Magyar Országos Tudósító, 1934. október/2

1934-10-18 [114]

AZ ABSZOLUTIZMUS PÖLDTEHERMENTESITÉSE MAGYARORSZAGON. A Magyar Közgazda­sági Társaság okt°bor 18-iki ülésén dr, B o r n á t Gyula v, ogyotomi ta­nársogéd a közel j övőbon mogj elonő nagyobb munkája, alapján előadást tartott az abszolút osztrák kormány által Magyarországon tett azokról az alapvető jelentőségű birtokpolitikai intézkedésekről, amelyeknek feladata volt az úrbér is égnek 1848-ban történt megszüntetése után előállott jogi és gazda­sági helyzet szabályozása. i».z előadó a bécsi állami levéltárakban folyta­tott kutatásai alapján kimutatta, hogy az osztrák hivatalos körök ezeknek az intézkedéseknek a megtételénél a liberális gazdaságpolitikai szempontok alkalmazása mellett arra törekedtek, hogy a rendi országgyűléseknek gazda­ságpolitikád határozatai a lehetőséghez képest figyelőmbe vétessenek, amiéi­tal rondolkozésoik .rkölcsi jelentőségét és népszerűségét kívánják fokoz­ni, E tény is azt bizonyitja, hogy a rendi országgyülések gazdaságpolitikai és szociális törvényeinek értékét az abszolutizmus is elismerte. Az elő­ad 0 ozután egykorú szerzők és hivatalos becsltsok adatai alapján kimutatta, hogy a volt földesuraknak megszüntetett földesúri j ogositv anyaik fejében f öldtohormontositési kötv ényokbon folyósított kárpótlás a j ogositv ány ok ténylogos értékének névlegoson is csak mintegy huszonöt százalé­kát totto ki. A folyósitás késedelmes volta, a köztorheknok és a tördelési költségűknek a gazdasági és pénzügyi holyzot megváltoztatása folytán bokö­votkezott rohamos emelkedése és a kellő hitel hiánya olyan uj terheket jo­lentottsk, amolyok a kézhezvott kárpótlás jelentőségét gyakorlatilag alig számbavehető összogre csökkentették. /MOT/B PENTEILEN DÉLUTÁN HIRDETIK KI A KER ESKEDELi.il ISKOLAI TEHSTSEGVERSENY EREDMÉNYÉT, A Kereskedelmi Iskolai Tanulók V. Országos Tanulmányi Verso­nyénck eredményét ünnopélyes keretek között október 19-ón délután félhét órakor hirdetik ki az OKISZ disztermében/az egyes minisztériumok és ható­ságok képvisolőinok j olenlétébon. Az oroam ény hir do t é s sol egyidejűleg ~»sg­kezdődnok az áilásbáholyozésok is, amelyek előreláthatólag kedvező ered­ménnyel fognak j ár ni. Az OKISZ által oddig megrondezett versenyek folya­mén ugyanis már több mint száz tohetségos magyar ifjú jutott álláshoz, akiknok túlnyomó részo minden tekintotben megfőlolt a hozzájuk fűzött vá­rakozásoknak. A jubiláris vorsony alkalmából, amolyot az OKISZ a Nemzeti M unkahét koretóbon rendezett mog, - a verseny intézményének ötévos törté­netéről külön összefoglal 0 jelentőst fognak kiadni. /MOT/B /^Erzsébet körút 43.) AZ IPABüÜVÉSZx2ri TÁRSULT PÁLYÁZATI FELHÍVASA. Az Orszegos Magyar Ipar­művészeti Társulat a J övő évben ünnepli fennállásának ötvenedik jubileumát és obböl az alkalomból folyóiratának, a "Magyar Iparmüvészot"-nek művészi ünnepélyes köntöst kivan adni és a lap 1935. évi cimlap j ára nyilvános terv­pályázatot hirdet. A pályázatnak ki kell fejoznio a társulat és a kiadásá­ban megjelenő folyóirat célját és munkásságát: az Iparművészet, háziipar és népművészet fojlösztését, A pályázaton mindon magyarhonos iparművész résztvohot, a három legjobb pályaművet a társulat száz-százpongő jutalom­ban részositi, a kivitelre kerülő terv külön százpengő kivitelezési dijat kap, Bővohh felvilágosítást az Iparművészeti Társulat ad, Budapest, . VI, Andrássy ut 69, - /MOT/Vr íl ! '

Next

/
Oldalképek
Tartalom