Magyar Országos Tudósító, 1934. december/1

1934-12-07 [119]

— 'KARAMBOL A TEHERPÁLYAUDVARON. Mult év szeptember elsején tizenkét szerelvényt tolattak a ferencvá­rosi teherpályaudvaron, A hosszú kocsisor tolatás közben összeütközött a fütoházi tartalékmozdonnyal és több kocsi s az úttest is súlyosan meg­rongálódott. Az ügyészség a.MAV nanaszára közveszólyü cselekmény vétsé­ge miatt vádat emelt Ács Ferenc mozdonyvezető, if j. Bors János segéd­tiszt^ Békossi Ferenc kocsirendező és még két tiszt ellen, akik "ma kerül­tek a'büntetőtörvényszék Horváth-tanácsa elé k A MÁV kára tizenkétezer pengői jjj/ A vádlott/tagadták bűnösségüket s azzal védekeztek, hogy nem terholi őket felelősség* A törvényszék kihallgatott több tanút, majd Lenkey Dezső dr. ügyészségi alelnök a két tiszttel szemben elejtette a vádat, do Ács és társaival szemben kérte a bűnösség megállapítás át, A törvényszók meg is állapította t hogy gondatlanság terheli őket, s Ács Ferencet nyolcvan, ifj, Bors Jánost hatvan, Békossi Ferencet pedig husZ pongő pénzbüntetésre Ítélte, az Ítélet végrehajtását azonban háromévi próbaidőre felfüggesztette. Mellékbüntetést a törvényszék nem szabott ki. /MOT/ Sy* HÚSZÉVES FIU ÉS HARMINCÉVES LEÁNY HÁZASSAG3EÉDELGÉSI ÜGYE; Majdnem teljesen világtalan leányt vezettek bo ma délelőtt a büntető törvényszék harmadik emeleti egyik tárgyalótermébe* Czcisz Lajos dr* törvényszéki biró itt tárgyalta Kuruc Pál házasságszédelgési perét, aki ellen Katona Erzsébet háztartási alkalmazott tett feljelentést; A. panasz szerint Kuruc, aki húszéves cipészsegéd, háromezer pengőt csalt ki részint pénzben, részint élelmiszer formájában az azóta világtalanná vált Katona Erzsébettől, akinek'házasságot Ígért, d§ Ígéretét nem váltotta be: mást vett el feleségül* Kuruc Pál tagadta bűnösségét. Azzal védekezett, hogy jó ba­rátságban volt a leánnyal, sokszor voltak együtt, do nem kövjtottel házasságszédolgést, mert házasságot nem igért. Kihallgatlak több banut, akik közül többen vallották, hogy Katona Erzsébet gyakran megvendégelte szolgálati helyén fiatal udvarlóját, A leány - hangoztatták - nagyon becsületes volt, nem akarta meglopni munkaadóját s hogy mégis juttat­hasson élelmiszert Kuruc Bálnákba saját ebédjét ós vacsoráját 'tette neki félre; ő maga pedig koplalt, A bizonyitás lefolytatása után a törvényszék csalás vétségé­ben bűnösnek is mondta ki'Kuruc Pált és kéthónapi fogházbüntetésre Ítél­te, Az itólet nem jogerős. /MOT/ Sy. —* HALÁLOSVÉGÜ AUTÓGÁZOLÁSÉRT KÉTHÓNAPI FOGHÁZ, Farkas János soffőr'oz év augusztus 4-én késő este a Báró Lipthay-utcá­ban vezette autóját, amikor az uttestén botjára támaszkodva áthaladt Freund Jakab, egy idős koldus ember. Farkas hirtelen fékezett, do már nem tudta elkerülni a szerencsétlenséget, az autó földhözvágta áz öreg­embert, akinek balcombja eltörött. A kórházban gondos ápolás alá vették ugyan, do súlyos komplikációk álltak elő, amelyek aztán Freudn halálát okozták. Az ügyészség gondatlanságból okozott emberölés vétsége cimén omolt Farkas ellen vádat,'kinek ügyét ma tárgyalta a Méhes-tanács, A soffőr tagadta bűnösségét, Védekezése szerint alig öt kilométer sebes­séggel vezette autöj£ az uttestén, amely azonban csak gyéren volt meg­világítva. A zuhogó esőbon alig látott és Így törtónt, hogy a hirtelen elébe toppanó Freund Jakabot már nem tudta kikerülni. Azonnal fékezett és jóllehet, az úttest sikos volt, mégis sikerült egy méteren belül meg­állania. Az autó sárhányója azonban elérte az öregembert és földhözvág­ta, A törvényszék néhány tanút hallgatott ki, majd dr, K^sztler Edo vád­beszéde és a védőbeszód után bűnösnek mondotta ki Farkast a vádirat ér­telmében és ezért kéthónapi fogházra itelte. Az itólet nem jogerős, /MOT/

Next

/
Oldalképek
Tartalom