Magyar Országos Tudósító, 1935. szeptember/2
1935-09-17 [130]
EGYHÁZI HÍREK A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUSOK GYŰLÉSEI . Pépénél jelentik, hogy a dunántúli református egyházkerület ott tartja ezévi közgyűlését, Medgyas&z ay Vlncü püspök és B a 1 o g h Jenő dr. f ögondnok, ny. miniszter elnöklésével. A közgyűlés vasárnap, 22.-én kezdődik, s a megnyitás aktusa után a kerület uj lelkészeit szenteli, fel Medgyasszay püspök, s^ezen az ünnepi Istentiszteleten az uj egyházkerületi lelkészi főjegyző, G y ő r y Elemér hirdeti az Igéto Ugyancsak vasárnap délután értekezletet tartanak a dunántúli reformétus lelkészek, a püspök mond elnöki megnyitót, Pongrác z József dr. teológiai tanár emlékbeszédet tart a néhai püspökről, Antal Gézáról^ Né m e t h Károly keszthelyi lelkész a hercegprímásnak a polgári házasság eltörlésére nézve készített törvényjavaslatát ismerteti, majd B akó Lajos balatoni oka j ári lelkész előadása következik, az egyházi adók behajtásának biztosításáról. Ugyanezen'a napon közgyűlést túrt a pápai: Kollégiumi Diákszövetség ls, esto a-fápai fceforformáóus Naegylet ünnepet rendez a templomban, Eötvös Ella szavalatával. Szabadi Béla dr. előadásával, Kiss Árpád igazgató tani tó hegedűszólójával és Pataky László koreai lelkész bibllamagyarázatával. /MOT/F-# ADY ÉS BESSENYEI FŐIGAZGATÓK BÚCSÚJA DEBRECENTŐL. Bebrecenből jelentik, hogy A d y Lajos dr. eddigi tankerületi főigazgatótól, akit a kormány Budapestre helyezett és az utódává kinevezett vitéz B e s s o-nyel Lajos dr. volt református gimnáziumi Igazgatótól ünnepélyes keretek között vett bucsut a debreceni református tanárság. Kun Sándor dr. h, gimnáziumi igazgató vezetésével nagyobb tanárküldöttség kereste ^fel Ady Lajost és Bessenyei főigazgatót, s a kartársak meleg szeretetéiről biztoeltotta mindkettőjüket. /MOT/F. HÍREK ---MAGYAR LÖVÉSZEK A RÓMAI VILÁGBAJNOKSÁGON. Magyarország válogatott lövészcsapata lovag Sternád István kormányfőtanácsos, az Országos Magyar Löy'éss Sz x vetség társelnöke , továbbá vitéz Podrossy Manó alezredes és Kenderessy Kálmán főtitkár, csapatkapitányok vezetésével szeptember 18án, szerdán délben egy órakor indulnak Rómába, hogy résztvegyenek az ott kezdődő lövészvilágbajnokságon. A válogatott lövészcsapat tagjai: Hra~ deczky Zoltán százados, Prepeliczay István főhadnagy, Simonfay ^Antal főhadnagy, Zsótér Bertalan főhadnagy, Balogh Ambrus, Buday László, Berzsenyi Ralph dr», Martiny Antal, Tarits Tibor és Benkő János, akik az eddigi elért eredmények alapján nagy eséllyel indulnak a nemzetközi lövészversenyben, s remény van arra,hogy a kiváló magyar lövészek győzelemmel jönnek haza Rómából, .Az induló csapatot ós a vezetőket ünnepélyes külsőé ségek között búcsúztatják és a magyar lövészeket vitéz Hadnagy Domokos ny.tábornok, a Lövész Szövetség elnöke és dr.Morvay Zsigmond ny.főispán, a szövetség alelnöke egészen a magyar határig elkisérik, /MOT/B.