Magyar Országos Tudósító, 1935. március/2

1935-03-22 [125]

A Magyar Külügyi Társaság pénteken délután parlamenti helyi­ségének előadótermében nagyszámú érdeklődő résztvételével ülést tartott„ Az ülésen Berzeviczy Albert ny. miniszter elnökölt, akinek megnyitó­ja után dr B u z a László szegedi egyetemi tanár, a társaság elnöki taná­csának tagja tartott érdekes előadást "A Nemzetek Szövetsége reformja" cím­mel. Kifejtette, hogy a Nemzetek Szövetségének szervezetét tekintve legfon­tosabb a tanács reformja olyirányban, hogy abban necsak a nagyhatalmak.vagy egyes államcsoportok, például a kisantant képviselői foglaljanak helyet, hanem meghatározott sorrendben és arányos ideig valamennyi tagállam jusson képviselethez. Az előadó annak a véleményének adott kifejezést, hogy a szö­vetség működését tekintve az ellenőrző és a politikai funkciókról van vál­tozásra szükség. Szerinte az ellenőrző funkcióknál,például a kibéouségok védelménél azt kell biztosítani, hogy a szövetség minden politikai szem­pontra való tekintet nélkül, kizárólag a nemzetközi kötelezettségek meg­tartásának őre legyen. A politikai funkcióknál viszont meg kell szüntetni az előadó vélanénye szerint azt a jelenlegi helyzetet, hogy a szövetség a status quo minden áron való fentartására törekszik. A béke érdekében a szövetség legfontosabb féladata a nemzetközi jogszabályok békés revízióját biztosítani, E célból elsősorban nem az egyezségokmány módosítását kell kö­vetelni, hanem annak a szellemnek megváltoztatását, amelybefi a szövetség politikai funkcióit:intézi. Az előadó fejtegetéseit az ülésen megjelent előkelő közön-' ség.nagy. figyelemmel hallgatta és'helyesléssel fogadta, majd az ülés B e r­z e v I c z y Albert zárószavaival ért véget. /MOT/Vr • '\'\'.', .-H' ' I R S K • • '" . ! . • . — NAGY ÜNNEPSÉG KERETÉBEN LEPLEZIK LE VASÁRNAP A LÉGIONISTA SZOBROT.Már­cius 24-én, a légionista szoborleleplezésen a legnagyobb társadalmi testü­letek küldöttségileg, illetve zászló alatt történő megjelenését jelentet­ték be a Budapesti Lengyel Emlékbizottságnak,,ahová már megérkeztek azok az értesítések,.amelyek a történelmileg érdekelt vármegyék és községek de­putációjának vitelére vonatkoznak.'A népligeti szoborleleplezés pontosan 11 órakor kezdődik, s a rendezőbizottáág kéri á meghívottakat, hogy helyei­ket háromnegyed 11 óráig foglalják el, tekintettel.a megjelenő magyar és lengyel funkcionáriusok fogadtatására. Autók utvonala csak'á SImor-utca, vagy a Hungária-kárut,/MOT/B. POLITIKA A NEMZETI EGYSÉG PARTJÁNAK ERZ3ÉBETTERI GYŰLÉSE. Csütörtökön este nyolc órakor a Nemzeti Egység Pártjának északi kerületi csoportja gyűlést tartott az Erzsébet-téri Blum vendéglőben. A helyiséget zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. B é k á a y Jenő elnöki megnyitój'ban üdvözölte a jelen lévőket, Valamint Szurday Róbertet ésLédermann Mórt^az északi kerület megjelent képviselőjelültjelt. Az elnöki megnyitó után Szurday Róbert fejtette ki Nemzeti Egység Páivtjának gpogrammját. Hangoztatta hogy nemcsak szónokokra van szüksége G .ö m b ö s Gyulának, hanem szakelő­adókra, akik megval°sitják az ő nagy reformprogrammját. A kereskedők és iparosok parlamenti képviseletének nagyszer epet szánt a miniszterelnök és éppen ezért olyan embereket akar bejuttatni a veformparlamentbe, akik év­tizedes munkásságukkal már eddig is bebizohyitották, hogy megfelelő képvi­selőit a kereskedelemnek és iparnak. Nem szoktam Ígérgetni - mondotta Szurday;-de amit vállalok azt feltétlenül keresztül is szoktam vinni. Ha be­kerülök a parlamentbe legszentebb kötelességemnek tartom, hogy a dolgozó polgárok sorsának javítására,szánjam életem hátralévő-részét.' Ezután a kis­ipar válságos helyzetéről szólott. A klsiparrra nagyjszükség van, segíteni kell rajta, mert jelenleg nenKtud a saját lábén megállni. Ha a segítség, idejében megérkezik, akkor nem kell attól tartani, ho<ry a kislparps társada­loméira ^tolódik. A munkásból polgárt kell csinálnunk és a' sokat szenvedett középosztályt fel kell emelni arra az életnívóra, amelyet méltm megérde­mel. A Nemzeti Egység Pártja legfontosabb programmjául'tűzte ki n középosztá] //^Á • 0RS2ÁG0S LB/i-LíAR /folytatás következik/

Next

/
Oldalképek
Tartalom