Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1
1934-12-05 [119]
/A közlekedési bizottság ülése F o 1 y t a t á a,2,/ P a t ~ Sándor igazgató, a Baszkárt forgalmi osztályának vezetője is reflektált az elhangzott bírálatokra» A kisszakaez nemcsak pénzügyi tekintetben hozott javulást, hanem közlekedési vonatkozásban is. A kissza'tasz r ondszer bevezetése óta ExSx huszonhét százalékkal emelkedett az utasforgalom,tehát közlekedési javulás ie jelentkezett, c téren is ván eredmény, A több utas fel ós leszállása természetesen időt vesz igénybe. A kocsik torlódását sokszor a közlekedési jelzőlámpák is befolyásolj ák. Éppen ezért a forgalmasabb kereszteződéseknél indltóellenőröket alkalmaztak,akik a kocsik továbbjutását gyorsítják. Bevezetnek a közeljövőben egy másik újítást is, amelynek a segítségével az 1 nditóe llenőrök és a koc slvezetők,jaalamlnt a közlekedési rendőrök között bizonyos kontaktus létesül.A vezető jelezni fogja e közlekedési rend Őrnek,hogy ké&kien •. -n. iiéhát 'endőr tudni fogja, hogy milyen irányban nyissa meg o forgalmat* A kisszakaszutasok fel- és leszállását igyekeznek meggyorsítani és ott ahol lehet,külön kocsikat rezerválnak a tantusszal utazóknako ' A bizottság ezután a jelentést egyhangúan tudomásul vette és elhatározta, hogy az eddig kísérletképpen ideiglenesen bevezetett kissza kaszrendszert véglegesítsék. Elfogadták Lázár Emil indítványát is,hogy a kl sszakeszhrt ár oka t arányosítsa k* A közlekedési bizottság ülése három óra után ért véget,/MOT/D. —-REGEMBER 6-ÁN, A KORMÁNYZÓ NÉVNAPJÁN HIVATALI SZÜNET LESZ A VÁROSHÁZÁN* A polgármester má rendeletet adott ki, amelyben intézkedett,hogy a Kormányzó ur névünnepéfi, december 6-ón a székesfőváros összes hivatalaiban szün« napot tartsanak* Nemcsak a hivat.lókban, hanem a fővárosi iskolákban is ünnepi szünet lesz a Kormányzó nevenapján.<, /MOT/Dt, HÍREK . MAGYAR IRó SIKERE HOLLANDIÁBAN. Körmendi Foronc, az immár Europaszerto ismert magyar iró novombor havában holland irodalmi körök meghivására előadó körutat tett Hollandia Legnagyobb városaiban. Körmendit négy nagy véros, Amstordam, Hága, Rotterdam, Utrocht közönsógo ós sajtója lolkos fogadtatásban részositotto, Dr„R i t t o r, a hollandi rádió irodalmi igazgatója, rádióinterjut csinált volo általános irodalmi kérdésekről és a magyar-hollandi kulturvonatkozásókról. Erről az interjúról gramofon folvétol is készült a hollandiai rádió részéro 0 Az irodalmi előadások témái "A modern fiatalság sorsa és problémáig valamint magyar irodalmi kérdések" voltak. Az iró könyvei holland nyolvon ogészon rendkívüli sikert arattak, s oz a magyarázata a lolkos érdeklődésnok, amit tizennyolc hollandiai lap sajtóvisszhangja mutat* A hágai előadáson az ogés^ magyar követség is megjelent. Kürmo ndi Foronc - amint az a hollandiai sajtó hiradásai nyomán mogállapitható - nagysikorü előadásaival komoly szolgálatot tott a magyar irodalomnak. /MOT/Sz.M. —— A M.KIR.JÓZSEF MŰEGYETEM DOKTORI AVATÓ ÜLÉSE, A volt m.kir^Józsog Müegyötömnek, nukir „bányamérnöki és ordőmémöki főiskolának, m e kir» állatorvosi főiskolának és kir„m.tudományogyotomi közgazdaságtudományi karnak az 1934.évi X.törvénycikk alapján történt ogyositésévol létesített m, kir.József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektori tanácsa docember 10-én, hétfőn délét tizonkét órakor tartja első doktori avató ülését a Műegyetem központi ópüloténok /XI.,Müogyotom-rakpart 3„/ dísztermében, /MOT/B, — A BUDAPESTI ÖNKÉNTES MBNTŐEGYESÜLET LEGKÖZELEBBI ELSŐ SEGÍTSEGTANF0YAMA„ A BÖME legközelebbi olsö sogélynyujtási tanfolyamát december 17«t8l 22-éig /hétf őtől-szombatig/, mindennap osto ^-tól fél Q óráig tartja 0 Jolentkozni lőhet lovelozőlapon /V.,Markó-urca 22../ vagy a tanfolyam kozdetokor, /MOT/B, *M