Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/3
1934-09-24 [112]
EGYHÁZI HÍREK, ANTAL GÉZ,', PÜSPÖK AZ ÁLLAM ES AZ EGYHAZAK MEGÉRTŐ' EGYuTTKÜICOBESESIÍ, Holnap, p'.púxi jártja ozóvi gyűlését a Dunántúli Református Egyházkor ülőt, Antal Géza dr, püspök és Balog h Jenő dr, titkos tanácsos, fögondnok elnöklésével. Módunkban van közölni az egy ebként tizéves föpasztori működés ét ju biláló Antal pü3pök összefoglaló jelentéséből az alábbi részeket. Beszámolójának első lapjain Antal Géza dr. hangsúlyozta, hogy a mostani kerületi gyűlésnek kell az uj egyházi törvények szerint megalkotott szabályrendeleteket lete.rgya.lni s oz^el az uj kódexet a du nantuli roformátusság életébe beépíteni. Elparentálja a mult év halottait, köztük Dókus Ernő volt konvonti világi elnököt, beszámol a személyi v ltozásokrél, majd igy f oly tatjai - Az államhoz va ló viszonyunk a. lefolyt évben is zavar talán volt, A kormány elnöke, G ö m b. ö s G*y ula • elismerésremelt ó nyíltsággal hirdeti a felekezetek közötti bene szükségességet, s a kormány a maga részéről mindent elkövet, hogy ezen a téren bá.tó incidensek ne merüljenek fel* A i.xUltbo.1 örökségül átvett két por, . Ugylátszik, megnyugtató elintézés alatt áll s a kormány egyik legfőbb gondoskodáséalak tárgya^ hogy hasonló perek no kerülj ónok elő s mielőtt egy-egy ujabb, eset újra. •• megzavarna a felekezetek közötti viszonyt, az a. közéletből elimináltas- -• sók. Részünkről. akik különösen hazánk mai állapotában a felekezetek közötti 'egyetértést egyik" legfontosabb feladatnak tekintjük- a kormámy a legmesszebbmenő támogatásra.,számithat minden olyan törekvésében, amely a felekezetközi yiszeny megzavarásának megakadályoz ás ...r a kivan szolga/ni. . ' ' ' - Kultuszminiszterünk ismételtennltegmutatta egyrészt toljos meg értését, másreszt teljes jóindulatát egyhazunk es annak szükségletei 1 iránt, eszinte .fáj dalmunkra oz a megérte jóindulat nem juthatott anyagiakban kifejezésre, de már az is, hogy pártatlanul és toljos jóindulattal kis éri ogy házunk ólotmozzanatait, megnyugvásunkra szolgál s őszintén kívánjuk, hogy ez a megértés maradjon továbbra is a kormány vezető principiuma s miholyt a pénzügyi helyzet megengedi, ezt a princípiumot - érvényesítse a kormány az egyes egyházakkal, közöttük a mi egyházunkkal szénben is. Kifejti a tova.bbia.kban Antal püspök, hogy a súlyos pénzügyi helyzet olyan református tanintézetek megsegít esőt is megnehezíti, amelyek a múltban elég jogcímet szereztek arra, ...ogy mint nemzeti kultúránk hivatdc t képviselői, az állam részéről megfelelő támogatásban részesüljenek, •ti. lelkészek is súlyosan érzik az ország nehéz pénzügyi krízisét, s fájdaé, löm.az ígérőtöket egyelőre csak a kormány jóindulata kifejezésének lehet tekinteni, - A felekezetközi helyzetben mogomlitésrom'éltó v 'ltoz;ls á mult évben nom történt - folytatja Antal Géza dr. püspök,- Az a feszültség, amely egyes túlzók agitáció ja következtében a római egyházhoz * való viszonyunkban előállott, nem enyhült, mert meg mindig nagy számmal vannak azok, akin egyházuk érdekééit ugy gondolják legjobban szolgálni, ha kirohanásokat intéznek, a többi-egyházak ellen s azok jogos érdekeit figyelembe nom véve, tisztán és kizárólag' saját egyházuk uralmának biztosítására törekesznek. Etokintotben jelentós szolgálatot tett-az: országnak Magyarország miniszterelnöke, aki körútjai és. felszólalásai alkalmával mindenütt a felekezetek közötti békés együttműködés elvét hangoztatta s meggyőzően r'mutatott, arra, hogy csak igy "tudjuk csonka országunkat a boldogulágjutj ára visszavezetni, Megértő római katholikus egyházi és Vila- ' gi férfiak támogatása volna szükséges ahhoz, h ,gy a régi, normális viszony az ogy os felkezetek között újra helyreálljon. Reméljük, hogy: az qiz-ie'gyház) amelynek tagjai között számos--vozotöszeJ l«m van, megérti a haza intőszavát s a felekezetek közötti viszony . >nyhitesével közremunkál arra, hogy hazunk a belső villongásoktól megkímélve gyüjthosse azokat az erőket, amelyok talpraállásához es ujra-felviragoztat..sához szükségesek. 6 ORSZÁGOS LEVÉLTÁR /^V^V./ -