Magyar Országos Tudósító, 1934. november/3

1934-11-29 [118]

—^HATÓSÁGI KÖZEG ELbENI eRÖSZAKERT ELITÉLTEK EGY ZALOGHÁZTULAJDOKOST. Dr, F^nossy Ferenc törvényszéki egyesbiró-ma tárgyalta Ács Sándor aá­logháztulajdonos bünügyét',aki ellen a kir. .ügyészség hatésági közeg ellőni'erőszak Vétsége cimén emelt vádat. ÁcS ez év júniusában egy J. jelzésű villamoson Újpest felé akart menni, a kalauz azonban fi­gyelmeztet to, hogy jegye már percekkel azelőtt lejárt..Ács vitatkoz­ni kezdett a kalauzzal, aki erre kivette zsebéből óráját, hogy azt. megmutassa Ácsnak. Ács erre - a feljelentés szerint - odakapott és le­szakította a kalauz lánc át j A kalauz eltávozott azzal, hogy a legkö­zelebbi megállónál rendőrrel fogja igazoltatni, mire Acs kalauz után ment, ráütött a karjára és lougrott a villamosról. Miként az ügyészség vádirata előadja: az utasok közül többen figyelmeztették a kalauzt, hogy Acs Sándor a közvetlen ezután jövő másik J-^betüs villamosra szállt fel, A megállónál Morvái István villamoskalauz aztán rendőrrel közöl­te a"'történteket, aki a közben szintén odaérkező második J-kocsiról le­szálló Ácsot felhívta, hogy igazolja magát. Acs ekkor egy Hagy Vilmos tényleges tüzérfőhadnagy nevére kiállító t igazolványt mutatott fel. Mai kihallgatása során Ács Sándor tagadta bűnösségét és az­zal védekezett, hogy nem ő volt az, akivel a kalauznak afférja támadt, szerinte összetévesztik pással, A törvényszék kihallgatta Morvái István kalamzt, aki a feljelentés szerint mondta el a történteket és a leg­határozottabban kijelentette, hogy Ácsot felismeri,,.Az ezügyben eljárt rendőr- hasonlókép vallott megerősítve azt az adatot, hogy Acs Sándor Nagy Vilmos tényleges főhadnagynak mondta^magát, A törvényszék szembe­sítette a vádlottat a tanukkal, miközben Ács feltűnő izgatottan visel­kedve megmaradt eredeti vallomása mellett. Magaviseletére vonatkozó­lag - a bir° többszöri figyelmeztetése után - kijelentette, hogy öt­ven százalékos•rokkant és ezért nem bir idegein uralkodni. Dr. Székely Endre kir. ügyész tartotta meg ezután vádbe­szédét és hatósági közeg elleni erőszak, valamint kihágás cimén kérte a vádlott-megbüntetését. A vádlott viszont védőbeszéde során felmen­tést kért. A törvényszék a vádirat értelmében mondót;a ki bűnösnek Ács Sándort, akit ezért 2oo pengő pénzbüntetésre Ítélt el. A törvényszék az elhangzott tanúvallomások alapján kÉtségto*-­lenül megállapította azt, hogy a vádlott volt az, akinek a kalauzzal afférje támadt és aki'a kalauzt hivatása gyakorlásában megakadályozta. Az .Ítélet nem jogerős, /MOT/Ma. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció BIZTOSÍTÁSI KÖTVÉNYT HAMISÍTOTT - TIZENÖT NAPI FOGHÁZRA ÍTÉLTEK, ­Kohlkopf Kornél 2o éves biztosítási ügynök ellen a kir. ügyészség oki­rathamisitás büntette cimén vádat emelt, mert egy 5oo pengőről szóló életbiztosítási kötvényt meghamisított és ilyen módon 8 pengő 5o fil­lért csalt ki. A fiatal ügynök, aki jelenleg katonai szolgálatot tel­jesít, a bűnteifiDtörvényszék Lányi-tanácsa előtt töredelmes heismerő vallomást tett és igy mondta el a történteket: ; . - Egy másik ügynökkel jártam üzletet szerezni. Tudtam, hogy Sztojka Isttánné 5oo pengős életbiztosit:jt kötött, de már hónapok óta nem fizette a biztosítási dijat, A társam megbízott, hogy kérjem el tőle a kötvényt, mert az érvénytelenné vált, A kötvényt elhoztam Sztoj­káöétól s ez-az irat nálam maradt, Tzdtam, hogy Böl skey Boldizsámé életbiztosítást akart kötni. A kötvényen kiradíroztam Sztojkáné nevét, más adatokat írtam be, aztán az iratot elvittem Bölcskeyékhez. A nagy ságos asszony kifizette a nyolc pengő ötven fillért, ami az első hónap­ra járt. Másnap már megbántam, hogy mit tettem, elmentem Bölcskeyékhez, hogy visszaadjam a pénzt, de a nagyságos asszony azt mondta, hogy majd a biztositónál intézi el'az ügyet. Nagyon megbántam amit tettem. Akko­riban nem vo.it keresetem. Sztojka Istvánná és Bölcskey Boldizsárné kihallgatása után a kir, ügyész enyhe büntetést kért. A törvényszék bűnösnek mondotta ki Kohlkopf Kornélt okirathamisitás vétségében és ezért 15 napi fogházra ítélte. Az ítélet jogerős. Az ítélethirdetés után a vádlott egyik ro­kona lépett a bírói emelvény elé és indulatosan mondta: /Qf~ - Nem ez a gyerek-a bűnös, hanem a társa. Megbélyegezték, tönkretették az egész életére. Két ember pusztul el ebbe* ,. Az izgatott hangon b«szelő embert Lányi tanácselnök kiutari­totta a teremből. /MOT/P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom