Magyar Országos Tudósító, 1934. szeptember/1
1934-09-07 [110]
BEFEJEZTE TANÁCSKOZÁSAIT A NEMZETKÖZI BESZÉD- ÉS HANGTANI KONGRESSZUS. A Nemzetközi Beszéd- és Hangtani Kongresszus péntek reggeltől az esti órákig folytatta rendkívül fontos tanácskozásait N é m a y József és Dr* EiFröschels professzor elnökletével. Elsőnek dr. Bergh-Palmros /Helsingfors/ finn kiküldött tartott előadást, amelyben beszámolt a logopédia /beszédgyógytan/ elterjedéséről az északi államokban. Ismertette, hogy Európa északi részében a beszédhibák gyógyítása meglepően elterjedt s az ezirányu tevékenység voltaképpen Dániából Indult ki, amelynek példáját a többi északi állam ls követtem A rokon finn nép logopédiai mozgalma eleinte béhezségekkel küzdött, de azután a lelkes tudósok munkáját siker koronázta. Ezután Sc hulmann A«, a budapesti állami beszédhibás tanfolyam igazgatója számolt be rendkívül érdekes előadásában a magyarországi logopédia történetéről és jelenlegi helyzetéről. Ismertette, hogy a beszédgyógyltás ügyének hazánkban negyvennégyéves múltja van> az első gyógytaniolyan Aradon nyilt meg 1900-ban. Ezt a tanfolyamot R o b o z Kálmán süketnómaintézot1 Igazgató szervezte meg. Budapesten 1904 óta van beszédhibák javítására szolgáló intézet , "A hlbásbeszédüek állami intézete", amelynek husz éven át S a r b ó Artúr dr főorvps volt a vezetője, aki "A beszéd" cimmel korszakos munkát Irt, Budapostón • ezenkívül hét községi gyógytaniolyam működik, iskolai tanulók számára, továbbá az egyetemi orr- és gőgekórtanl klinikán a Rókus-kórhózba: egy'ambulatorium és négy vidéki városban tanfolyam végez eredményes munkát. Pontos statisztikai adatok szerint a fővárosi iskolák tanulóinak 4.7 százaléka szenved valamilyen beszédzavarban. Nagy kár - hangsúlyozta az előadó, hogy a háború előtt felállított gyógypedagógiai beszédtanfolyamok megszűntek. Befejezésül Sc hulmann igazgató Ismertette azt a nagyszabású munkásságot, amelyet a beszédgyógyltás terón hazánkban kifejtettek és kiemelte S a r b ó Artúr, dr. Bárczy,Románné Goldziehor Klára és mások munkásságát. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Dr. C 1 u r 1 o Dr. Gualc o ésdr. A, Je 1 1 1 nok genovai professzorok ismertették az ottani blotypologlai intézet működését, ebben az intézetben az utóbbi Időben a beszédhibásakat gondos vizsgálat alá vették. Az előadást vita követte, majd dr. Sz endrey -Karper /Budapest/ Iskolaorvos a hangbetegség okait foglalta össze előadásában. Több felszólalás után Madám Kopp /Paris/ a hángzóferdités és az általános mozgási zavarok összefüggéséről beszólt, előadását széleskörű vita követte. L.K orvin-Krupsky /Wien/ az S és az SZ hibák kezelésére mutatott be uj gyakorlati anyagot, nagy tetszet keltve. Dr. La r'u e 1 1 e /Brüsszel/ a logopédia brüsszeli munkásságáról adott képet. Dr.H. Stern /Wien/ bécsi egyetemi tanár mozgóképek bemutatásával Ismertette mesterséges készítményeken és holttestek gégéjén végzett kutatásainak eredményét^ a hungszallagok mozgását s egyúttal a Strogoskopla jelentőségét méltatta. Szemléltető módon Ismertette a gége pótlásának lehetőségét és kísérleteit képekben mutatta be. Az előadásokat hosszabb vita követte, amelyben rósztvett a kongresszus majdnem valamennyi tagja. Az ülést a déli órákban félbeszakították s a kongresszus tanácskozásait délután folytatta. /MOT/Vr. EZŰBANÖVENY ES KISKERT ' ÁPOLÁSI TANFOLYAMOT KEZD A BUDPESTI Gazdálkodók és Ko»feészkodőj(Egyesülete köbölében működő virágkedvolök csoportja. Az előadás szeptember 20.-án délután fél öt órakor kozdődik az Esztorházyut«a 4 t szám alatt, a Tisztvisolő Kaszinó helyiségében,/MOT/ mm mm mm mm JÓZSEF FERENC KIR. HERCEG MEGTEKINTETTE A MAGYAR ŐSTEHETSÉG EK KIÁLLÍTÁSÁT. Ma délbon ogy órakor meglátogatta a Magyar Östehetségek Kiállitását Józsof Ferenc kitfhorcog, akit a kiállítási termekben Báli n t Jenő szerkesztő, a kiállitás fűrondozője és H u b a y Andor, a Nemzeti Szalon igazgatója kalauzolt, A főherceg a kiállító művészekkel hosszasan olboszélgo tett és gratulált a sikorhoz./MOT/B. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR ><3