Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1
1935-10-03 [131]
/A Bányai Evangélikus Egyházkorülot közgyűlése. Po 1 y t a t á 8,1,/ . - A nemzetközi helyzet a most nult év folyamán méginkóbb bonyolulttá, néginkább súlyossá vált, - fejtegette tovább Dognyitóját Posthy Pál dr. Alig hiszem, hogy ma valaki előre látná, mit hpz a jövő. Ebben a súlyos helyzetben a legeredményesebb támogatás a nagy ,b közösség 3zámára csak az lehet, amire már tavalyi megnyitómban is rámutattam, hogy t.i. minden magyar, tehát ni, evangélikus magyarok is azon munkalkodjunk.hogy ez a nemzőt egységes maradjon, hogy félrotóvo önzést és érvényesülési törekvést, megbonthatatlan és törhetetlen egészet mutassunk. Mert amig egyek leszünk, addig utunk felfelé visz, ha pedig széthúzunk, sorsunk a biztos mogsommisülésl Beszédének második részébon Posthy Pál "örvondoző lélekkel" emlékezett meg arról, hogy az evangélikus egyház ogyotomos folügyolőjót, Radv áns zky Albert bárót az országgyűlés folsőháza alelnökévé, Sz tranyav s zky Sándor ogyházkerüle ti felügyelőt podig a Képviselőház ülnökévé választotta, Gf e d u 1 y Henrik püspök podig az I,osztályú érdomkorosztot kapta. A kerületi felügyelő javaslatára mindhármukat üdvözölte a közgyűlés, majd Pesthy megemlékezik a többi személyi változásról, elparentálja Kiss püspököt és Zolonka kerüloti f olügyolőt, továbbá Blatniczky főosporest, búcsúztatja a pesti felső ogyházmegye másodf olügy elő j ét, Szontagh Antal dr,min« tanácsost, majd föltűnően meleg szavakkal fordul az uj egyházkerületi felügyelő: Lichtenstoin László főispán felé, köszönti C h u g y i k főosperest és W u r m b dr. egyházmegyei másodfolügyolőt. Az újból összeülő Evangélikus Zsinattal kapcsolatosan azt a reményét fojozi ki ir'osthy világi elnök, hogy az ogy házalkotmányi törvénytervezet most már plenáris tárgyalásra kerül és ogy év.'en "belültörvónyorőro omelkodik, "Az uj ogy házalkotmány célja - úgymond - egyházi életünk megnyilvánulási módjait a megváltozott élet szükségének mogfololőlog körvonalozni, Do csupán külső keret a ; alkotmány, - az ogyházi ólot bolső tartalma változatlanul az Ur Jézus Krisztus tanítása, az általa hirdetett szeretőt marad mindörökké, s aki kövotőjének és szolgájának vallja magát, logyen onnok a tanításnak továbbra is tisztelője és kövoSürün helyeseltek, éljeneztek, tapsoltak Posthy Pál gondolatainak, majd minden szem R a f f a y Sándor dr,püspök felé fordult, aki hivatalos évi munka jelentését olvasta fol. /folyt, köv./ HÍREK AZ ISKOLÁNKIVÜLI NÉPMŰVELÉSI BIZOTTSÁG HELYESÍRÁSI,FOGALMAZÁSI ES SZÁMOLÁSI TANFOLYAMAI, Budapest Székesfőváros Iskolánkivüli Népművelési Bizottsága az idei tanévben a következő tanfolyamokat rendezi: öt hónapon keresztül, hetonkint háromszor két-két osti órában kezdők / Írástudatlanok számára/ irás- ós olvasási-tanfolyamot; haladók számára negyven órán át, hetenkint kétszer két-két osti órában helyosirási,fogalmazási és számolási tanfolyamokat. A tanfolyamok ingyenesek, Mindazok, akik ogy tanfolyamot sikerrel látogattak, arról bizonyítványt kapnak, A jelentkezőket október 7-éig hétköznapon 9-12 óra között és október 4-én és 5-én este 6-7 óra között ffoszik fol. /MOT/B, ---A VOLT 1. HONVED -GYALOGEZRED EZREDNAPJA. A volt 1.honvés és l.nópfölkelő gyalogezred hősi halottainak emlékére az évenkémt megrendezett hagyományos ezredünnepélyt október ö-án, vasárnap délelőtt f éltiz órakor tartjuk a népligeti I.Ferenc Józsog-gyalogsági laktanya udvarán.Az ezred volt tagjait és családtagjait a rendozőség ozuton is moghivja. /MOT/B, LL Pro d o m o: A hir szivos közlését külön is tisztelettel A) kéri a T,Szerkesztőségtől Balassa ünro és " Szirmay István hirlapirók.