Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1

1935-10-12 [131]

ZU: IMPERlÁL-tÍGY. /2."folytatás/ Czang János, az Imporál volt munkásának lónyogtclon vallo­mása után Szűcs György, aki szintén mint munkás dolgozott az üzemben* tott tanúvallomást. Elmondotta, hogy látta, amikor a MÁV mérnököt megté­vesztették a mintavétolok alkalmával, "~ - A vödörösoro után - vallotta a'tanu"- többszőr én Öntöt­tem ki a rossz mintát és ón mostam ki a kannát, Józsa és Kiss többször adta azt az utasítást, hogy a mintavétolok előtt ogy hordóban csináljak jó olajat, Kétizbön határozottan"láttam, amikor Kiss a jé olajjal telt vödröt átadta Józsának, aki a rosgz olaj jal tolt vödör holyott ozt a jo mintát vitto be a laboratóriumba, A védek ollonozték~a tanu mogoskotés ét, mert bűnpártolás­sal gyanús it ható "a saját vallomása szerint is, A törvénysaók elrendelt© a tanu mogoskotését. /P./ /Folytatása következik./ HÉTHÓNAPI BÖRTÖNRE ÍTÉLTEK EL EGY"ADÓVÉGREHAJTÓT-." " ~ Littmann Sándor belvárosi drágakökoroskodö feljelentésére sikkasztás bün­totto címén bűnvádi eljárás indult Juvontiug Károly adóvégrehajtó"ollon. Az ügyészség vádiratot is adott ki az ügyben és eszerint Juvontius el­vállalta azt, hogy Littmann adóügyolt rondozni fogja és körülbelül négy éven át mifitogy 3.500 pengőt vott fol kisobb részletekben orro a célra. Kötolozottségoinok azonban nem tott ologot, • a fölvett pénzokot nom adó­befizetésre használta fel, hanem olköltötto. Morschitz-Kálmán büntetőtörvénys zéki cgyösbirc előtt ma volt ozügybon tárgyalás. Az ádóvégrohajtó tagadta bűnösségét ós azzal vé­dekezett, hogy o ozoRot az összogokot kölC3Önkóppon kapta LIttmanntól ég' .scmmifélo adorondezést nem vállalt magára. Kihallgatták Littmann Sándort isej aki azonban font ártotta a feljelenté seben foglaltakat és megismétel­te, hogy esetenként 250-300 pengőt bizonyos moghatározött időbon adott át mindig Juvontiusnak, hogy adóügyolt rofidozzo. Kidorült'azonban, hogy oz nom történt mog'; A bizonyítási eljárás befojozéso'j; dr. Loo~TIbor ki­rályi ügyész vádbo3zédo és á védőbosZéd után a törvénys zék bűnösnek mon­dptta ki az adóvégrohajtót sikkasztás'büntettóbob, s ezért hóthónapi bör­tönre itélto ol. Íz Itólot non jogerős. /MOT/Ma ---ZU: ÉRDEKES HAMISTANUZÁSI ÜGY. /3. folytatás/ A törvényszék több tánut hallgatott ki, majd a tárgyalás ' folytatását o hó 22-éro napolta ol, amikor folytatják a tanubizonyitást. /MOT/Sy — KÉNYS ZEREGYEZSÉG. - Klóin Ármin url és női divatárukeroskodő /ftróf Tisza István­utca 18./ t>ejogyzett éég kényszorogyozségi ügyébon~a törvényszék az egyoz­ségot" jóváhagyó végzést jogorősnok nyilvánította és a Vagyonfelügyelő di­ját ós kiadását 286 pengő 34 fillérben állapította meg. /MOT/ - CSÖD. Ábrahámson Lajos bőrkofoökodő /KisflIÓfa-utca 6./ ollón a törvényszék meg­indította a csődoljárást. Csődbiztos Horváth Béla dr. törvényszéki jegy­ző, tömoggondnok Longyol~Lajos dr. ügyvéd, Kövctelós' ok Bojolontéso no­vember 15-ig, felszámolási tárgyalás november 3o-ánI a csodválasztmany mogválasztása decombor 2-án délelőtt 9 órakor a csődbiztos hivatalos ho­lyiségéboni /MOT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom