Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1
1935-10-14 [131]
§§A Magyar Országos Tudósitó jelenti: A Nemzeti Egység Párt laj osaizsoi szervezete vasárnap nagyszámú közönség résztvételével népgyűlést tartott,, K a r a y - K r a k k e r Kálmán főispán. Bar e s s Endre és B e e z onádi Szabó Imre országgyűlési képviselők, továbbá Koffer László gazdasági főtanácsos és dr. vitéz Szűcs János kormánytanácsos, központi vármegyei titkár is megjelentek a gyűlésen, akik előzőleg látogatást tettek a Gazdakörben és á MOVB helyiségében is, A népgyűlést az Iparoskör helyiségében tartottak meg. Az elnöki megnyitót dr. V á i y i Béla ügyvéd, kerületi elnök mondotta, majd felkérte Karay-Krakkor Kálmán főispánt beszedő megtartására, aki ezután nagyszabású beszédben foglalkozott a Nemzeti Egység eszméivel, az összefogás szükségességévé 1,8 ismertette ezután a miniszterelnök kül- és belpolitikai téren elért eredményeit. Baross Endre gazdasági főtanácsos, országgyűlési képviselő gazdasági kérdésekkel, különösképpen a bor- ós szőlőtermelés! ügyekkel, a hegyközség! törvényjavaslattal foglalkozott a hallgatóság nagy figyelme közepette, B o c z o nádi S z a b 0 Imre képviselőnek a munkás- és munka-kérdésekről ti rtott olőcdása után dr, vitéz Szűcs János mondott beszedőt a mezőgazdaságot érintő kormányintézkedésekről,, A gyűlésről táviratilag üdvözölték Gömbös Gyula miniszterelnököt, a Nemzeti Egység mozgalmának vezérét,/n,/ § § A Magyar Országos Tudósit 0 jelenti: A Nemzeti .Egység Pártjának alsódabasi szervezete v? sárnap délután négy órakor nagygyűlést tartott, amelyen a választókerület összes községeiből több mint kétezren vettek részt. A gyűlést dr. Kun Miknós választókerületi helyettes elnök nyitotta mog, majd K a r a y - K r a k k e r Kálmán főispán, vármegyei elnök ismertette a miniszterelnök elgondolásait a Nemzeti Egység szollomében. K r ü g o r Aladár dr. országgyűlési képviselő a kormány kül- és gazdasági politikáját ismertette, Baross Endre országgyűlési képviselő* a szőlőterme- •• lésről tartott előadást, vitéz S z ü c s János dr. központi vármegyei titkár a szervezőtök működéséről, majd podig dr, C s i k József apátplébános, országgyűlési képviselő hatalmas beszédben számolt bo a kormány működéséről és a Nemzeti Egység szorvezotének eddigi munkásságéról. Foglalkozott az ellenzék káros és az emberek hitét megingató mozgalmával és a hallgatóság nagy tetszésétől kisérve utasította vissza az ellenzéki támadásokat, amelyek ma már a falu népe előtt sem érik el zt, h:>gy megzavarják a jobb magyar jövőbon bizó hitet. A gyűlés közönsége nagy lelkesed ésscl ünnepelto a szónokokat* /n,/ §§A Magyar Országos Tudósito jelenti: J ászap áti. A jászapáti kerület országgyűlési képviselője, Hegedűs Kálmán dr 0 vasárnap beszámolót tartott Jás Zs zent and r ás községben, ahol ismertette a gazdavédelmi rendeletet és a miniszterelnök népies politikája mollott t©tt hitvallást, A gyűlést Antony János dr, pártelnök nyitotta meg és Tóth Pál kisgazda mondott záróbeszédet. Veszprém, október 14. A Nemzeti Egység Pártjának szervezető népházat építtetett Tőtvázsonyban, amelyet ünnepélyes külsőségek között avattak fel vasárnap. A megjelent előkelőségek között volt vitéz Jékoy Feronc dr. főispán, Nirnseé Pál dr. országgyűlési képviselő, J3sajághy Károly dr, törvényszéki elnök, Kenessoy Zoltán dr. vármegyei főjegyző, Szalóky Józsof drjaveszprémi járás f'őszolgabirája és még sok más előkelőség, Vasárnap reggel istentisztelet volt a katholikus és a református templomban, majd a közönség a kultúrházhoz vonult, ahol Wottnnstoin Lajos drHangy a-igazgató mondott .avat óbo szedet, utána Jakula Béla, a NEP vármegyei központjának titkára tartott ünnepi beszédet, Délbon díszebéd volt, amelynek keretében N i r n s e é Pál a kormányzót köszöntötte lelkes szavakkal, /x,/ ,yt.