Magyar Országos Tudósító, 1934. június/1

1934-06-06 [102]

MA H ELT A KERI A A L-HNSDCRF-FÉLE B. ÍM GYBEN, EmléE ÍZ otes, hogy évekkel }Z lőtt bűnvádi eljár ás indult Lühnsdorl Por nc szállítási vállalkozó és torménynagykareskedő, valamint több társa, ellen különféle visszaélés ok, csalás és egyéb büncs elekménjrek cimén, A bűm tetótörvényszék annakidején zárt ajtók mögött heteken ké­rész mái tárgyalta a bünpört, amely a nagyközönség előtt, mint "a Lühns dorf-féle szénapanmma" volt ismeretes, majd az elsőfokú biros^g Íté­letében bűnösnek mondób a ki Lühnsdorfot és egyes vadlotc-társsit s közülük Lühnsdorf F rnc'i; két és félévi fegyházra itélte. Ugyancsak üt elte a törvényszék Kort.b Antal vállalkozót, vele mint Topiák Fe­renc dr, tóvárosi malombérlot is, viszont Lühnsdorf E.rencnét az el­lene m el t vád alól felmentetve* A tc.bla Zachár-tanácsa a mult év decemberében ugy ancs ak napokon átt tárgyalta másodfokon a nagyszabású bűnügyet s nemcsak a tárgyalást, hanem az Ítéletet és annak indokolását is tárt ajtók mö­gött folytatta le, illetve hozta meg, A tábla Lühnsdorf Ferenc bünte­tését öt és félévi fegyházra sulyosbitotta, vis zont Koráb Antal bünte tését négy ónepi fogházra mérsékelte , Topiák Ferenc dr.-t pedig az ellene emelt összes vádpontok alel jogerősen felmentette, A tábla egyidejűi 2g jogerőre emelte Lühnsdorf Ferencié f elmen tését is. Ilyen körülmények közt csupán Lühnsdorf F.renc és Koráb Antal ügye került a kirá•yi kúria végsófoku elbírálása alá. Ma volt az ügyben a kúriai tárgyalás, a II.-számú büntetótanácsban, m;lyben Modly Béla dr, kúriai bire elnökölt, A felek képviselőinek felszó­lalása, illetve az iratok ismertetése után a kúria részben helyt adott a bejelentett semmisségi panaszoknak és Lühnsdorf Ferenc büntetését négyévi fegyházra szállította le, viszont a Koráb Antalra kimért bün­t etést egyévi börtönre súlyosbította. A kurta Lühnsdorf Ferenc ese­tében nyomatékos enyhito körülménynek vette azt, hogy a vádlott arány­lag hosszú idon át állott a bűnvádi eljárás súlya alatt; viszont a 1:gfelsőbb biróság Koráb Antal cselekményének elbírálásánál az első­fokú büntetöbiröság ténymegállapításait és jogi minősítését fogad­ta el helyesnek és ehhezképcst a tábla által erre a vádlottra kirótt büntetési tételt megfelelő mértékben fel enr*l te, A kúria jogerős itóle tével az öt éve huzedó bünpör végleges befejezést nyert. /MOT/ Ky. -— A DOB-UTCAI _ RABLÓGYILKOS MERElEEtmT - A TÁBLA „LGTT. Az 1933 évi október 22-ére virradó éjszaka történt, hogy Váradi Károly húszéves állásnélküli ker ::skedŐsegéd behatolt egykori főnökének: Ungá] Dezső Dob-utcai kereskedőnek magánlakására, ott magához vett egy bár­dot és egy konyhai sodrofát s igy felfegyverkezve rárontott az alvó kereskedőre és feleségére: "Pénzt vagy életet!" - kiáltással, A fiat-;! ember Ungárt és feleségét agyba-főbe verte, de az asszonynak még marac annyi ereje, hogy kifusson a fürdőszobán keresztül a folyosóra s fel­lármázza a lakokat. Váradi anélkül, hogy a lakásból bármit is elvi­hetett volna, menekülni volt kénytelen. Az utcára érve a ház előtt standoló bérautóba vetett: magát s Fazekas András huszonhároméves - SOJ.­förnü: jo borravalót Ígérve, a legnagyobb sebességgel elhajtatott, A büntető törvényszék rablás bűntettének kis éri etében mondot­ta ki bűnösnek Váradit, akit ezért hatévi fegyházra itélt. Fazekast a törvényszék bizon itékok hiányában felmentette a bűnpártolás vétségé mü vádja alel, mert kiderült, hogy a soffőr nem volt előre összebeszélve az „Ív:, tömül t kereskedő segéddel s igy annak rablógyilkos merényletére" sem 1 :.h - .tt tudomása, amikor felvette autójába. A tábla Kállay-tanácsa most négyévi fegyházra r-iérsék:l te Váradi Károly büntetését, főleg arra való utalással, hogy a Bakay­klinika hivatalos tanusitványa szerint sem Ungár Dezső, sem fel sége nem sz envedtek a rablótámadás alkalmával életveszélyes sérül és éle ét, Fazekas soffor felmentését a tábla is helybenhagyta. Az ügy végső fo­kon még a kir. kúria elé k'rül. /k"OT/ Ky. --- ZU HUCZIK ÜGY /Vége/ - A tárgyalást június 8-án folytatják,amikor még iratokat ismertetnek s a perbeszédekre kerül sor. / ;0T/Sy. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR R

Next

/
Oldalképek
Tartalom