Magyar Országos Tudósító, 1935. augusztus/2
1935-08-22 [128]
/Az ele ki választás. Folytatás 1./ Le lkl Ismeret lenség lenne, ha a mostani nehéz Időkben efelett, a nemzet mai eÍ3Őbbrendü életszükségleteit kielégítő program felett a választójogi javaslat mielőobi tető alá hozása érdekében alkudozásokba bocsátkoznánk. Azzal fejezte be végezetül beszédét az országos párté lnök,hogy meggyőződése szerint a Nemzeti Egység Pártja soraiban ehhez a munkához kisegítő társakat toborozni a túloldal részéről kárbaveszett fáradság lenne és előre biztosítja azt, aki Ilyenre vállalkoznék, hogy erről a portyázásról üres tarisznyával vonulhat vissza. Az említett ellenzéki vezérnek az az állítása, hogy Gömbös Gyula az ő vállaikon keresztül jutott győzelemhez, az elmúlt választás lefolyásának ténye alapján teljes joggal visszafordítható. A Nemzeti Egység Pártjához, sőt annak frakcióihoz, amelyek nem léteznek, intézett ama felszólítására pedig, hogy a választójogi kérdésben és más problémák tekintetében ls a párt Gömbös Gyula kikapcsolásával velük bárminő megbeszéléseket folytasson, vagy megállapodásokat kössön, ezzel vitázni merőben felesleges, mivel erro a méltó választ maga a ,^Párt fogja - Vezére melletti határozott állásfoglalásával - megadni, /n./