Magyar Országos Tudósító, 1935. szeptember/1
1935-09-09 [129]
í -A BESZKÁRT NYILATKOZATA A BERLINI-TERI BALESETRŐL.A Berlini-téren vasárnap oste történt balesetre vonatkozólag a Beszkárt felvilágosításul az alábbiakban közli a való tényállást: A baleset a 6-os vonal Berlini-téri végállomásán történt, tehát ott, ahol a vágányokat nem épitették át, A három kocsiból álló vonatot már elcsengettok, valamennyi kocsin égett az indulást jelző piros lámpa. A közlekedési rendőr "szabad" jelzésére a szolgálattevő ellenőr elindította a vonatot, 3 ebben a pillanatban futott a mozgó kocsi után Sulyok István kispesti asztalosmester felesége és menetközben fel akart ugrani. Az asszony elesett ós a lábán egyik ujja eltörött. Saját lábán ment a legközelebbi padhoz, ahol a Beszkárt ügyeletes forgalmi tisztviselője a balesetre vonatkozólag kérdést intézett hozzá, s ekkor tünt ki, hogy az asszony 3ükotnéma. írásban tették fel neki a kérdést, s az asszony jelenlévő férje, aki szintén süketnéma, Írásban jelentette ki, hogy felesége balesetét a saját vigyázatlansága okozta. /MOT/B. POLIT I KA §§A Magyar Országos Tudósító jelenti: Gróf Festetics Sándor, a Magyar Nemzeti Szocialista /nyilaskeresztes/ Párt vezére szeptember 8-án Regöly községben tartott népgyűlésen nagyobb politikai beszédet mondott. Beszédében élesen kikelt a Független Kisgazda-Párt legújabb harcmodora ellen, amellyel állandóan a miniszterelnök személyét támadja. A magyar nemzeti szocializmus - mondotta Festetics - nem követheti ezeket az utakat, noha ellenzéki állásponton á£ll. Mi elvekkel harcolunk elvek ellen, de a legélesebben elit élünk minden személyeskedést és mások becsületébe való gázolást. Mi hűen kitartunk olveink mellett^ de azért megadjuk a köteles tiszteletet azoknak is, akik bec3ületeson kitartanak a maguk elvei mellett*, Azokról, akik személyes politikát folytatnak, fel kell tételeznünk azt, hogy nincsenek oly politikai elvek birtokában, amelyek a magyar népre vonz°erővel birnak, A személyeskedés csak árt; a magyar törvényhozás tekintély énoko/m./ § §A Magyar Országos Sudósitó jelenti: Vitéz Biró György országgyűlési képviselő, a Nemzeti Egység Pártjának tagja nagyobb körutat tett kerületében. Ebbel az alkalomból a Nemzeti Egy3ég pákai szervezete vasárnap n£ gygyűlést tartott, amelyen tizennégy község szervezete képviseltette magát, hogy meghallgassa képviselőjének beszámolóját. Vitéz Biró György Ismertette az uj parlament struktúráját és az aktuális- politikai kérdéseket, főképpen a megoldás állapotában lévő reformokat, A nagyszámú lelkos közönség nagy érdeklődéssel hallgatta, s bizalmáról biztosította képvÍL.:előj ét 0 Utána Dro'zdy Győző, a szomszédos kiskomárarai kerület képviselője tartott hosszabb bőszedet, amelyben főleg a kartelek machinációját ismertette es ezekkel szemben a "kisgazda-kartel" megvalósítását ajánlotta, ; mit a földműves nép m-gy tetstó&sel fogadott. Vasárnap osto a'lenti-i ipartestület avatta fel székházát, amelyon vitéz Biró György szintén hosszabb beszédet mondott. Az iparosság nagy mogolégedéosol hallgaitta az uj iparügyi minisztérium programjáról szóló felvilágosításokat ősi az OTI-adósságok törlése tárgyában kibocsátott rendelkezésekről szóló/beszámolót, /n./ ír— f? ' •