Magyar Országos Tudósító, 1935. november/1

1935-11-09 [132]

MEZŐGAZDASÁG MÁRCIUS 20.-S5-ÉN LESZ AZ ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁS. Az Or­szágos Magyar Gazdasági Egyesület mezőgazdasági kiállitást rendező bizottsága elhatározta, hogy 1936.tavaszán március20-25 o napjain rendezi meg a tenyészállatvásárral kapcsolatos országos mezőgazdasági kiállitást. /MOT/O* ; A SVÁJCI TENYESZÜSZő BEHOZATAL. A/Közte lek* be számolt már az idei svájci tenyészbika behozatal szép sikeréről, s most örömmel ad hirt arrólj hogy has onl ók éppen nagyon jól sikerült az iáéi svájci tenyÓ3z­üsző behozatal ia } amelynek lebonyolítása szintén állami támogatás és irányítás mellett indult és az igényelt üszők megvásárlása céljából ez alkalommal is Bókossy Jenő miniszteri tanácsos, a földm ive lésügyi minisztérium állattenyésztési osztályának vezetője utazott ki a svájci tehén és üszővásárokra, anelyeket október olső felében tartottak me<fi. Összesen harminckilenc üszőt igénye ltok, smelyok közül a bábolnai * mjóaosbirtok nyolcat, Kornfeld Móric báró felsőiregi uradalma tizetj. a győri püspökség szanyi uradalma három darabot, Németh Mária nemes­koltai gazdasága hatot, a levél községi kisgazdák nyolcat, a magyar­óvári gazdasági akadémia kettőt ós Nagy Béla szintén kettőt vásároltak e A behozott svájci üszők kitűnő minősége a legmesszebbmenő várakozásia­kat is kiológitette. Különösen ki kell emelni a nemesfajta jolieget, a jó tepelékenységre utaló tej- és szarvalakulást, továbbá az igen tetszetős küllemet és a tömogos törzseto Elismer és sol lehet megálla­pítani, hogy a most behozott svájci üozők nagy nyoreséget jelenrenok a magyar szarvasmarha tenyésztés számára. Az üszőbe hozatallal kapcso­latban még néhány svájci bikát is vásároltak azok ozámára, akiknek az igény léc ét a tenyészbika behozatal alkalmával nem sikerült fedezni 0 A most behozott nyolc bika közül különösön mog koll dicsérni a mezőhogyo­si m éne sb irtoknak, Alsók községnek és Téglás sy Andrásnak vásárolt igen nagy értéket képviselő bikákat, do igen jó bikát kaptak Kendeffy Gá­bor bár^ Szabados Gyula, továbbá Csonkamindszent, Kalaznó és Lajos­komárom'köz s égők is. /MOT/O. A MAGYA-N3ÜMET KERESKEDELEMPOLITIKAI TÁRGYALÁSOK EREDMÉNYEIRŐL SZÁMOL BE A KÖZTEIEKlegutóbbi száma, hiteles értesülésok alapján. Foglalkozott a most megjelent tagositási rendelettől kapcsolatban az aktuális bir­tokpolitikái kérdósokkokl. A gazdasági szankciók jelentőségét, a gaz­dasági népoktatás bajait, a csehországi 3ertéspiac helyzetét tárgyaló közgazdasági cikkek mellett számos 3zakcikkot, köztük az Alföld vizsgá­lódást tárgyaló közleményt közöl a lap, /MOT/0. I RH HA LOM —A "NÓTAVILÁG" DALSZÖVEG PÁLYÁZATA. A "Nótavil-Sg" ország dalszöveg­pályázatán az olső dijat, - egy müvéai kivitelű ezüst serleget - dr P Harangod! Nagy András, a Gárdonyi Társaság tagja nyerto ol, A pályázaton hatszázhetvenegy mü vott részt és a biráló bizottság olnöki tisztét B a 1 á z s Árpád zeneszerző töltötte bo. Az irodalmi korokban ipmort Harangodi Nagy Andrást már az olőző hónapban rendezőtt pályázaton is dr.K árpát Z 0 lt ón elnöklet ével működő biráló bizott­ság csárdás szövegéért ozü3t babérkoszorúvá] jutalmazta* /MOT/B, TASNÁDI NAGY ANDRÁS ÁLLAMTITKÁR A "MŰTEREM" KIÁLLÍTÁSÁN c MariU3 B a u o r hollandi festőművész keloti tárgyú kiállítását a Műterem KOE 3uth Lajos-utcai helyiségeiben szombaton mog tekintette' Ta3nádi Nagy András kultuszminiszteri á Hantit kár« báró Wlassics Gyula államtitkár Í t. és vitéz dr.Haász Aladár minis teri tanácsos kíséretében, állani kóp­f 'vásárlás céljából. Az államtitkárokat a kiállításon dr 6 Germanus Gyula, I a Magyar-Keleti Társaság főtitkára kalauzolta« /MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom