Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2
1935-03-16 [125]
CSALÁS ÁL ANGOLPONTOKKAL. A kir. ügyészség érdokos bűnügy bon folytatja most'a nyomozást, Folj elöntőként Mess inger R°bort tisztviselő szoropel, aki ogy szőrme gyár alkalmazásában áll. Följelentésében elmondotta, hogy Szilágyi István os S-abó Foronc pincérok Harmat László artistával együtt felajánlottak részére 26o angol fontot megvásárlás céljára, Ö mogboszólto Seis. lágylékkai a találkozót tognapelőttro egy belvárosi ház kapualjában. Az olőzotos megállapodás szerint 53oo pongöt hozott magával, hogy annak ellenében 265 angol fontot kapjon, A. jelzott időbon Szilágyi két társával együtt mog is jolcnt és átadtak neki ogy kötogot, amely ben az állítólagos angol fontok voltak, Ö. futólag ránézett a bankjegy csomóra^ amelyon fölül ogy erigolfont03 volt. Amikor azonban át is akarta számölni a pénzcsomót, egyikük kikapta Mossingor kezéből az 53oö pengőt, aztán, mielőtt'még magához térhetett volna meglepetéséi bői, minrháman. elmenekültek, Utólag állapította aztán mog, hogy egynek kivételével az összes többi on^ol font helyett a bankjegynagyságra levágott papírlapok voltak, Mossingor följelentése alapján a rendörségen azonnal nyomozásé indítottak és sikerült is rövidesen előállítani s zilá.gyi István 6a Szabó Foronc pincéreket #t Kihallgatás 3ük során mindketten tagadták bűnösségüket, Dr, Kotsis ^iklóa ügyészségi alelnök Szilágyi ^stvánt előzotos letartóztatásba helyezte, Szabó Ferencet ellenben szabadonbocsájtotta. Az ismeretlen helyen tartózkodó Harmat L ászlóval szemben körözőlovelot boesájtottak ki. Az ügyészség az egyolőro-még nom tisztázott bünügybon tovább folytatja a nyomozást, /MOT/ Ma. : P r o d o m o ! Közlési ongodely van, MOT, PETÍCIÓVAL TÁMADTÁK MEG AZ ÜGYVÉDI KAMARAI VÁLASZTÁST. Abban a kavarodásban, 'amit a legutóbbi ügyvédi kamarai választások eredmény-e előidézett az ügyvédtársadalom soraiban, szombaton fontos esemény történt .Futótűzként terjedt el a hire az üVgyvédek közt f hogy a választás eredményével elégedetlen ügyvédi pártok petícióval támadják meg a választást, A .petició beadásának határideje még nem j árt le s erre most, - beavatott helyről vett értesülésünk szerint azért került sor, mert nem tudtak abban megegyezni, hogy a legutóbbi választáson megválasztott összes tisztikari tagok mind mondjanak le és egy egyezményes listával vegyenek részt egy uj választásban, A petició beadásának határideje még nem járt le, A.petició ügyében azután véglegesen a miniszter dönt, aki dönt egyben a választás esetleges megsemmisítése kérdésében is, A petició ügye ma már szóbakérült a Kövess Béla elnök á'ltal összehívott elnöki értekezleten is, ahol ezzel kapcsolatban ugy határoztak, hogy a kamara kérvénnyel fordul az igaz ságügyminis zterhez a március 3o-ára kitűzött közgyűlés elhalasztásának engedélyezése iránt, A közgyűlést ugyanis a törvény szerint okvetlen meg kellett volna tartani ég annak elhalasztására csak az igaz ságügyminiszter adhat engedélyt. Március 51-ike egyébként ismét igen fontos dátum az ügyvéd társadalom körében. Eddig az időpontig kell ugyanis befizetni az ügyvédeknek kamarai tagol jhátralékuk egyötödét. Aki ennek a kötelezettségének egy év után nem tesz eleget, azt kötelezőleg körölni kell az ügyvédek soraiból. Eddig 73 olyan ügyvéd van,akit törölni kell a névjegyzékből ez év március 31-én, ha addig nem fizet tik be hátralékukat, A 73 hátralékos ügyvéd tartozása csak *P 7429 pengő és közöttük 24 olyan ügyvéd van, aki 60 pengőnél kisebb hátralékban van. • Remélik, hogy ezeknek az ügyvédeknek a törlésére sem kerül majd sor, A szombati elnöki értekezleten egyébként megcsinálták a kamara ideiglenes uj ügybe osztás át, mert a kamara ügyvitelében egy percnyi szünet sem állhat elő. Beavatott helyen' remélik ? hogy a petíció elintézéséig még mindig létrejöhet a béke az ügyvédek soraiban, /MOT/ H,