Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/3

1934-09-28 [112]

kénytelen várni ezt a szerény támogatást, anelyet a közületek, elsősorban az állam os a főváros a művészet-pártolás terén nyújtani tudnak. Elérke­zett az ideje annak, hogy a kormányzat tervszerűen foglalkozzék a magyar kép­zőművészet égető kérdéseivel és ne csak arra törekedjék, hogy a'művészbekőt teremtse meg, haner. arra is, hogy vége legyen a müvészny omornak. P e t r 1 Pál dr. kultuszállamtitkár válaszolt az üdvözlő­beszédre. Kifejtette, hogy a kultúrállam életének integráns része á magyar nemzeti művészet és éppen ezért annak felkarolása kötelessége a felelős té­nyezőknek. Ezt a felfogást képviseli Hóman Bálint kultuszminiszter is, aki minden erejével arra törekszik, hogy a müvésztársadalom boldgulását elő­mozdítsa. Az államtitkár azonosította magát Petrcvácz Gyula- gondolataival és kijelentette, hogy a müvésztársadalom kéréseit tolmácsolni fogja a mi­niszternek. Az államtitkár ezután a meg,jelent előkelőségek kíséretében a ki­állitás megtekintésére indult és közel egy óra hosszat időzött a Műcsarnok termeiben. /MOT/H. FŐVÁROS —AZ ÜT ÉS CSATORNAÉPÍTÉSI BIZOTTSÁG HELYSZÍNI SZEMLÉJE. Az ut- és csator­naépítési bizottság S z e n d y Károly alpolgármester elnöklésével tegnap dólucán ülést tartott, majd a helyszínen bejárta ós megszemlélte a folyamat­ban lévő ős részben már befejezett uj útépítéseket. Elsősorban a Budafoki­ut építkezését nézték meg, amelyet zöpekóval burkoltatott a főváros. Utána bejárták a Fehérvárl-utat. A Fehórvári-ut márciusig köztudomás szerint ál­lami ut volt és ekkor adtu át a kereskedelmi minisztérium a fővárosnak. A meglehetősen leromlott ut átépítéséhez hamarosan hozzáfogtak ós e héten fejezték be a munkát. A Fehérvári-ut bazaltfejkő burkolatot kapott s átépí­tésével megszűnnek a panaszok ^ balatoni forgalom részéről. Az autósok * ugyanis több alkalommal kifogásolták a balatoni ut budapesti szakaszának rossz állapotát. A Budafoki-ut most lt^klfogásta'lanabb állapotba jutott és az átépítésnél mindenféleképpen tekintettel voltak az autóközlekedés igénye ­ire. Bejárták a Budaörsl-utat is, amelyet betonnal építtetett ki a főváros. Ez a második betonút Budapesten, az első a tavaly elkészített Külső Jász­berényl-ut volt. A Budaörsi útról a Sasadl-ut, a Németbölgyi-ut, a Sas­hegyi ut, a Zólyoml-ut és a Hegyalja ut, valamint a közelmúltban kiépített többi hegyvidéki útvonal építését szemlélte meg a bizottság. A szemle után, Király Kálmán műszaki tanácsnok ismertette az épitkezések lefolyását, majd a Balatoni uj müut torvbevett vonalvezetését. A he^szini szemle után a bi­zottság tagjai a Sárbogárdi-útra mentek, ahol a készülő uj budai szennyviz­szivattyuzó telepet nézték meg. Az épitkezés annyira előrehaladott stádi­umba jutott, hogy az uj szivattyútelepet október végével átadják rendelte­tésének. A helyszíni bejárás után eszmecsere inault meg a bizottságban, amelynek ;. orán Eorner Gyula, Becsey Antal, Usetty Béla, Müller Antal, K. Császár Ferenc, Franki Kornél, Bartók Ferenc, Piazza Gyözo, Halmay Zoltán, Schmarolla Géza, Horváth Pál szólaltak fel, megelégedésüket hangoztatva a látottak felett./MOT/D. A SASKÖR GYŰLÉSE. A Saskör szerdán este tartotta nagy érdeklődés mellett összejövetelét, amelyen Altorjay Sándor dr, mondott meleg köszönetet Nagy Ferenc elnöknek. Mihályhegyi Géza dr. a Katholikus Hagygyűlésről emlékezve kifejtette, hogy a keresztény és nemzeti eszme, melynek ez a kör is tör­hetetlen hirdetője, egyre nagyobb tömegeket vonz magához. Felhívta a kör tagjait, hogy a keresztény nemzeti gondolatnak továbbra is lelkes munkásai maradjanak, mert oz nemcsak ag egyór*, nemcsak a csalód, hanem a társadalom és a magyar jövő vitális érdeke. Ka"tscher Árpád felszólalása után dr. Goszleth Ernő ker. előljáró hangozhatta, hogy azzal az emberbaráti szere-^ tattal, amelynek tanújelét ez az egyesület is mindig mutatta, fogja a jövő­ben is szolgálni a polgárság érdekeit és köszönetét fejezte ki azért a^jó­tékony célú akcióért, amelyet a kör Tkozdeményozett, s amelynek jövedelméből igyekszik pótolni a szegény segélyezésre rendelkezésre álló összeget ./MOT/D. ííiSZÁGOS LEVÉLTÁR ~ K szekció f/ff

Next

/
Oldalképek
Tartalom