Magyar Országos Tudósító, 1934. október/3

1934-10-26 [115]

—»-ZU SZÖRTSEY ÜGY. /l. folytatás./ - Tudomásomra jutott az is,~ fiolytatta Révész - hogy Szőrt ­sey érintkezésbe lépett Jávor Pál úrral, aki egy olyan cikket akart el­helyezni Szörtsoy lapjában, amely a vele kapcsolatos hÍrekkel szemben tisztázza. Át is adott nekem egy cikket Szörtsoy és _e zal elmentem Jávor Pál lakására, ahol a legnagyobb szivélyességgel fogadtak és én joggal hihettem, hogy rendes laphoz kerültem, aminek súlya Van. Állítólag Já­vor kérte fel Szörtseyt a cikk leközlesére. Ezután történt, hogy vállal­koztam a Braun féle cikk ellenőrzésére is, Braun tiltakozott az általa,1 felmutatott közlemény közzététele ellen és visszautasította a vele !a> csolatos rágalmakat és'megmutatott két szerződést, az egyik Lenkei T " . ki szerződtetéséről szólt. Ezekkel azt akarta bizonyítani, hogy irodája cual: hangversenyék rendezésével foglalkozik és alaptalan minden más vád, Azi; is említette, hogy feljelentést tesz a rendörségen, mire én igazat adtam neki és sajnálkozásomat fejeztem ki, hogy ilyen kellemetlen természetű ügybe keveredtem. Az előszobában említette Braun, hogy hirdotóst akar leadni, mire én Szörtseyhez utasítottam. Az tény, hogy megemlitettem: Szörtseynek 4-5 levél van a birtokában. De jóhiszeműen mondtam ezt. Az ügy sértettje, Braun József állt ezután a bíróság elé, Arrói vallott, hogy amikor Szőrtsey nevét meghallotta megijedt és a re id­örsógen nyomban feljelentést tett. Révész azzal távozott, hogy "referál a főszerkesztő urnák", Szörtsoy a délutáni találkozás alkalmával mindjárt • magashangon kezdte és azt mondta:"Mi az igazság bajnokai vagyunk, tömege­sen jönnek a szerkesztőségbe levelek s azzal vádolják, hogy a nőkkel erő­szakoskodik, hji megirjuk ezeket a dolgokat, a cikk miv ki is van szedve," A detektívek a másik szobában hallgatták a beszélgetést, Kétezáz ötvehpengőt kért y de a végén megelégedett 5o pengővel isé Ezután történt, hogy a d.toktivek bejöttek a szobába, Szörtsey Braun vallomása után is mogmaradt tagadása mellett. Ezután a két d tektivet hallgatták ki, majd Komáromi Stctnor Zoltánt,aki a cikket irta és elhelyezés céljából továbbadta Jamniczky Lászlónak. Jam­niczky más sgilusu cikke került azután Szörtseyhez. A cikkíró hangsúlyoz­ta, hogy a riportban foglaltak százszázalékig mogfelahek'a valóságnak, Írásos nyilatkozatai vannak, mert sajtópertől is tartott. - Lovag Jam­niczky László ugyan ugy adta elő a riport történetét, mint Komárirai Stet­ner. Ezután Kiss László dr. ügyészségi alelnök vádbeszédében pél­dás; elrettentő ítéletet kért, a védők azonban felmentést indítványoz­tak. A törvényszék bűnösnek mondta ki mindkét vádlottat zsaro­lás vétségébon és ezért Szörtsoyt háromhónapi fogházra és háromévi hiva­talvesztésre, mig Révészt egyhónapi és hétnapi fogházbüntetésre Ítélte, amit az elszenvedett vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vett. A törvény­szék Szörtseyt szabadlábra helyezte. Az Ítélet nem jogerős. /faOT/Sy,

Next

/
Oldalképek
Tartalom