Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1
1934-11-05 [116]
HóMAN BÁLINT KULTUSZMINISZTER BEJELENTETTE, HOGY MEGVALÓSÍTJA A KÖZ|PPOKU • TANÜGYI HATÓSÁGOKAT. A Tanfelügyelők Országos Egyesülete hétfőn délelőtt az Akadémia előadótermében tartotta ezévi rendes közgyűlését, amelyen nagyszámban vett részt az ország tani'elügyel őt ársadalma. A közgyűlésnek külön fényt adott az, hogy megjelent Kóma n Bálint kultuszminiszter is, továbbá ott vol-. tak dr.Jalsoviczky Péter a kultuszminisztérium elnöki osztályának vezetője, dr.Kósa Kálmán minisztori tanácsos, dr.Huszka Ernő minisztori tanácsos, dr.Kulcs ár István minisztori osztálytanácsos, dr.Torbócz Miklós miniszteri titkár és . ;. a rokonegyesületek kiküldöttől. A közgyűlésen Pad á n y i Andor elnökölt, ki megnyitó beszédébon mo'eg szavakkal üdvözölte a tanfelügyelők körében megjelent kultuszminisztert, akinek jelenléte, úgymond, azt mutatja, hogy mogboosüli azt a. nagy és felolősségüoljos munkát, amelyet a magyar tanfelügyelői kar végez, A továbbiak során az elnök a kollektiv nevelés kérdését fejtegette, A tetszéssol fogadott olnöki megnyitó után H ó m a n Bálint kultuszminiszter emelkedett szólásra, általános éljenzés és ünneplés között, -A most elkövetkező parlamenti ülésszakon - mondotta a kultuszminiszter - tető alá akarjuk hozni a tanügyi igazgatás, és az iskolafelügyolot átszervezését rendező törvényjavaslatot. Az átszervezést azoknak a terveknok alapján kivánom megvalósítani, amelyeket politikai beszédeimben és nyilatkozataimban már kifejezésre is juttattam* A magyar iskola, az uj magyar nomzedék és vele a nomzot jövőjo meggyőződésem szerint egyrészt a tanító- és tanárképzés holyes irányba terelésén múlik,másrészt pedig az iskolafelügyelet tökéletesítésén. Szükségesnek tartom a szorvos kapcsolatot a fölügyelő ti hatóság és a kultuszminiszter között, Jolenleg onnok a kapcsolatnak létesítésére és fönntartására nincs megfelelő szervezetünk,Ezért meg akarom valósitani - mondotta emelt hangon Hóman Bálint kultuszminiszter - a köuópfoku tanügyi hatóságokat, amelyek egyrészt fölfelé, a vezetésem alatt álló minisztériummal, lefelé pedig a tanfolügyelőkkel és azok révén az iskolákkal tartanának közvetlen kapcsolatot. Arra törekszem, hogy ez a szerv a tanfalügyelői és a tanitői kar orkölnsi súlyát és tekintélyét növő Íj o, -Az uj tervezet részié toibon még most nem való a ny ilvánosság elé, de szükségesnek tartom a vozdtő tanfelügyelők tájékoztatását és ezért még a mai nap folyamán, a közgyűlés után, megbeszélésre hivtam 'Jkot magamhoz , Hosszasan ünnepoltók a kultuszminisztert be szedj ónok elhangzása utált, majd ö s z Béla titkár terjesztette elő je le nt ését ,ame ly rés zlotoson száraolt be az egyesület eredményes működéséről. Ezután Rákos István királyi tanácsos, a magyar tanitóság nevében felkérte a tanfelügyelői kart, hogy közreműködésével kapcsolódjon bolo a közeljövőbon összeülő US,egyetemes tanitói gyűlés nagyszabású munkaj ába, A közgyűlés R á k o • István inditványát egyhangúan tudomásul vetto és sljBogadta,A közgyűlés ezután az egyosület bolső ügyeit targyalta le,majd a tisztujitás során ujbol elnökké választották,, egyhangú lelkesedéssel Pad á n y i Andort, . alelnökök: K o h r o r Károly és K o 1 u m b á n Lajos, titkár ; Ó s z Béla, jogygőy. dr.k © n t ar i k Gyula és angyal M.Béla, pénztáros: Köss., t k a János., szerkesztő es könyvtáros: A n g y a 1 János és ellenőr: B o n c z F oro nc lettek. A közgyűlés lelkes hangulatban ért véget, majd az egyesület elnökségét és tagjait H óm a n Bálint kultuszminiszter értekezletre hivta meg a kultuszminisztérium tanácstermébe, ahol részié tősen ismertette a tan T fC^lügyolői átszervezés tervezetét.: /MOT/Vr. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR