Magyar Országos Tudósító, 1934. november/3

1934-11-28 [118]

/TASNÁDI NAGY ANDRÁS ÜNNEPLÉSE AZ ÜGYVÉDI FÖRBEN. 1. folytatás./ - Valamely ország kultúráját abból lehet megitélni -^fej­teg tte Désl Géza dr. - hogy mennyire becsüli* meg az ügyvédi hivatást. A müveit Angliában például a biró és az ügyvéd az igazságszolgáltatásnak egyenlő faktorai; ott a birói kar szine-java ügyvédekből rekrutálódik. A francia ügyvédek is az igazság palástjának, a tógának a fényességében tündökölnek. A magyar ügyvédség - tradícióit tekintve - jottányival sem marad el az angol és a francia ügyvédek mggött. - Az igazságügyminiszter ur és államtitkárja a magyar ügy­védi karnak mindenkor őszinte, igaz barátai voltak és maradtak magas köz­jogi pozíciójukban is, Igyekeznek az ügyvédség szomorú sorsát ( elvi selhető­vé varázsolni, pillanatra sem tévesztik szemük elől, hogy o+, magyar ügyvér di kar úgyszólván ezer éve volt leghívebb védelmezője az alanyi és az anyagi igazságnak. Nem csekély részben az ő érdemük, hogy ez a legázolt, szegény ország ma is több és nagyobb rendet mutat, mint sok, olo'nyösebb helyzetben élő szomszédja. Elsősorban is ez az elvitathatatlan tény ad erőt, nyújt reményt arra, hogy elérkezik előbb-utóbb a magyar feltámadás várva várt ideje) Az igi.zságügyminiszter ur és államtitkárja a magyar haladásnak sulytadó előmunkósai, akikot a magyar ügyvédség részéről min- , denkor elismerés, szeretőt és hála Övez körül. Adja Isten, hogy a magyar revíziós törekvés sikert érjen, mert ez nemcsak ennek az országnak, do egész Európának ls javára fog szolgálni; ez nagy lépéssel szilárdítja mog az európai erkölcsi világrend helyreálltát. Az igazságügyminiszter urat ós állímtitkárjrt, akik ennek'a nagy nemzeti küzdő lömnek az előhar-• cosal, áldja mog a magyarok Istenei /Hosszantart 0 lolkes éljenzés és taps./ Tasnádl Nagy András dr» Igazságügyi államtitkár köszönte mog ezután az őszinte, meleg ünnepléstj -Ez a diszes lakoma - moüdotta - a bototőzósc annak a sok szépnek és'jónak, amit én a magyar ügyvédségtől, szeretet kartársaimtói 25 év óta, talán érdemet lenül, kaptam. Ügyvédi pályámon tanultam meg, hogy a'jog ós az igazság nom elvont fogalmak, hanem &usba-vérbo vágó va­lóságoké Az ügyvédi védelemnek nem volna mog a kellő erkölcsi alapja és ereje, ha nem u tiszta erkölcsön és igazságon alapulnék. Bármily magas pozíciót is kizárólag a köz javára szabad értékesíteni* Igan n^gy"dolog­nak tartom, hogy ögyvédi kartársaim mindig kitüntettek bizalmukkal, be­választottak olyun bizottságokba, kltüntotő állásokba, melyekre nem ls reflektáltam. A mai est mindennek szinte a betetőzései - Az ügyvédi kart érintő reformok n~m az én elgondolásaim, hanem az igaz ságügyminiszter uré, akit ezek megvalósításában mindenkor az ügyvédság nagyrabecsülése, az ügyvédi kar iránti szeretet vezérel. Nem sz-bad azonban szem elől téveszteni, hogy az Igazságszolgáltatás álta­lános érdekelt is figyelembe kell vonni, ha a reformok keresztülviteléről van szóé Minden osotro ugy igyekszünk .zokot a kérdéseket megoldásra juttat ni, hogy az ügyvédi kar érdekel csorbát ne szenvedjenek. Arra törekszünk, hogy az ügyvédség erkölcsi érdekel megóv.ssanak, sot megerősödjenekl /Lel­kes taps és éljonzésl/ Lázár Andor dr. igazságagyminiszter szólalt fel ezt követő­leg, a nagyszánmai egybegyűlt ügyvédek általános óhajára: - Most nem a miniszter, hanem a jóbarát akar néhány szót elmondani - úgymond - aki együtt küzd, szomorkodik és örül az ügyvédekkel együtt a nemzet jó és rossz sorsában. Magyarország most Jaoncentrikus táma­dásodnak van '-ltóvo, olyanok részéről, akik azzal a bűnnel vádolják meg, éppen az o fegyvertárukból való. A magyar nemzet évezredes múltja egymagában véve is megcáfolja ezeket a teljesen alaptalan vádaskodásokat. Ez ez ország, amely kibírta Bizánc és Róma vetélkedését, a másfélszázados török Igát és a Habsburgok beolvasztó törekvéseit, emelkedett fővel néz szembe az aljas gyanúsítással s bizonyára nem fog belepusztulni ebbe az ujabb támadásba se. iVi agyarország igazsága érzetébon meg fog küzdoni az ujabb r;'ga lomhad járattal! Azt mondhatnám: öröm ennek a nemzetnek a védel­mezése, öröm egy ilyen ország advokátusának lenni, amely becsülete és tiszteosége tudatába, úgyszólván némán, összeszorított fogakkal küzd a ma­ga 'gazáért! A magyar igazságugyminiszter nem tagadhatja mog a magyar ügy­védség multjés érdemeit, hiszen az ügyvédségben gyökerezik az igazság fája s ha a nemzet ezt kivágná, soha-som találná meg a jővoddőjétl

Next

/
Oldalképek
Tartalom