Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2

1935-03-16 [125]

BÁRÓ S2URMAY ÁTVETTE AZ ÉSZAKI VAL SZTÓA..EÍ7LET ELNÖKSÉGÉT. A Nemzeti Egység-Pártja VI. kerületi, Teréz körút 21. szánu hclylsógóbon elnöki ta­nácsülőst tartott, .melyen dr Zsitvay Tibor volt ig;~zságügyninl szter, a NEP fővárosi szorvozetőnek olnöko beszéd kíséretében átadta az n é_szakl választ6kerttl<1 ós a VI. ksrülct elnökségét báró Szumay Sándor altábor­nagynak. Z s 1 t v a y Tibor beszédében kiemolto azt a nagy je Iont ős égőt, amelyet vitéz Szumay, szomólye jelent a kerületnek ós a pártnak. Zsitvay besződe után vitéz báró S z u r m a y Sánd're'ltáb őrnagy eme lkodét t szó­lásra. Kifejtette, h-gy mllyon f entos e pengő órtékénok tartása, A nemzeti kensz-lidácló megteremtése. Közölte, hogy ugy a h-dsc-regnek nyugalmazott tagjai, mint a köztisztviselők egy táborban állnak a kormány háta mögött* Dolgoznat-o másképp eredményesen a kormány - tette fel a kérdést beszédé­ben . Szurri .y báró-, ha nom áll egységoson, töretlen ~r%"l íz egész nemzet a kormány háta mögött. Nem czab-d engedni, hogy u í,urúni átok ismét hatalmába kerítse a nemzetet, lehetetlen áll .pet az, hogy nap—nap után ujabb pártok alakuljanak. Ellenben példát ko 11 vennünk a németektől, akik amikor arról volt, hegy a Saar-vidék ismét -z anyaországhoz 0 sut oltatnék vissza, akkor minden egyéni érdeket mcllőzvo a vezér mögé á Utak és Amerikából és még távolabbi v ilágrőszokbő 1 is áthajóztak, hogy a nemzet egysége mel­lett hitet tegyenek. Hetvenöt Sínnel teljes erővel fogok dolgozni - foly­tatta beszédét Szurmay Sándor altábornagy,- mert szilárd meggyőződésen az, hogy töretlen erővel kell a Nemzeti Egység pártját tá nógatni - a jövő ér­dekében dolgozni. Szurmay Sándor- báró beszéde után M a j 0 s Ferenc gyógy­szerész, körzeti elnök köszönte meg Szurmay altábornagy beszódót, : g - • ~c':r • Az elnöki tanácsülést Zsltvay Tibor szaval zárták bo • A megjelentekkel kö­zölte még Zsltv y Tibor, hogy ű NEP központjába- szombat estig 81.000 aján­lásról jött értesítés. Ez a. J :öneg . fővár-3 választópclgárságának 25 %~Át jelenti, de c szánban még nincs benne azoknak az ajánlásoknak a száma, a­mclyok a k rületbon futó ajánlólvekcn szerepelnek. Ebből ls látható, hogy a fővár~s polgársága milyen lelkesodóssol támogatja a Nemzeti Egység-Párt­ját, mert belátják, h gy töröd őkpártokk.,1 és töredékszmékke 1 n.m lehet eredményt elérni* Az elnöki tanácsülésen megjelentek között voltak: dr Bcssonycy Zén^, , Krcmp-szky Miks- tankörül ti főigazgató, Lcdemann Mór nagykereskedő, Szurday Róbert gyárigazgató, Tarján Vilmos, dr Dcmény Aladár, dr V-ronnay István, Sárkány Ferenc, e Honsz társelnöke, Resch Aurél tank', rül.ti főigazgató, dr Bihar Tibor ügyvéd, Schöpf lln Lajos postaigaz­gató, dr Schilling Endre, körttleti elnök, dr Fodor József és Kccsárd Ferenc A XIII. fcáiaszt ók őrület részéről dr He ;edüs Bertalan és Fülöp Endre, a VII. kerület r kiéről pedig dr Hell Ferenc főorvos, Bihar Elemér ny. tábornok, 5s vitéz Foronczy Z' ltán jelentek meg a nagyjeIontősógtl lnökl tanácsülé­sen, /MOT/G —­J * A NEP VI .KERÜLETI KERESKEDŐI SZERVEZETEITEK GYŰLÉSE, A Nemzeti Egység ?á?-tju VI. k rül ti kereskedői szervez tónek ül'sót dr. Bakonyi Pál ügyvéd és Qultt Lipót keres'!-- de hívták össze. A zsúfolásig megtelt teremben Szurday Róbert -jyárl vzg-tó és Lodermunn Mór nagykereskedő fejtették ki a párt kireskedő- és lp.rí programjáté Sárkány Ferenc a frontharcosok lelkes hozz ij árulás át tolmácsolta, dr Somogyi Arnold ügyvéd pedig azt fejtegette, hogy a Nemzeti Egység Pártján, k programja nem . . pártprogram, hanem a nemzet egyetemének hitvallása. /MOT/G

Next

/
Oldalképek
Tartalom