Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/2
1934-09-13 [111]
HŐSÖK III G3ILLAGTURÍJA. A VI. Országos Fr^ntharcostalálkozó keretében' október 7.-én kerül lefutásra ű Hősök III. C sillagturáj a, amely az ériási érdeklődésre való tekintettel az év legnagyobb autó- és motorsport eseményének Ígérkezik. A Magyarországi automobilklubokon kivül jelentkezésüket máris beküldötték a padovai és a vicenzai olasz motorklubok, az osztrák Touring Club, a bécsi Puchfahrvereinigung, a drezdai és berlini autoKlubok. Ü Csillagtura célja október 7.-én, vasárnap délelőtt 9 és 10 óra között az Andrássy-ut végén lévő Hősök Terén lesz, amikoris a beérkező autósok és motorosok a magukkal hozott virágcsokrokat leteszik a Hősök Emlékkövére. Az Országos Frontharcosszövetség díszszázada zenével fogadja a beérkezőket, tiz órakor az Országto-áztérre vonulnak a motorosok, ahol résztvesznek az ott lefolyó országos ünnepségeken, majd délelőtt 11 órakor diszmonetben felvonulnak a Várba, ^ Csillagtura nevezési dija 3 pengő, nevezési határideje szeptember 30. /MOT/B.• A KORMÁNY. OLCSÓ RUHAAKCIÓJA. Mint ismeretes, a kereskedelemügyi miniszter kezdeményezésére komoly segitőakció indult meg, amelynek célja, hogy még. a tél beköszöntése előtt a szegényebb mezőgazdasági lakosságot jóminöségü, olcsó ruházati anyagokkal lássa el. Az akció keretében eladásra korülnek a következő, külön, erre a célra kigyártott, garantált és ellenőrzött minőségű szövotfajták: férfi felsőruhának való posztó, fogyasztói ára méterenként 6.35 pengő, a bekecsszövet fogyasztói ára 4.83,a nadrágnak való struxé 1.04 pengő /tavaly a strux kétszer olyan szóles volt, mint az idén, ehhezképost ára is pontosan kétszerese volt,//az inganyagé 49-63 é'S 69 fillér, aszerint hogy, nyorsszinü, fehéritett vagy szinos-e. Ezek kószpénzfizotésbon értendő árak, amelyek a szöveteken megfelelő módon fel lesznek tüntetve. Azok a kiskoreskodők és szövetkezetek, akik akciószövetot írusitanak, e körülményt üzletükön jelzőplakáttal jelzik, amelyet a nagykereskedők dijtalanul bocsátanak viszonteladóik rendelkezésére, 4 plakátokon a szövetek árai is látha<r tók ugy, hogy a vevőközönség a hirdetott áraik tekintetében is tájékozódást szoreznet. Jól teszi a gazdaközönség, ha szükségletét mielőbb jelenti a kereskedőknél. Fontos ugyanis, hogy azok a szükségletek felől tájéko zódva legyenek ás megrendeléseiket mielőbb eszközöljék az okot ellátó nagykereskedőknél, hogy igy a gyárak a szükséges anyagot idejekorán elkészíthessék. /MOT/B, FŐVÁROS A POLGÁRMESTER OKTÓBER 31-IG MEGHOSSZABBÍTOTTA A VÁROSHÁZI WEEKENDET. A polgármester most kiadott ujabb rendeletével ismét meghosszabbította a városházi hivatalok hétvégi munkaszünetét. A polgármester intézkedése folytán október 31-ig lesz szombati v/eekend a városházán. A polgármester rendeletében hangsúlyozza, hogy a kedvezménytől azt várja, hogy a tisztviselője a többi munkanapokon fokozott munkakedvvel végzik teendőiket, /MOT/D.——> — — SZOMBATON KEZDŐDNEK AZ IDEGENNYELVÜ TANFOLYAMOK A VÁROSNÁL. A fővárosi tisztviselők továbbképzésére az idén is megrendezik az idegsnnyelvü tanfolyamokat. A tanfolyamok szeptember 15.-én kezdődnek és június 15-ig tartanak. Az előadásokat hetenklnt két napon tartják, a hivatalos időn kivül. Angol nyelvből három, a. francia nyelvből kettő, olasz nyelvből pedig egy párhuzamos tanfolyam lesz kezdők és haladók részére./MOT/D,