Magyar Országos Tudósító, 1934. november/2

1934-11-14 [117]

A MATUSKA TÁRGYALÁS SZERDAI NAPJA.. Szerdán reggel egynegyed lo órakor nyitotta mog Uéfeoh bí­bort dr, törvényszéki tanácselnök a Matuska-ügy folytatólagos főtár­gyalását. Az elnök bevezetőül, Szokás szerint, az aránylag gyérszánban megjelent hallgat$közönséget csendre ós rendre intette, majd azután rögtön Lévai Tibor dr. védő állt fol szólásra: - Mély tisztelettől indítványozom - úgymond - móltoztas-, sók az ügyben sürgősen helyszíni Szemle tartását foganatosítani. A ren­delkezésre álló rajzok és fényképek nem tüntethetik fel eléggé élothi­ven és pontosan a biatorbágyi merénylet után történteket; nem lehot megállapítani például, hogy közvetlenül a robbanás után hol állott a vádlott, miképpen folyt le a segélynyújtás ós a többi, A helyszini szemlót a tanúvallomások sem pótolhatják, A tanuk noraoriáj szerüleg pontatlan, többé kevésbé megbízhatatlan; éppen ezért próbát kellene tartani, milyen volt az eset alkalmával a világítás, meddig hatott el a fáklyák fényo s általában rekonstruálni kellene a történ­teket. Tisztában vagyok vele, hogy oz szézszázalókig ma már nem si­kerülhet, de a tanúvallomások ellonorzóse szempontjóból mégis olsö­rendb fontossággal blr. Indítványozom, hogy a helyszíni tanuk a hely­színen hallgattassanak ki. Ezenkívül indítványozom Kalocsi Sándor ve­csósi lakosnak, a Budai Sportkör alelnökének tanúkihallgatását, akit Leó bűvész évekkel ezelőtt szintén hipnotizált; ugyanezzel kapcsola­tosan Fonal István, Virág Imre győri gyárigazgató és Kammor Kálmán Ebdro budapesti, ügyvédjelölt ugyancsak kihallgatandók. Indítványozom végül a belügyminisztórium megkeresését, aziránt, hogy a hatóság a nyilvános hipnózist és szuggerálást évekkel szólott betiltotta. Götz Béla dr. kir. föügyészholyettes ezz»l szemben kije­lontettc, hogy a helyszini szemle elrondelósét,•legalább is a főtér gya­lás jelenlegi stádiumában, feleslegesnek tartja, - Elképzelhetetlen, hogy ez valami különösebb eredményt produkálhatna, kivált a ködös novemberi időben. Ami a védelem egyéb indítványait illeti, ezek a bizonyitáskiegészit, si eljárásra tartoz­nak, de az említett tanuk kihallgatása egyáltalán felesleges.. i*z em­iitett bűvész évekkel ezelőtt meghalt, erről hatósági tanúsítvány áll a bir°ság rendelkezésére. Ha egyáltalán szükségessé válnék ujabb ta­nuk kihallgatása, ofolől csakis a szakér Ők meghallgatása után lchot dönteni. Ezért a védelem indítványait elutasítani kórom. Lévai Tibor dr, védő viszonválasza Után a bircság tanács­kozásra vonult vissza, majd párperces tanácskozás után Márton dr. el­nök enunciálta, hogy a törvényszék a védelem összes indítványait el­veti, Helyszini szemlére - így hangzik a végzős megokolása - sem a tanúvallomások ellenőrzése, sem az események rekonstruálása szempont­jából semmi szükség sincsen; a bíróságnak a helyszín tekintötében meg­felelő adatok, pontos helyszini rajzok,fénykópfelvételek állnak rendel­kezésére s ahol esetleg hézag mutatkoznék, a vasúti szakértők vélemé­nye nyilván teljessé egészíti ki az eddig felmerült adatokat. Az ujabb tanúkihallgatások is feleslegesek, mert annak eldöntése, hogy az emlí­tett bűvész tudott-e hipnotizálni, vagy som, lényeges jelentőséggel nem bir.'A belügyminisztérium megkeresése ugyancsak teljességgel szük­ségtelen. A védő semmisőgi panaszt jelentett be, /KY/ Az első ta­nú Mogyorósi János MÁV segédtiszt volt, aki elmondotta, hogy utasa volt annak a gyorsvonatnak, amely ellen a merényletet elkövették, - Zökkenőre ébredtem, loesetem a padlóra ós éreztem, hogy a kocsi eleje t neol. Amikor a kisiklott kocsi megállt, kiugrót tan a töltésre és megrémültem, mert nem láttam a venat elejét. Én abban a III,'osztályú kocsiban utaztam, amely a völgyhíd első pillérjénél meg­állt, az előtte való kocsi már a völgybe zuhant. Elmondotta ezután, hogy amikor Biatorbágy felé utaztak, Kelenföldnél látott egy tehervonatot és sejtette, hogy'a gyorsteher­vonat késett és ez a tehervonat követi az ó vonatjukat. - Arra gondoltam, hogy fedezni kell a vonatot ós ezért hátraszaladtam,a postásoktól lámpát kértem, de csak villanylámpájuk volt, hát újságpapírt és gyufa*-, fogtam, hogy abban az esetben, ha kö­zeledne a gyorsteher, megállítsam. ORSZÁGOS LEVÉLT^olyt. Ivöv./P. <$ L

Next

/
Oldalképek
Tartalom