Magyar Országos Tudósító, 1935. január/2
1935-01-15 [123]
ZU LLETVSSZ-.LYúS FENYEGETÉS, /l. folytatás./ * hogy ha nem megyek el a randevúra a bicskájával elintéz, Nagyon meg-' ijedtem és ezért másnap lementem a ház elé, ahol ismételten megfenyegetett. Bátyámmal is fenyegető üzeneteket küldött. Szörtsey István, aki lapkiadónak mondta magát a targyalá-' son, arra a kérdésre,•hogy volt-e már büntetve, kijelentette: még nem, A járásbiró azonban megállapította, hogy bélyeghamisításért hathonapra elitélték. * - Nem vagyok bünösm - védekezett Szörtsoy István, - A védekezésemet nem kivánom előterjeszteni, mert egy urilányt nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni. Engedjék meg, hogy az egész tárgyalás során egy szot se szollak, Hetényi Heidalberg Livia jogi képviselője, mint potmagánvádló ujabb indítványt terjesztett a bíróság elé. Indítványozta, hogy a járásbíróság Szörtsey István durva becsületsértés miatt is vonja felelősségre; mert a vádlott november 7-én az utcán megleste a leányt és megverte. A járásbiros^ kihallgatta Hetényi Heidelberg Líviát, aki ug-mondotta el a történteket, mint a feljelentésében. A sértett kihallgatása után a járásbíróság a bizonyitás lefolytatása céljából a tárgyalást elnapolta, /MOT/P. EGY AUTÓKERESKEDŐ 0KIRATHAMISIT/A3I BITNPERE - FELMENTÉSSEL, Landy Ferenc aut°kereskedő ellen a királyi ügyészség kétrendbeli magánokirathamisitás és kétrendbeli közokirathamisitás büntette cimén emelt vádat. Ma tárgyalta ügyét a büntetőtörvényszék Fonyódy-tanácsa. Az volt a vád alapja, hogy - a vádirat szerint - Landy egy régebbi autóvásárlási ügyiből kifolyóan Fi3cher Margit novébon ós aláírásával kérvényt intézett a székesfőváros pénzügyigazgatoságához és a főkapitánysághoz ós a hatóságoktól fényűzési adómentességet, illetve átírást kért, A per előzménye szerint három évvel ezelőtt Neumayer László megvásárolta Landy Ferenctől 14oo pengőért a 23-898 számú autót, Neumayar csupán 4oo penget fizotott, a hátralévő összegről felesége,született Fischer Margit a Iáira sésl ellátott váltókat adott. Noumayer később megszökött, Folesége a válóper során azt vallotta, hogy a váltókon szereplő aláírások nem tőle számláznak. Ezután történt,a vádirat szorint, hogy Landy a hosszadalmas megállapodásmegtámadási per^helyett Fischer Margit nevében és aláírásának meghamisításával a főkapitánya^ közlekedési osztályától azt kérte, hogy irják vissza nevére az autót, mig a főváros illetékes ügyosztályánál a fényűzési adómentességet kérelmezte, / megindítása Landy Ferenc tagadta a terhére rótt,törvénybe ütköző cselek meny elkövetését. Védekezésében elmondta, hogy annakidején Neumayer László adta át neki á két kérvényt, amelyen Fischer Margit aláírása szerepelt és jóhiszeműen nyújtotta bo az iratokat az illetékes osztályoknál. Kihallgatták F ischer Margitot, aki tagadta, hogy tőle származnának az aláírások. Az egyikben nagy hasonlóságot veit f o lismerni'és az elnök újbóli kérdésére kijelentette, hogy nom mer megesküdni arra, az o irása-e vagy sem. Kihallgatlak egy tanút, aki arroi vallott, hogy áeumayor László már készen, aláírva adta át Landy Ferencnek a két iratot. A törvénysezék P«r5dy László dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde ut,n fel is mentette Landy Ferencet az ellene emelt vádak alól az. sal az indokolással, hogy védekezésével szemben nom merültek fel olyan adatok, amelyek bűnössége mállott szólnának. Az ítélet jogorós. /MOT/Sy,