magyar plakett- és éremszobrászmüvésznek ünnepélyesen áradták az 1935, évi Stelndl Imre emlékérmet, melyet eddig Bárczy István. Hültl Dezső, Róth Miksa és Csányi Károly nyertek el, Dr. Újlaki Müller Pál, a Magyar Touring Club elnökségi tagja rámutatott Stelndl alkotásainak nagy jelentőségére, majd megemlékezett Alpár Ignácról, a Stelndl céh második elnökéről, azután részletesen foglalkozott a székesfőváros rendezése ós szépítése terén időszerű problémák közül azokkal a kérdésekkel, amelyeket Stelndl Imre szellemében kell mielőbb megoldani. Újlaki Müller Pál különösen hangsúlyozta beszédében egyrészt azt, hogy Budapesten az idegenforgalmi érdekeket kellőképpen szolgálni akarjuk, építészeti téren még sok a teendő, másrészt, hogy menynyire szükséges volna, hogy célirányos útépítési és közlekedési politikával mindazokat a városrészeket, melyek egyrésze ma még nyaraló vagy kirándulógelyet képez a főváros perifériáján, szerves egységbe foglaljuk. - A főváros rendezési, építészeti és szépitészeti problémáinak megoldásánál senkisem hagyhatja figyelmen kivül néhai Stelndl Imre, a széleslátókörü világhíres építőművész ós építőmester szellemét, jelentette ki beszéde végén a Stelndl kegyeleti ünnepség szónoka, S Hültl Dezső egyetemi tanár, a Stelndl céh elnöke a serlegbeszéd elhangzása után Berán Lajos szobrászművésznek, az Idei Stelndl Imre emlékérem nyertesének munkásságát méltatta. Berán Lajosnak eddig mirtegy ötszáz érme és plakettje van fi) rgalomban. Már 1903-ban megnyerte a kultuszminisztérium, később a akereskedelmi minisztérium nagydiját és ugy idehaza, mint a külföldön számos kitüntetésben részesült. Leghíresebb alkotásai közül fel kell említeni az Erkel Ferenc plakettet, a Petőfi Sándor emlékérmet, a TESZ aranyérmét, a közelmúltban lezajlott egyetemi jubileum alkalmával forgalombakerült Pázmány Péter kótpengőst, stb, Berán készítette el 1925-ben Rómában XI, Plus pápa emlékérmét. Szerepel a neve a forgalombanlóvő ezüst ötpengőseinken, valamint . például —,Bulgária valamennyi ezüstpénzén ls, melyek mind az ő alkotásai, de az őfcervezetét hirdeti a Bszkrt-nak sok-sok millió darabszámban forgalombahozott tantusza is. Berán Lajosnak a főváros területén is több szobrászművészet 1 alkotása van, igy a Kossuth Lajos-utcai Petőfi-emléktábla, vagy a Szilágyi Dezső-téri Petz Samu szökőkút. Berán nevét jól ismerik a magyar sportkörök, ben is és neki köszönhetjük, hogy a sportérmek ós dijak terén ma már nem művészeti szempontból sokszor silány külföldi alkotás, hanem magyaros, művészeti érmek ós dijak vannak forgalomban. A Steindl-céh tagjai Hültl Dezső beszéde után meleg ünneplésben részesítették Berán Lajost, aki az ünneplésért keresetlen szavakban mondott köszönget a céh tagjainak és vendégeinek. A Stelndl céhtanya vendégserege a késő esti órákig maradt együtt./MOT/B. U A - , o«szAGc¥W ÉLTAn ti f