Magyar Országos Tudósító, 1934. június/2
1934-06-11 [103]
VÉGET ÉRT A MARGITSZIGETI IRÓHÉT. Vasárnap délután öt órakor zsúfolásig megtelt á fclsőmargitszigati Astoria Favlllon üvegterme, az Iróhét utolsó előadásainak meghallg,tására. M ó r 1 c z Zsigmond nagyértékü közléseket tett Vajda János származásának és költolességének kutatási eredményeiről, színes és m gl-rapó képet adva Vajda ifjúsága színterének. A nagy író naturalista lírája • most 1 megtalálta az utat a közönség szivéhez,hosszantartó és meleg ünneplésben részesítették előadása után, majd vitéz B a j — os y Zsilinszky Endre fejtette ki uj és tudományosan megalapozott ciné let ét azzal, a babonáival szemben, hogy a magyar nép nem kollektív, hanem a szélsőségekig Individualista. Katona i,polit ikai, nüvíszl és zenei rvék egész sorával állapított... meg,hogy a magyar nép bensőségesen kollektív, közületek és nagy szervezkedések összehozására képességei vetekednek, az angolokéval. Végül mint az IGE társelnöke, üdvözölte a határokon kívüli magyar kultúra itt megjelent képviselőit, s kitár '.sr,. buzdította őket. Azzal a reménységgel zárta szavalt, hogy hamarosan megjön a dun il népek összefogása és i kkor a magyarságnak a közös megértésben vezetőjévé kell lennie a sok, együtt szenvedő népnek a közös germán és orosz-szláv veszedelem ellen. Vitéz Bajcsy Zsilinszky Endre szavait hatalmas tapsvihar követte. Hétfőn délután öt órakor Túrna 1 Lajos dr., az IGE igazgató-főorvosa zárta le az előadások sorozat ét, az iróvilág egyik legérdea-esabb problémáját boncoló fejtegetésével: Kitenyészthető-e a zseni? Az Ismert német és angol utópista kísérletekből indult ki, m.jd gyakorlati példák tömegét vonultatta fel a zseni titokzatos származásának kutatásaiból. Előadását a megjelent n. gyszámú közönség osztatlan tetszéssel fogadta, s később vita indult meg, amelyben sokan vettek részt, ismertjnevü Íróink közül. Este nyolc órakor nagyszabású műsoros est volt a margitszlg ti szabadsz Ínpadon, nagyszámú és díszes közönség jelanlétébcn,akiknek sorai között megjelent Albrec ht királyi herceg, az IGE diszelnöke is. Elfőnek Ugrón Gábor, az IGE elnöke beszélt az irói lét nagy problémáéiról ós; az irói feladatokról a magyar újjászületésben. Majd utána Z 1 1 a h y Lajos, Kar i nthy Frigyes és B é k e f f i László darabjai arattak nagy sikert a kitűnő Rózsahegyi Kálmán, Békeff i László és I h á s z Aladár alakításában. Nagy taps kísérte Z á v o d s z k y Zoltán énekszámait, aki Ady, Kosztolányi és Hubay dalokat énekolt; Andersen Fclicia Ady "MarAit-legenda"-jávai és más költeményekké 1 ért el megérdemelt ünneplést, B a*l 1 .ó Elemér pedig nagy hatással adott elő az uj magyar költők müveiből. Igen nagy sikere v**lt L á n c z y Mar- . «jfi gitnak is, aki szintén az uj magyar költők alkotásából szavalt nagy hatást keltve. Nagyon tetszettek vitéz Bodor Aladár veraei, a költő előadásaiban. Több sikerült magánszári tarkította még az érdekes és magas— nivóju műsort, amelyet Békeff 1 László konferált végig aktuális tréfáival és ötleteivel a közönség állandó derültsége közben. Előadás után diszvacsora volt a Pelsomargitszigoten, amely után az IGE irókongresszusa lezárult ás a megsz'éJLott területekről, valamint a vidékről'összegyűlt irók és költők egy esztendőre bucsut vettek egymástól, /MOT/B. AZ EGRI- T.lírai JOGAKADÉMIA BARÁTAINAK SZÖVETSÉGE KÖZGYŰLÉST TARTOTT, U r y Lajos ítélőtáblai tanácselnök elnöklésével. Dr. T ó t h József jogakadémiai tanár a főtitkári, dr, A n d r á s s y Ferenc a pénztárosi, dr. Pálosi Ervin a számvizsgálói jelentéseket terjesztotte'Kelő, majd V e n c z e 1 Ede egri prelé tuskanonok a jogakadémia nevében hálás köszönetet mondott a szövetség' tagjainak ragaszkodásukért. Utána 0 s v a 3d,•.' István * a Kurla másodelnökének korelnöklésével a tisztújítás következett , melynek során elnökké Ury Lajost választották meg, egyházi társelnök Venczel Ede, alelnökök: Majzik Viktor, Okolicsányi Imre, Kerekes István, Pctré Kaiméin és Makra Zoltán, ügyvezető igazgató dr, Urbán Gusztáv es főtitkár dr. Tóth József lettr A közgyűlés meleghangú táviratban üdvözölte dr. Szmrecsányl Lajos egri érseket. /MOT/B. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Q>