Magyar Országos Tudósító, 1934. október/1
1934-10-02 [113]
/SIPőCZ SJQPQKSMN Folyt a t á s 2#/ Ezeréves kultúránkat ls védeni, óvni kell. Es abból non engedhetünk! De van még egy igen fontos szempont ós ez az, hogy nekünk fővárosunkat mint világvárost kell fentartanunk, nemcsak üres presztízsből, hanem gyakorlati érdekből is, mert a főváros nagy anyagi hasznot hoz 0 idegenforgalmának leghatalmasabb eszköze, - Az idei költségvetésben a mutatkozott hiány kiküszöbölésére azt javasoltam, hogy a kormányhoz forduljunk megfelelő kárpótlásért, a miniszter azonban éppen a napokban értesített egy leiratben arról, hogy az államháztartás helyzete ezt nem engedi meg és hogy ennek a deficitnek az el tüntetése is a rendkívüli hatalommal felruházott főpolgármester feladata lehet* Ezért errevonatkozóan nem is terjesztek elő javt.slatot és mivel a deficit eltüntetésének kérdése a szanálás mikéntjétől fügn;, érért a hitelművelettel való kiegyenlítés kérdésében is csak egy későbbi időpontban lesz célszerű határozni* Költségvetésünknek ilyen megszoritottsága mellett természetesen az évi munkaterv is igen korlátozott és főleg olyan munkálatokra szorítkozik, .-.melyek kiadással úgyszólván nem járnak, mint a különböző szervezési kérdések elintézése, vagy pedig tiszt^-án intézményeink fentartása* Uj munka, vagy valamely intézménynek nagyobb bővítése, vagy modernl zálása csak Igen kismértékben foglaltatik a tervezetben. Erre mindenesetre ' i nagy szükség volna, ezt azonban csak költségvetésen kívül hitelmüvelettel lehet elintézni, amire vonatkozóan bizonyos tárgyalások is folyamr.tban vannak* - A városrendezési és városépítési munkál, tok közül kiemelem a város geológiai és felmérési munkálatéit, (..melyek ebben az évben is programszerűen folytatódnak, A városrendezési tervek közül a Tabán-terv és megépítése áll előtérben* A főváros által javasolt szabályozási tervet a Közmunkák Tanácsa némi változtatás végett visszeküldötte. Ezek árváltoztatások a terven már megtörténtek ugy, hogy rövidesen bizottsági tárgyalás alá kerülhetnek. A vitézi telkek ügyét egyik legközelebbi közgyűlésre kívánom bevinni* - Az ut, és csatornaépítés terén sem lehetséges nagy program, csak a legszükségesebb igényeket lehet kielégíteni. Az ut aknáid/nevezetesen az állag megóvására kell törekedni a leromlott burkolatok átépítése és a nagy fentartásl költséggel járó makadám burkoletok kicserélése utján. De ezeket is csak ott, ahol a nagy forgalom, vagy a hegyvidék könnyebb meg-^ közelítése szükségessé teszi* A csatornázásl munkálatok köréből a Soroksáriuti szivattyútelep kiömlőjének meghosszabbításét és az angyalföldi szivattyi telep megépítését emelem ki. csatornázási szabályrendelet a méltányosság szempontjai szerint elkéezült és letárgyalásra vár. - A közlekedési kérdésekre áttérve bejelentem, hogy a Boszkár és Autóbuszüzem közti üzemviteli szerződés elkészült és közgyűlési tárgyalásra vár. A tarifareform és egységes viteldij bevezetésére vonatkozó javaslótok szintén elkészültek és" szakbizottsági tárgyalásra várnak. Ezek a javasl tok a közönség érdekeinek messzemenő szem előtt tartásával készültek* Az ujltássul a HÉV a főváros határain belül lényegesen olcsóbb lesz. A közlekedés jevitására vonatkozó javaslatok ls elkészültek* Az autóbuszpark kiegészítése ls szükséges* nZ Idén tízzel szaporodott. Tervbe van véve még ötven uj autóbusz beszerzése, tmlt különösen a BART vonalainak 1936-ban történő átvétele tenne szükségessé, A pénzügyi megoldásra nézve vrnnak bizonyos tervek, - Az önálló vagyonkezelésű nagyüzemeink: Vlz-, fcáz- és Elektromos-Müvek munkaprogramjár°l a következőket kívánom elő.dnl. Elsőrendű f -ladat az üzemi szabályzatnak, a szolgálati, valamint illetményszabályzatnak ez átdolgozása, amit az uj fővárosi novella és szanálás tesz szükségessé. Folyik továbbá az üzerrek belső üzemvitelének az átszervezése és az anyaggazdálkodás modernizálá sa. A Vízmüvekre nézve az adatgyűjtés már megtörtént. Ugyanezt rendeltem el a világítási üzemre ls* - Az Blektromos- és & :áz-tarlfára vonatkozó javaslat is elkészült és az ill tékes fórumok tárgyalása alá kerülhet, A főváros közönségének az élelmezése a télre biztosítva van-r ^ • r /Folytatása következik./