Magyar Országos Tudósító, 1934. november/1

1934-11-06 [116]

ECKHARDT TI30R A KATONAI SZÖVET GÉGÉK RENDSZERÉRŐL. ,A Magyar Cobdon Szövetség ezévl szemináriumi előadásainak ka keretében kedden délután Eckhardt Tibor tartott igen n_gy érdek­löd's mellett előadást :"A k.tonai szövetségek rendszere Európában" cimme 1 • A nagyszámban egybegyűlt hallgatóság élén Halasi-Fischer Ödön, a Cobden Szövetség elnöke üdvözölte Eckhardt Tibort, akit az clo.dás hallgatói me­leg tapssal fogadtak. Eckhardt Tibor előadását azzal a megállapítással vezette be^ hogy a háboruutáni békeszerződések csak'fegyverszünetet hoz­tak, az igazi békét azonban nem tudták megteremteni, mert e békeszerződé­seknek szövegéből és végrehajtásából is egyaránt hiányzott a megegyezés szelleme, A mig a nemzeti ellentétek nom találnak megoldást^ a magasabb lelkiismeret védelme i lá helyezett méltányos megegyezésben^ az összeüt­közéseknek egymásra torlódó állandó sorozat, folyton veszélyezteti a bé­két- Ugyanolyan légkörben és •jyanolyan politikai rendszerben élünk ma is Európában, mint a világháború előtt. Már a háború kitörésekor adva vol­taik azok az alapok,, amelyek az összeomlás után a k oriurc hia sorsát eldön­tötték; az 1917-ben aláirt korfui egyezmény már magában foglalta az uj jugoszláv állam létesítését. Amikor a front összeomlott, már csak az adott helyzet likvidálása volt hátra. Nálunk ebben az időbon az a véle­mény kerekedett felül, hogy oz antant-barát Ság hangoztatása változtatna Magyarország sorsán, ami naiv hiedelem volt. Csak két mó .on változtathat­tunk volna sorsunkon, vagy ugy ha mint Kernál pasa,megfololő k.tonai erőt szervezünk a volünk szembeállított Igazságtalan oékoszerződéshok erőhata­lommal való megdöntósóro, vagy pedig, ha a másik módszerhez, a diplomáciai készség és ügyesség fegyveréhez fordulunk. Nem végzedhatott azonban mással mint katasztrófával az, hogy egyrészt lefegyvereztük a magyar hadsereget, másrészt pedig n francia barátság jegyébon naivan tehetetlenül néztük,' hogy hogyan tolják naprei-napra előbbre a Vix-féle demarkációs vonalat. Magyarországnak a békeszerződésben két súlyos hiba következményeit kel­lett viselnie* Az egyik hadseregünknek dere módon val u lefegyverzése volt, a másik pedig az a körülmény, hogy a kommunista-uralom megakadályozott bennünket abban, hogy diplomáciai uton érvényesithecsük érdekeinket s trianoni békeszerződés tulajdonképpeni előkészítése idején. - A békekötések alkalmával érvényesült szellemet az a tö­rekvés hatotta át, hogy a revans minél későbbi időben történő bekövetke­zése érdekében x lehetőleg minél jobban gyengítsék Nono törszóg erejét. Mog kell állapítani, hogy Anglia a békeszerződéseket csak prolimináris szerződéseknek tekintette, mert tisztában volt azzal, hegy a nem meg­egyezéssel, hanem erőszakkal ez egyik fél egyeld...lu £ karát a alapján ki­Vónysz;rltott béke csak ideiglenesen szünteti meg . fegyverek dulását, az első békét tehát a megegyezéses második békekötésnek kell követnie. Az európai helyzetet ma ls a német-francia ellentét dominálja. Az euró­pai hatalmak erőcsoportesulásában bizonyos változások állott..!; be. Olasz­ország már közvetlenül a békekötés után eltávolodott att u l a hatalmi csoporttal, amely erővel hozta létre a békeszerződéseket és bizonyos mér­tókig revizionista álláspontra helyezkedett, s az -ngol külpolitika is igyekezett a hurt nem túlfeszíteni és éveken át ip; rkodolt szolgál.tot tenni ez európai békének a német-francia ellentétek áthidalásával. Ugyanakkor, amikor Olaszország és Anglia eltávolodott a Irók 3 szerzed esek változtathat: tl-nságát könyörtelenül'hirdető politikától, közép- és dói­ké Ír.t-Európában egyáltalában nem kívánatos folyamat zajlott le, A lengyel­orosz háború idején jelentkezett elsősorban a Monarchia feldarabolásával keletkezett uj konstrukció fogyatékosságé, mely Közópour 0 pát védtelenül hagyta a bolsevizmus terjeszkedésivel szemben, A Varsó előtt lefolyt lengyel-orosz h-.rcokban a lengyel h dsorcg fogyatékos felszerelése követ­keztében rr jdnem áldozatul esett. Segítségére egyedül a megcsonkított Ma­gyarország sietett,« Csehszlovákia viszont ;zt az •• lk lm t h sználte. fel arra., hogy bevonuljon Tessenbe, e.nit Lengyelország, mert nem tudott el­lene védekezni, kénytelen volt tűrni. Lengyelország visszaemlékezik ezek­re a nehéz napokra, amikor rájött arra, hogy kinek a b rátságában lehet hiznl, -*'y /Folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom