Magyar Országos Tudósító, 1934. november/3

1934-11-21 [118]

CSÜTÖRTÖKÖN, NOVEMBER 22-ÉN KERjL ÁRVERÉSRE NÉHAI GÁL HUGÓ DR. NAGY ÉRTÉ* . KÜ MŰVÉSZETI KÖNYVTÁRA. A Postatakarékpénztár Árvorési Csarnokától vott értosülés szerint az országoshirü néhai főorvos hagyatékának l^gj olontősobb részo, a rondkivül nagyértékü, körülbelül ozornyolcszáz bibliofil kötotből álló nüvészoti könyvtár, a gyüjtoményben kiadott katalógusban megjelölt időponttól oltérőlog novembor hó 22-én, csütörtökön délután négyórakor körül kalapács alá az Árvorési Csarnok Lónyay-utca 3o-32, szán alatti holyiségoibon. /MOT/B. NAGY RÉSZVÉT MELLETT TEMETTÉK EL SZABÓ LUJZA OPERAÉNEKESNŐT. A tragikus körülmények között, fiatalon elhunyt ourópaihirü énokosnőt, Szabó Lujzát, a magyar királyi Operaház tagját nagy részvét mollett tömették el szerdán délután a Korepesi-uti temetőben, a római katolikus ogyház szortartása szerint. Valóságos világtenger Övezte Szabó Lujza ravatalát, amolyot mélyen mogrondülvo álltak körül a családtagokon kivül az Operaház tagjai és számosan társadalmi, szinmüvészoti, nüvészoti életünk vozotői, Képvi soltotto magát a tomotéson a Nomzoti Szinház, az összes fővárosi magánszínházak, a Zenomüvészoti Főiskola növendékei ós tanári kara, több magán-zeneiskola és a szinész-ogyosülotok. A gyászszertartás után az Operaház kórusa Erkol több gyászdalát adta elő, mnjd R a d n a y Miklós, a« Operaház igazgatója lépett a ravatalhoz és az Operaház nevében mondott mélyon mogronditő búcsúbeszédet: - Lohotségos, hogy egy hang elnémult) £s többé nem nyilik dalra egy ajak? - úgymond. Lehetséges, hogy a sok csodát, amit tőle meg vártunk, olvitte magával az örök csend titkokat rejtő birodalmába? Lohotségos az, hogy kialudt a tüz, ami lobogva egott bonno, hajtotta, vitto a magasba és égott a mámoros öröm, amivel énekébon felolvadt?... - Tékozló kedve is kihűlt volna - folytatta Radnay Miklós és aki olyan pazar bőkezűséggel bánt hangja ezüstjével: örökro hallgatni fog már? -'Azok, akik hallották, gyönyörködtok bonno, ol nom felejtik Szab° ^ujzát. A esendőt, ahol most jár, tapsok, ünnepiésok tompa visszhangja tölti mog, abban vándorol ismorotlon utján a halhatatlanság felé, A maga ösztönös erejével és pályája iránti hitével érto ol a földi sikort olyan ogyszerüon, mint csak azok, akikot a sors választ küldöttjénok. Gyönyörűség volt mindannyiunknak nyomon kövotni folfolé ivolő pályáját, ahogy értelme, tudása ós olmélyüléso magával ragadta-, a nagy távlatok f o ló és mindozt ogyszerüon és szorényai, az igazi művész boldog könnyűségévol , Nagyon fájdalmas, nagyon gyászos a bucsu, amit az Operaház nevében Szabó Lujzától vonnom koll, mort félelmos a csönd, ami soha többé fol nom röppenő hangja után marad és bánatos az emlék, amit vigasztalásul reánk hagyott. - Azt szorotném mégis - fojozto bo l^lbkbomarkoló bőszedét az Operaház igazgatója, ha siri magányát mogvilágitaná az az osztatlan szorotot, amivol virraszt folotto r mi szivünk, az Oporaház szive. A Gondvisolőnok pedig a veszteség nyomasztó fájdalmában is köszönjük meg, hogy adta őt példájául és gazdagságául a magyar művészetnek. Az baáékbeszéd olhangzása után újból az Operaház kórusA-ónokolt, majd kivitték Szabó Lujza diszos érckoporsóját a dis zsiktolyhe z és olhantolták. /MOT/vr \jC