Magyar Országos Tudósító, 1934. november/3
1934-11-22 [118]
A KÖLTSÉGVETÉS FOLYTATÓLAGOS TÁRGYALÁSA. S z e n d y Károly alpolgármester elnöklésével csütörtük délután öt órákor folytatta a törvényhatósági bizottság a költségvetés általános vitáját. Az ülés megnyitása után az elnök felolvastatta vitéz" dr,Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter részvétiratát, amelyet a főpolgármester elhunyta alkalmából a főváros közönségéhez intézett,A részvétirat szövege a következő: "Mély megilletődéssel vettem azt a szomorú hírt,'hogy Borvendég Ferenc, Budapest székesfőváros főpolgármestere elhunyt. Borvondég Ferenc a székesfőváros szolgálatában kezdte meg pálya-' ját és az itt eltöltött hosszü közszolgálat alatt minden orojévol a szé-~ kosfőváros érdokoit szolgálta. Több évtizedes pályáján kiváló szaktudásával, lankadatlan kitartással kifejtett munkásságával és puritán jellőnévol mindenki megbecsülését vivta ki. Kiváló tulajdonságait és tehetségét a székesfőváros közönségo is'teljes mértékbon értékelte, midőn 1931-ben alpolgármostcrré választotta, Ebbon a dÍ3zes állásában érto őt az a kitüntetés, hogy a Kormányzó ur őfőméltósága a kormány előtörjesztéséro fontos feladatok megoldására főpolgármostorré kinevezni méltóztatott. Sajnos a" reá, mint főpolgármesterre háruló feladatokat ogy életon át tartó lankadatlan munkától meggyötört szorvezetévol már ftom volt idojo megoldani és a kérlolhototlon halál elszólította körünkből; Borvondég Ferenc halálával a székesfőváros közönségét súlyos csapás'érte, E mély gyászban mindenki osztozik és én is Indíttatva érzem magam, hogy az olhunyt szomélyo iránti kogyolottol legmélyobb részvétomot fejezzem ki," A törvényhatósági bizottság tagjai állva hallgatták végig a loiratot, A meginduló' vita során a közegészségügyi ügyosztály költségvetésével foglalkoztak. Dr.B o r k o s Jonő a kórházi férőhelyük jobb kihasználását sürgotto ós ozzol összofüggésbon indítványozta, hogy a Szent László-kórház járványos betogok részérő fenntartott hétszáz üros ágyából háromszázat gyógyíthatatlan botogoknok ongodjenok át, Javasolta a boros nomibotog rendelők szaporltáát is. Dr.M i k 1 ó s Foronc a főváros egészségtelen lovogőjéről beszélt, majd'a közkórházi alkalmazottak holyzotónok javítása erdőkében indítványozta;, hogy botogápolásra csak okleveles ápolónőket alkalmazzanak, ezenkívül állapítsák raog a kórházi szomélyzot munkaidőjét,szabályozzák szabadnapjait, gondoskodjanak vóglogositéséről, szüntessék bo az egyéni alapon folyó rondbirságolást és adjanak nokik egészséges lakásokat.Beszélt Miklós Foronc a köztemetőkről is, javasolva,hogy közös igazgatás alá helyezzék ozokot,A temetői alkalmazottak érdekében 3s javaslatot nyújtott be, amelyben a munkaidő rendezésén kívül szociális xntezkodésok megtételét kivánta, Franki Kornél felszólalása arra irányult.hogy a székesfőváros a rákos mOgbetogodósbon szonvodőknok jelentősen több ágyat"biztosítson kórházaiban,A tüdőbetegek fokozottabb ellátását is sürgotto, indítványozva, hogy a fertőző tüdőbetegek szánára háromszáz kórházi ágyat tartsanak fonrt, A gyógyíthatatlan botogek részérő szakkórház fölállítását javasolta, végül arra kérte a közgyülést,hogy a közönség érdekében esti ogészségügyi tanfolyamokat tartsanak. Vitéz dr.árvátfaltoi N agy István két indítványa a hadirokkantak mogsegitéséro vonatkozott. Első javaslatában a rokkantak orvosi"kozclésónokygyógyszerellátásának, kórházi felvételének mogkönnyitését kívánta, második indítványa podig arra vonatkozott,hogy a köztemotőkbon hadirokkantakat alkalmazzanalc, K a b a k o v i t s Józsof dr, a sirholy árak drága voltát totte szóváj majd az ellen tiltakozott, hogy az exhumálások a jolonleg érvényben lövő magas tarifák mollott történjenek,' //"j /folyt, köv./