Magyar Országos Tudósító, 1935. október/1
1935-10-10 [131]
PONTOS TANUKIHALLGATAS (K A DREHR-PERBEN. Dréhr Imre volt államtitkár ismeretes bünperébenm ma délelőtt folytatta Soók v József dr. táblabíró az elrendelt bizonyitáskiegészitő eljárást, amelynek során ma ujabb, fontos t anukiha 1 lg at < g 'dcat eszközölt. Délelőtt 10 óra után néhány perccel megjelent Hármath dr. táblai tanácselnök hivatali szobájában, ahol Soóky táblabíró a mái tanukihallga tás ckat lefoly tattá,- E3?»szt Sándor dr, kanonok, ny. népjóléti miniszter, akihez az eljáró táblabíró - a személyi adatok felvétele után - a következő kérdést intézte: - A királyi kúria - mondotta Soóky táblabíró - elrendeltea Dréhr Imre ellen folyó bünp érben excellenciád ujabb tanúkihallgatását. Kérdezem elsősorban is: megkapta-o excellenciád azt a jelentést, amit Dréhr bádlott az 1930. év szeptemberének 29. napján, a J&L előtti órákban, nagy mólt óságodnak, a Papnövelde-utcai lakásán, b izalma sjbetokintés végett átadott? Dréhr Imre magánfel jegyzései ugyanis errcvonatlcozólag ezt tartalmazzák: "Átadtam Ernszt őnagyméltóságának néhai Vass József tartozásairól szóló bizalmas jelentésomot." A ^fcábla - folytatja ténymegállapításait Soóky birö - ebben az ügyben megeresést intézett a magyar királyi belügyminisztériumhoz, mint az azóta megszűnt népjóléti minisztérium jogutódjához, avégből, vájjon feltalálható-e ott az iratok között Dréhr Imrének oz az emiitett bizalmas jelentés©.A belügyminisztériumtól azt a választ kaptuk, hogy ez a bizalmasnak jelzett irat a népjólőti minisztee-ium volt irományai között nem lelhető fel. Ezért kérdezem nagyméltóságodtól, tud-a erről, vagy talán meg van** éppen kezei között e.z a jelentés . - Arra vissza tudok emlékezni - tette meg tanúvallomását Ernszt Sándor dr,,- hogy Dréhr Imre az emiitett napon engemet r lakásomon, - nem ugyan a délelőtti, hanem az esti órákban - felkeresett. Élénken őm lékszem rá, hogy ez valóban ezen a napon történt, amikor még tudniillik a népjóléti minisztériumot nom vettem volt át. Átadott nekem akkor Dréhr Imre egy bizalmas feljegyzést, s erre a múltkori tanuv ;i lom ás aaban is hivatkoztam. Ebben a feljegyzésben számos hadkölcsönkötvóny sorszám sz rinti felsorolása szerepelt, s mellékelve volt Dréhr Imre eléggé terjedelmes, mintegy más féloldalnyi jegyzete. Erre a jegyzetre Dréhr Imre akkor külön is felhívta a figyelmemet. Ma már ennek pontos tartalmára nem tudok vissze. emlékezni, ezt az irást leadni sem tudom, mort amikor a nópjóló1 r.i.iniszt „ri um éléről cltávozte.m, összes Írásaim a minisztériumban maradtak, s igy azoknak sorsáról semmit sem tudok. - Ez az irás tehát •- jegyezte meg Soóky táblabíró - ugy látszik, szőrén-szálán elveszett,.. - Emlékszem, - folytatta tanúvallomását Ernszt volt miniszter - hogy Dréhr Imre ugyanakkor bizonyos herc.gprimás 1 le.velőket és Vass József brrviárumat is átadta nekem,' e.zze 1, hogy a breviárium-könyvöt a nohai minis zter reám' hagyományozta,.. - Informálta-e xccll.nciádat Dréhr a Krausz-fclc, a Kohrtorf éle és a Potoránné-félc Ügyökről? - Lehetséges, hogy ezekről is informált,- hangzott Ernszt Sándor válasza - de arra határozottan emlékszem, hogy feljegyzéseiben csakis a h. dikölcsö n-ááyről, az egyos h dikölcsönkö tvóny ;k szelmárél volt szv, CscxfiÍLom, hogy ez a jelent/.s non k .rült lő, hiszen onlekozotem szerint a nyomozás során e.lkelie.n volt ezt az irás t viszontlátni. Ezután Sztracho'Gusztáv dr. kir. főügyészségi elnök Intézett néhány kérdést a tanúhoz, eki megmaradt • lobbi vallomása mellett, s ki j. lent •; t:, hogy az rilite tt h dikölos öh-f e Íj egyzés eke t, illtve az .z:kröl szel, iratot nem tokintette, nem is tekinthette hivatalos aktának. Ernszt Sándor dr, végül. Gál Jenő dr, védő kérdésáru válaszolva újólag kij lent ott-e, hogy Dréhrrel csakis b ráti alapon-tárgyalt Vass József adósságairól, Ernszt nyug_.lm-z o fMinisztert a táblabíró ezután megesket? to tanuv llomására, /Folytatása következik/Ky