Magyar Országos Tudósító, 1934. augusztus/1

1934-08-09 [107]

—-KÉT PENGÖSCK HAPSIT A.SÁERT * NYOLC Hó NAPI BÖRTÖN* Ma vontaf .lelosségre a büntetőtörvényszék Schirilla-tanácsa Szűcs István munkást, aki ollón a kir. ügyészség lopás és pénzhamisítás büntette ói­mén em^lt vádat. Szűcs ugyanis néhány héttől azelőtt egyik ism résétől ruhaneműeket lopott ol és egy tárcával - akinek ügyét annakidején külön -lvákasztották az övétől - két pengősöket hamisitott. Szűcs Istvánnét, a vádlott üdeséget;ezzel kapcsolatban hamis pénz forgalomba hozatalával vádolta meg a kir; ügyészség, mert a jólsikerült hamisításokból többet forgalomba hozott. Szűcs ki ha Izgatása során nagyrészt beismerő vallomást :.ott es nyomorával véd k e-zett. Azt tagadta, hogy ö készítette volna a hamis két pengősöket és azzal védekezett, hogy csak forgalomba hozta azokat. Az elnök azonban megállapította, hogy Szűcs ugy a rendőrségen, mint-ké­sőbb a vizsgáló biró előtt a pénzhamisítást is beismerte. Szücsné'kihall­gatása után, aki szintén szorult anyagi helyzetével védekezett,dr. Kiss S, ndor kir. ügyész tartotta meg vádbeszédét. A Védőbeszéd után a törvény­szék bűnösnek mondotta ki Szűcs Istvánt lopás és pénzhamisítás bűntetté­ben és ezért nyolchónapi börtönre, feleségét pedig hamis-pénz forgalom­bahozatálának vétségéért három hónapi fogházra itélto el. Amikor az ol-' nők kihirdette az Ítéletet,az asszony ájultan eseet a vádlottak padjára,' és epilepsziás roham vett rajta erőt. Mikor aztán ujbo^ magahoz tért, síi va jelentette be, hogy az Ítéletet tudomásul veszi. Férje és a kir. ügyéi szintén megnyugodtak az Ítéletben. /MOT/Ma, BŰNÜGY HARMINC MÉTER FEKETE POSZTÓ KÖR él.. A kir. ügyészség lopás büntette címén vádiraeo c adott ki Szifut László munkás, Balog Vilmos kifutó, ifj. Kajári József kalapossegéd ollón, .A vád szorint ugyanis Balog es Kajári ez év június elején a Dohány utcá­ban egy teherkocsiról körülbelül 18o pengő értékű, 3o méter hosszú fe­kete ^posztot loptak el Szifut segítségével és azt'átadták Kereskényi Im­re, férfiszabónak értékesítés végett, Kereskényi ellen ez ügyből kifolyó-" lag az ügyészség orgazdaság vétség© óimén emelt külön vádat, '"M A Schirilla-tanács előtt mh m egtartott tárgyaláson a lopás­sal vádoltak tagadtak bűnösségüket és azzal védekeztek, hogy a posztót " a földön találták, gazdája nem akadt és egyáltalában nem tudják, ki vesz­te-! te azt el, Kereskényi viszont azt adta elő, hogy ő, mint szabó, amikor a posztot átvette nom is tudhatta azt, milyen uton került ez társai bir-' '•A törvényszék a tárgyalás lefolytatása után Szifut Lászlót három hónapi, Balog Vilmost öt hónapi fogházra, Kajári Józsefet hét hó­napi ^böraönre, Kereskényi; pedig tulajdon elleni kihágás miatt loo pen­gő pénzbüntetésre Ítélte el. Az indokolásban a törvényszék megemlitotte, hogy a posztóéra jogosult tulajdonosa mmdezideig nem jelentkezett ugyan, do a törvényszék igazoltnak látta, hogy a vádlottak ha nem is lopták a posztót, de tudták azt, hogy-'kinek a kocsijáról esett le, tehát ez ki­meríti a lopás tényálladekát. Az Ítélet ellen ugy az ügyész, mint az el­itéltek fellebbezést j ilentették be, /MOT/MA. ELITALT KIRAKATFOSZT OGATÓK. Szálai István szobafestő és Bokor Sándor sofför ellen lopás büntette el­mén vádiratot adott ki a kir. ügyészcég azon az alapon, hogy Szálai mult hó közepén ogy műszerész kirakatát betörtél és onnan több, mint Soo p.n­go értékű Írószereket és -műszer akót loptak ol.. A Schirilla- tanács ma Szálait egy évi - börtönre, Bokort padig, mint'büns gédet négy ho n api fog­házra ítélte el. Az Ítélet jogerős. /MOT/MA.

Next

/
Oldalképek
Tartalom