Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1

1935-10-14 [131]

KÉT NAGYGYŰLÉST TARTOTT KŐBÁNYÁN A KERESZTÉNYPÁRT. A Keresztény /Wolff/ Párt vasárnap két nagygyűlést tartott Kőbányán. A Kada-utcai kultúrházban dr.V a 1 k o n y Ferenc tartotta az elnöki megnyitót,majd Szabó József, a kerület képviselőjelöltje emelkedett szólásra.El­sősorban munkáskérdésekről beszélt, Azt hangoztatva,hogy a keresztény munkás társ ad a lomnak a szociáldemokrácia karmaiból való kiszabaditúsa nemcsak magának a munkásságnak létérdeke, hanem elsőrendű fontossága van a polgári társadalomra nézve is. A munkás társadalom szörnyű időket ól, nemcsak a kereseti lehetőségek hiánya, hansm a hihetetlenül ala­csony munkabérek is egyre jobban hajtják a végső kétségbeesés felé.ígé­retek már elhangzottak arranézvo, felelős kormánytényezők ajkáról is, hogy lépések történnek a marxista béklyók szóttörésóre, az Ígéreteken tul azonban nem jutottak. A Keresztény /Wolff/ Párt, amely a kisemborek pártja, megindulása óta fő feladatának tokinti a dolgozók helyzetének megjavítását. A parlamontben éppúgy, mint a fővárosban, százszor is sik­raszállott a munkás társadalomért és gyakorlati útmutatást adott arra a székesfővárosi közüzemekben, hogyan kell megbecsülni a fizikai munkát. Mindig tartózkodott oz a párt az Ígérget esőktől, sokkal f ontosabbnak tartotta önnél a SZÍVÓS munkát. Ez a párt a jövőben is kitart a kis­emberek mellett, mert hiszen azoknak köszönheti egész létét.A kisexis­tenciák áldozatos hü3Óge biztosította a múltban is a keresztény nemzeti gondolat diadalra jutását és nem kétséges, hogy ez a hűség most is mel­lette nyilatkozik meg. Kőbányán különösen fontosak a munkáskérdések,mert a kerület la koBS ágának igen nagyrészo a munkás társadalom soraiból kerül ki.Ezeknek éppúgy, mint a keresztény társadalom többi részének,igazi boldogulását akarja kiharcolni a Keresztény párt, erre azonban csak ak­kor képes, ha a választók akaratából töretlen orővel kerül ki a küzde­lemből. Az urnák előtt mindenki vessen lelkiismeretével számot és ak­kor, amidőn szavazatát leadja, ogyodül azt a pártot timogassa,amolytől a multak tapasztalata alapján is joggal remélheti a jobb boldogulást. Ezután Kőbánya helyi problémáival foglalkozott, majd a legitimista Pár­tot bírálta, rámutatva arra, hogy onnok vezető jelölt jo pár hónappal ez­előtt még a kormányt támogatta, hogy pár héttel később már a liberális demokrata zászló alatt igyekezzék mandátumot ozerozni,most podig ennek is hátat fordított ós a királyság védőjének tolja fel magát.Ez az ál­hatatlanság a legjobb bizonyíték arra, - hiába ugrattak bo ogy jóhiszemű papi ombort hogy itt nem ideális célokról, hanem csupán egyszerű man­dátumszorzésról van szó. Felszólalt a nagygyűlésen C s i 1 leé r y András is .Erősen aláhúzva hangsúlyozta, hogy a Koroszténypárt sohasem revideálta állás­pontját, mint az a múltban jó egynéhány vezotőpolitikussal megtörtént. Do nem is volt szükség ilyen revízióra, ezt bizonyítja Budapest példá­ja, ahol a keresztény városháza másfél évtized óta egyro nagyobb siker­ről tör a keresztény nemzeti alapon való szélo3körü boldogulás felé,Bu­dapest példája mutatta mog, hogy a Wolff Károly által hirdetett gondolat az országos politikában is sikerre vezethet, anélkül, hogy szükség lenne az idogenfajuak kezében lévő bankokhoz, vagy kartellekhez futkosni sege­dolomórt. A magyarságnak önerejéből koll boldogulni, semmi szüksége arra, hogy egy idegen fajta járószalagjára kerüljön. Azok az önzetlen és név te Ion magyarok, akiknek világáról a kormányelnök beszélt, sajnos embertelen sorsban robotolnak, A munkáscsaládok és földmivescsaládok gyermekei tizezorszámra nőnek fol ugy, hogy sohasem látnak cukrot,vagy hust, holott a fejlődő emberi szorvezot megerősödéséhez ezok az anya­gok múlhatatlanul szükségesok, A jövőt csak ugy lehet szolgálni,ha fel­vértezzük a jelenben a generációkat, lehetőséget adunk nekik az élotro, biztosítva számukra legalább azokat a cikkokot, amelyek nélkül még az egészséget som lőhet megőrizni, - A boldogulást egyedül Krisztus utja szolgálja, Wolff Ká­roly és a mellette hűségesen kitartók ezt az utat járják, mort moggyő- q t JA ződősük, hogy a fáradtságnak és a harcnak eredménye a szebb és boldo­jjj gabb Magyarország lesz. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR 1 «««. /folyt, köv./ K. szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom