Magyar Országos Tudósító, 1934. október/3

1934-10-22 [115]

aAJTÁRSI JUBILÁRIS ÜNNEPSÉGEK /» LTJDOVIK,* AKADÉMIÁN* Katonai egyszerűségében ls megható ós bensőséges ünnepségek skin . helye vlt vasárnap délelőtt c Luaovika Akadémia* Összegyültök mindazok az idősebb t.'bornokrk, ezredesek, cl:.zredesok és a fiatalabb korosztálybeli , tisztek, hozzátartozóikkal együtt, akiket 1894-ben, 1899-ben, 19 o4-be n, É» 4* 1924-ben avatta 1-: tisztekké az Akadémián, hogy áldozzanak az Alma Mater ál­tal kezdettől figva forrón ápolt bajtárslas együttérzésnek és hegy letegyék a kegyelet virágait az Akadémia hősinalüttjálnak emlékműveire« A nagyszám­ban összegyűlt bajtársak délelőtt tlz órakor at Akadémia díszt reiében tisz­teiertek 3 á n y G u s z t á v ezredes, a Ludovika parancsnoka előtt, akinek üdvözlő beszédét K a r y Béla nyugalmazott altábornagy köszönte meg meleg szavakkal* Az üdvözlés után u megjelentek istentiszteleten vettek részt, amelyet a katolikus kápolnában H á s z István táboripüspök, a református kápolnában pedig Soltész "lemér refermátttfl püspök végzett. Az istentisztelet után következett a hősi emlékművek^megkoszorú­zása. A megjelentek először a ludovikás hőslhalottaknak emléktábláit keres­ték fel, ahol az emlékbeszédet vitéz N á r a y Antal őrnagy mondotta. - Ide zarándokoltunk hozzátok - mondotta a többi között - azok, akik ennek az akadémiának szigorú szeretetében váltak férfiakká és azok, akik szivük szavára hallgatva járják a magyar sors nehéz útját. A ti hon­szeretetek eszménykép számunkra, mert az a nemzet, amelynek nincsen eszmény­képe és az eszményekért küzdő fiatalsága, az elöregedett és nem tudja be­tölteni hivatását. M'i híven megőrizzük a ti emlékezetetekben az általatok rt'nkhagyctt örökséget. A beszéd elhangzása után minden évf.. lyair. megbízottja koszorút helyezett el az emléktábláknál. A résztvevők ezután kivenultak a Ludovikt Akadémia épül. te előtti parkban lévő névtelen hősek emlókmüv .-hoz, ahol Csukás ^ál­mán százados emlékezett meg a világháború hőseiről. Hangsúlyozta, hogy az élő nemzedék hiven megőrzi n magyar nemzet tört.'.nolmi hivatásába vetett hitot. A hős bejtársak által hozott áldozat, kötelezi erre az ólokét. /folytatás következik/ KÖBÁNYÁT^SZEJTTJ^SZLc^VÁROSSÁ KÍVÁNJA ELNEVEZNI A KÉSRESZTÍ1ÍYPART. A Ke­reszt ény Községr — és a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt sgyüü tos intéző bizottsági ülése S z a b 6 József elnök javasait ára kimondta, hogy akciót indit a kerület nevének megváltoztatása érdekében. Kőbányán van a Sz nt László plébánia és egész Kőbánya társafialma sürgeti, hogy ezt a vá­rosrészt a szentéletü magyar király nevéről nevezzék el. A bizottság olha­terezte, hogy ebben az ügyben küldöttségileg keresik fel a polgármestert, akinek támogat ás fit kérik. /MOT/B. —A I.ÍAG V AR FÖLDRAJZI TÁRSASÁG EMLÉKÜLÉSE. A Magyar Földrajzi Társaság di­daktikai szakosztálya vasárnap flélben az Egyetem Földrajzi intézetének előadótermében nagyszámú közönség jelenlétében emlékülést tartott néhai dr. Vargha György igazgató,szakfelügyelő, a szakosztály alapitó elnöké­nek emlékezetére. Az ülésen Bodnár Lajos alelnök elnökölt, kinek meg­nyitó beszéde után dr. K t, r 1 János debreceni kegyesrendi gimnáziumi igaz­gató tartott emlékbeszédet dr. Vargha Györgyről, méltatva az elhunyt klvá.V pedagógus nagy érdemeit a magyar földrajztudomány fejlesztése terén'./MOT/ffx­//>

Next

/
Oldalképek
Tartalom