Magyar Országos Tudósító, 1934. június/1
1934-06-07 [102]
a u v A n u a /A Bszkrt székházának épitésu. Folytatás 1./ Felperes a 137.731 pengős tehertétel boállitása ollón tiltakozott, azt kifogásolta, amivel szembon az alporos az Ítéletből mogállapithatólag a 131.731 pengős kiadási tétel felmerülését nem bizonyitotta. A választottbiróság a tétel felszámitását nom is fogadta el. Ezen tétel tényleges felmerülte tehát a választót tbir ós ági Ítéletből mogállapitást nem nyert. Arra podig még az alporos védekezésében sem volt semmiféle támpont feltalálható, hogyha a vállalkozók o gy általán fizettek is volna üzlotszerzési jutalékot, vagy adtak volna is ajándékot, ugy azt a Bszkrt kötelékébe tartozó személynek juttatták volna. Bár a Bszkrt igazgatóságának e jelentése nom valószinüsiti, hogy a Bszkrtnak bármely szervo vagy közoge kötolességellonosen, vagy hűtlenül járt volna el, illetőleg jutalékot vagy ajándékot fogadott volna ol, mégis, hogy miden vonatkozásban teljes megnyugvás keletkezzék, dr, Sipőcz Jenő polgármester a mai napon a vizsgálat lefolytatásét elrendelte és ennek f oganatositásával dr. S z o m e t h y Károly tiszti főügyészt és Sebő Béla fószámvevőt bizta mog./MOT/H. TISZTELGÉSEK * FŐPOLGÁRMESTERNÉL. Az uj hivatalát ma roggol elfoglaló Borvendég Ferenc főpolgármostörnél a kora reggeli óráktól kezdődően egymást követték a tisztelgő látogatók. A közüzemi munkásság népes küldöttsége után a székesfővárosi árvaszék küldöttsége jelont meg Csorna Kálmán elnökkel az élén, ezután a székesfővárosi viz-, gáz- es elokfcromosmüvok vozotői jelentok mog, majd a Községi klolmiszorárusitó Üzom vezérigazgatója, Roich Samu következett. Felkeresték a főpolgármestert Papanek Ernő számszéki igazgató, Enyvváry Jenő a Fővárosi Könyvtár igazgatója, Csupor József dr. ny. fevárosi tanácsnok, számos egyházközség küldöttsége és nagyot, sok magános. A tisztelgő. látogatások sorát a Budapesti Kereskedelmi és 'Iparkamara, küldöttsége zárta le, amoly Ebor Antal, Nagy Antal és Székács Antal vezetésével jelont mog Borvondég Foronc olőtt. Az uj főpolgármester ogy óra olőtt dr. Sipőcz Jonő polgármestert látogatta mog hivatalában, első izben mint esküt tett főpolgármoster. A főpolgármester egyébként csütörtök délután elhagyja régi hivatali helyiségeit és ( átköltözik az Újvárosházára, Péntek reggeltől kozdődőon tehát Borvandég Ferenc már a főpolgármesteri hivatalban folytatja tevékenység ét. /MOT/ H. NÉVVÁLTOZTATÁS. S p u r Kálmán dr. ügyvéd, törvényhatósági bizottsági tag Belügyminiszteri engedéllyel családi nevét Boo s áry-Spurra változtatta % /M»T/H. REKVIEM PáKOTS JÓZSEFÉRT. Június 12.-én, koddon losz ogy osztondejo, hogy Pakdb s József iró, orsz. képviselő tragikus hirtelenséggel elhunyt. Az évforduló napján délelőtt fél 11 órakor Pakots József lolkiüdvéért engesztelő szontmiseáldozatot mutatnak bo a Koreposi-tomotő kápolnájában, A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA III. osztálya június 11.-én, hétfőn délután 5 órakor felolvasóülést tart, amelyen En£z Géza, hybár István és Császár Elemér adnak elő 'Vellmann Oszkár és Urbányi László értekezését bemutatja Marék József, Y/eltner Margit előadását pedig előterjeszti Gróh Gyula. /MOT/B.