Magyar Országos Tudósító, 1935. március/1

1935-03-12 [124]

Budapest, 1935. március 12.. XVII* évfolyam 59.szám. LUKINICH IMRE EGYETEMI TANÁRT A 2 AKADÉMIA BÖLCSELETI, TÁR &ADALMI ÉS TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK TITKÁRÁVÁ VÁLASZTOTTÁK. A Tudományos Akadémia bölcseleti, társadalmi es történeti tu­dományok osztálya K o r n i s Gyula államtitkár elnökletével ülést tar­tott, . amelyen nagyszámú es előkelő közönség vett részt. Az ülésen K o ­1 o s v á r y Bálint egyetemi tanár, az Akadémia rendes tagja székfogla lóul rendkivül érdekes előadást tartott, melynek keretében bemutatta "A föld joga 0 cimü készülő munkájának egy részét, amely a magyar ingatlan­jog kezdeti kialakulásával foglalkozik. Ismert ette, hogy a kialakulás meg­indulása időbelileg a vezérek korára esik és az ország megszállásával kapcsolatos, A megszállás tiszta közjogi tény. - fejtegette Kolosvéry pro­fesszor^-melynek magánjogi jellege és hatásai nom voltak, éppúgy mint a megszálló törzseknek a megszállást szükségképen követő elrendezése is /törzsi szállásol:/ közjogi, közolobbről közigazgatási j ollogü. Két alap­gondolat azonban már ebből is, mint az ősmagyar szollem sajátja, kiolvas­ható. Az ogyik a földre való érdomültség, a második a nemzet mindon tag­járól való egyenlő gondoskodás elve. Magánjogi ólomok az ingatlanjogba csak a törzsi szerkezet hanyatlásakor hatolnak bolo és az ogyro szűkebb közössegekké szétporhadó társadalombon a nemzetiségi szállások révén ki­alakul a földközösseg intézménye. A Özönt István-féle királyság a honfog­laló törzsek nemzetségekké és családokká szétkülönült utódait általános­ságban óbbon a családra szoritkozó földközösség*-állapotában találta. Ez az állapot az ingatlanok te kint ötében közjogi al pon nyugvó és primiti- ­von 3zorvozott tulajdonközösséget jelentett* A nagy tetszéssel fogadott és figyolemmol hallgatott előadá­sért az elnöklő K o r n I s Gyula mondott köszönotot, üdvözölve Kolos­váry Bálint ogyotomi- tanárt, az Akadémia rondós tagjainak sorában. A felolvasó ülés után az osztály tagjai zárt ülésbon - titkos szavazással - ogyhangulag a május 14-én kezdődő nagy gyűlésig ideiglonoson osztálytitkárrá választották az elhunyt P i n á c z y Ernő helyérő L u- • .. k i n i c h • Inra. egyet ami t' nár,r ondós tagot, akit Kornis Gyula mologon köszöntött. /MOT/Vr.. .... , N HÍREK HALADÁSUNK A TtüDŐVESZ MEGELŐZÉSE TERIÉN cimmol az Országos Közogészségi Bgyosülotbon tartott érdekos előadást Okolic s ányi-Kuthy Dozső dr.-ogyotomi m. tanár, aki végigvozotto hallgatóságát az utolsó nogyvon osztondo küzdelmén, molyot az emberiség a nagy népbetegség: a tuberkulózis mogfékozéséro vivott. Ismortotto, hogy már korán, évszázadok­kal a Koch-bacilus folfodozéso előtt folismorték Olaszországban a tüdóvész fortöző voltát s hatósági int óz kod esőkkel is igyekeztek a baj t „r jodésót korlátozni. Hangsúlyozta a tüdőgondozó intézetek elsőrendű jelentéé g t, molyok a ragály forrásait fölkutatják s rámutatott a fortöző környezet­bon orőson voszél~oztotott gyormokok védőimének eminens fontosságára. Ezt számos indirekt módszer is szolgálja, igy a Szondy polgára..stor által ki­torjosztott iskolai tejakció is. Közvetlenül,'már a csocomőkorban szolgál­nák a lübecki sajnálatos katasztrófa által ártatlanul diszkreditált ­mort ott végzetes anyag elcsorélés történtl - a Calmotte-fólo védőoltá­sok.- Ezeknek azonban gyakorlatilag nagy hibája,' nogy a booltott csocsomőn bizonyos védettség csak 4-6 héttol a booltás után fejlődik ki s erre az időre a kisdedet a fortöző környezetből mégis el kell távolítani. Nagy súlyt koll tohát helyezni ma is a baj korai folismoréséro és minél kora­ibb gyógyítására, amolyot ujabban egy hazai szőrünk is mogkönnyit. Az od­digi küzdőire orodményo igen jelentékeny: a tüdővészhalandóság a négy év­tized: olő.ttin k felére szállott le s az átlagos emberi életkor ezáltal moghosszabbodott.. /M0T/By o

Next

/
Oldalképek
Tartalom