Magyar Országos Tudósító, 1934. május/3

1934-05-23 [101]

A Magyar Filozófiai Társaság közgyüléso; k Magyar Filozófiai Társas .g az Akadémia üléstermében nagy­számú és olokalŐ közönség jo leni ét ében tartotta közgyűlését, A közgyűlésen Nagy József elnökölt, aki megnyitószavai után Madách bölcsességéről tar­tott érdekes előadást, amelyben rámutatott arra, hogy Madách müve csak most kezd értékének megfelelőleg érvényesülni, mert mig a mult század pozitivis­ta szelleme Az nmber tragédiájának értelmét kizárólag az emberi nem haladása szempontjából tekintette, világ ért elmozésében Isten fogalmának és a trans­cendens világnak igaz jelentőségét nem látta meg, - korunk ráébredt arra, hogy Madách müve az emberi lét metafizikai értelmezése, amely csak az embe­ri és isteni, a természeti és szellemi tényezők egymásravonatkozásának kel­lő értékelés, alapján tárul fel a maga igazi lényegében. Az egyes történeti képek nem egy történeti ilozófi ai célkitűzés eredményei, hanem egyéni élet­formák lehetőségei, amelyek az Istentől elszakadt, Önállósult egyén saját erejebői soha célt nem érő küzdelmeit ábrázolj ák, A megoldás ut ja az ön­állit ó én önmegtagadás a, Isten felé fordulása. "Az ember sorsa a végtelen­ből indulva a végesbenvaló bolyongás után újra érintkezik a végtelennel," Az észben bizó embert racionalista optimizmusában mind súlyosabb csalódá­sok érik s kétségbeeséséből csak a hit menti ki. "Az ember tragédiája kul­túránk ama kritikáinak sorába tartozik, mely életünk túlságos elintellek­tualizálása ellen Rousseau-val kezdődik, majd Kierkegfarddal és Nietzsché­vel folytatódik.,, Madách nagy költeménye csodálatos igazolása, mennyire együtt tud élni a magyar lélek a nagyvilág-problémákkal, sőt sejtelmeivel előtte iá tud'járni a filozófiai tudat megvilágosodásának, A nagy tetszéssel fogadott előadás után Kor é n y i Károly tartót'; előadást az örök Antigonéról, melyben az Antigoné-probléma exisztenciális alapjait tárta fel s az antik tragédia mély értelmű megvilá­gítását nyujtottr. Végül V a r g a Sándor a Magyar Filozófiai Társaság tit­kára számolt be a társaság elmúlt évi működéséről, kiemelve azt a nagy veszteséget, amely a társaságot pauler Ákos halálával erte. Befejezésül Kronfuss Vilmos pénztáros a társaság anyagi helyzetét mutatta be, majd az ülés N a-g y József elnöki zárszavaival ért véget,/MOT/Vr. HÍREK. • . . HALÁLOZÁS. Özvegy r r i n c z Jánosné, született Krosniák Anna D,G,T. nyugdijas 70 éveskorában meghalt. Temetése május 25.-én, pénteken délután 4 órakor lesz az óbudai ró.u, kath, temető halottasházából. Az elhunytban Horn o r ó d y P r i n c z Ottó r. f qgalmazó az édesanyját gyászolja. /MOT/B. Pro d o hí o : Fenti hir szives közlesét kéri a t. Szerkesztőségektől a rendőri sajtóiroda, • A LLáGYAR TUDOMÁNYOS .vICaDBíIA JLÉSE, ** Magyar Tudományos Akadémia III. osztálya május 28,-an, hetf en délután 5 órakor felolvasóülést tart, amelyen Takács Tibor, Földváry Aladár, Soó Rezsó, Jámbor Rózsi, Zombory László és Follmann Jenő vendegek értekezéséit bemutatják Vendl Aladár, mágócsy-Dietz Sándor, Zimányi Károly, es Buday Aálm.ai. /MOT/B. A MAGYAR FOLDRAJZI TÁRSASÁG gazdaságföldrajzi szakosztályának május 24.­ére, csütörtök este hat órára hirdetett ülése közbejött akadályok miatt ol­marad ./MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom