Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1

1935-10-10 [131]

— ZU IMPERIÁL-ÜGY /3. folytatás,/ - Nom emlékszem, hogy én Ilyet mondtam volna ennek,••je­gyezte meg arra Urvölgyi, Bary Zoltán kir. ügyész^ majd a \ ád ők Kérdeztek"ezután. ezekre'"vála3zolva Urvölgyi kijelentette, hogy ő Takáccsal jó viszonyban volt és nom felel még a valóságnak az /"hogy Lux igazgatónál javasolta vol-' na: helyezzék más osztályba Takácsot és tegyék helyébe Bihari mérnököt,/ka/ Alex Edo MÁV főfelügyelő volt a következő tarm, akitől " az elnök elsősorban azt'kérdezte meg. hogyan éhhé tott az^ hogy Takács­csal szemben igen súlyos vádak merültek fel és az ügyből mégsem támadt ak­kor mindjárt fegyelmi vagy bűnvádi eljárás? - Ruszkay főfelügyelő emiitette nekem, - válás zolta Alex tanu - hogy panaszok merültek'fel Takáccsak szemben, okit állítólag ötsz szá* pengővel megvesztegettek. Én rögtön kijelentettem^ hogy oz az ügy nem"'tartozik hozzám, de vállalkoztam arra, hogy Rüszkayvdl együtt refe­rálok róla Lux igazgatóhelyettesnek, Lux u: ri azt mondotta^ gondolkozik"a dolgon, különben is szándékában volt Takácsot leváltatni, illetve"vissza­helyezni" a gépészeti osztályba. Közbon Takács sZabadságra'Olaszországba utazott s igy egyelőre"oz a kérdés lekerült a napirendről. Én ugyan több­ször sürget tom a"kérdés elintézését, de nekem természet s zerüleg nem'állt módomban Lux főosztályvözotőtoől ihtézko&ést kiforszirozhi,,, - Do hiszen Ruszkay azt vallotta it.t - fordult a ~t onuhoz Bary kir. ügyész, hogy éppen ön nem engedte ozt áz aktát szabályazerüon iktattatni, s igy ön odázta ol a kérdé" elintézését,' Alex Ede *ozt tagadta, majd Kassai dr. védő becsatolta az Uj Nemzedék ogyik cikkét, amely a tanu személyével foglalkozott, - Méltö'ztatott-e omiatt a c:<kk miatt a sajtópert megiftdí-> tani s'mi volt onnok a sajt ü pörnok az orodm( i~e? ••• kércozte a tónul:ól a védő. • - Erre nom engocok válás Z0I2 :' , oz az ügy egyáltalán nortr tartozik ide! - tiltotta meg a válaszadás Alex Edének Márton dr, elnök, Pösthy János ny. MÁV műszak- főtanácsost hallgatták ki ezután tanúképpen, aki előadta, hogy a laboratórium helyettes főnök.? volt, de csupán a MÁV"gépeszoti"ügyo$vol foglalkozott, a vegyészeti ügyekért az egyos kémikus-előadók szavatoltak^ ő - Dorner főnök távollétében ­legföljebb aláirta az aktákat/"anélkül, hogy a vegyészeti ügyök s igy az olajszállítások lényegébe beleszólása lett voínai A tárgyalást pénteken folytatják, /MOT/ Ky«

Next

/
Oldalképek
Tartalom