Magyar Országos Tudósító, 1934. május/1

1934-05-04 [099]

Hn ZA S SÁG SZ jáD ELGÉS SEL VÁDOLT VEGYÉSZETI GYÁROS. Sebők Zoltán dr. törvényszéki biró ma folytatta'Gál Albert vegyészeti gyá­ros házassáigszédelgési bünporének a tárgyalását. Gált, mint ismeretes, Belláák Aranka színésznő jelentette fel azért, mert panasza szerint házas­sdgi igeretet tett neki, körülbelül 6000 pengőt kicsalt tőle ilyen ürügy­gyei de végül is mást vett el feleségül. A törvényszék két nappal ezelőtt sok tanút hallgatott ki s ma került sor-azokra a tanukra, akikre a vád, illetve védelem annakidején hivatkozott, Gál László, Gál Albert rokona volt a ma kihallgatott első tanm, aki arról vallott, hogy Gál Albert "borzasztóan" szerette Belláik Arankát és "borzasztóan" bántotta, amikor kiutasították, A következő tanú Gorstl Alfréd szállító volt, aki több év­vel ezelőtt - mint még emlékezetes - rálőtt feleségére és ezért el Í3 Ítélték, Gorstl fivére helyett jelentkezett kihallgatásra azt hozva fel, hogy fontos dolgokat tud Bál Albert jelleméről, Sebők biró a moat szőnye­gen lévő ügyre vonatkozóan tett fel kérdéseket, Gorstl azonban crraln.ri tudott érdemben sernmit sem mondani. A Schnur cég ]jépvis :>löjc tett még vallomást, aki elmondta, hogy rcklám-rondeló's ellenében Gál Albert 25o p-ngo értékű ruhaneműt vásárolt a cégnél olyan­megbízás alapján, amely szerint Bell k Aranka is hozzájárul a vételhez. Eellák Aranka erre meg­jegyezte, hogy az iraton lévő aláirás nom tőle származik, mire Gál Al­bert azt felelte: teljhatalmú megbizott voltam és jogom volt'Bellák Aran­ka nevét aláirni a közös vállaletunkkal kapcsolatos iratokra. Ezután Sebők biró néhány levelet ismertetett, melyeket Gál ááLbort irt már a váELás után, majd a bizonyitás kiegészítési indítványok­ra került a sor. Kies Sándor dr. ügyészségi alelnök ujabb ijguk kihallga­tását kérte annak igazolására is, hogy a Bellák Amnkával v E4pcsolata alatt Gál Albert második feleségével tárgyalásokat folytatott ós lo.ooo pengő ellenében hajlandó lett volna visszaállítani azélotközösségőt, Kassay Béla dr. viszont más tanukra hivatkozott annak biso-" nyitására, hogy. Gál Albert. a kérdéses időben jövedelemmel rendelkezett, A továbbiak során a védő foglalkozott Gál második feleségének:Vajda Jo­lánnak vallomásával ős hangoztatta, hogy a volt feleséget' Gállal szemben a gyűlölködésig ellenséges hangulat fűti, másrészt tanúvallomása azérv sem érdemel hitelt, mert olyan erkölcsiségü,... A védő nem fejezhette be mondatát, a hallgatóság sorából egy férfi izgatottén közbekiáltott: t w Ez vlhn tiltakozom! En vagyok az apja!,,, - Majd én megvédem a tanút,- intett a biró az apa felé, majd az ügyvédhez szólva igy folytatta: - kérem ügyved ur, semmifélo er­kölcsi vonatkozású megjegyzést nem engedek meg. IFajda Jolán édesapja ezután felállt ós kiment a teremből, közben odaszólt a védőnek: - Ezért még felelni fog! A kis intermezzo után a védő be is fejezte előterjeszté­sét, majd Sebők biró elutasított minden további bizonyítási indítványt, és a tárgyalást május 1.1-ére napolta el, amikor a perbeszédekre ós eset­leg itélccre is sor kerül. /MOT/SY, ----- 1 AZ ÚJPESTI AUTONÓM ORT. IZR. HITKÖZSÉG RAGALMAZÁSI PÖRE. Érdekes rágalmazáisi pör tárgyalását kezdte meg ma délelőtt Nagy Benő dr, büntető jáarásbiró. Az ügyben sértettként az újpesti autonóm orth. izr, hitközség elnöksége szerepelt, amely rágalmazás vétsége cimén. feljelentést tett Pollák Gyula újpesti kereskedő és 25 társa ellen, Pollák és társai valamennyien az újpesti ort. izr. hitközség tagjai, akik a feljelentés szerint évek óta nem fizetnek adót a hitközségnek, ehelyett állandóan pa­naszkodnak a vezetőségre és legutóbb is egy beadványt intéztek a magyar­országi autonóm ort, izr. hitközség központi irodájáéhoz - az újpesti el­nökség felügyeleti hatóságéihoz, E beadványban Pfilléekék különböző vissza­élésekkel vádolták mog az újpesti elnökséget, igy: hivatali sikkasztással és hűtlen kezeléssel. Az újpesti ort. izr. hitközség elnöksége foljelen­- -tése szerint Polláhek azt állították róluk, hogy a tagok által a kimon­dó piszcho, azaz 1 húsvéti ünnepen kötelező jótékony adományokról nyugtát nom kaptak a vezetőségtől és ebből arra lehet következtetni, hogy totó-' mos összegeket nem is könyvclte-k cl szabályszerűen. /Folyt. köv./MAc.

Next

/
Oldalképek
Tartalom