Magyar Országos Tudósító, 1934. május/1

1934-05-07 [099]

P 0 L I T I K A : f § § A Magyar Országos tudósító jelenti: Vasárnap Fej érmegye négy községében is gyűlést tartottak a nemzeti egység szervezetei. Pusztavá­mon zászlóbontó gyűlés volt, ahol a csaknem százszázalékig németajkú la­kosság feltűnően nagyszámban vett részt a gyűlésen ós lelkesedéssel tett hitet a nemzeti egység mozgalma mellett, amelynek országos központját bár#Z e c k Alfons, a propagandaosztály vezetője képviselte. Lendületes beszédében ismertette a nemzeti egység célkitűzéseit, megteremtésének szükségességét és a nemzeti egység kormányának eddigi eredményeit. Azu­tán a magyar lakosságú Fákozdon, majd a német lakósu Bakonysárkányon és Isztimér községekben beszélt Zech Alfonz, a községek és környékbeli fal­vak gazdatársadalmához, mindenütt rámutatva arra, hogy a nemzeti munka­tervben lefektetett nagyméretű gazdasági reformprogramm magoldását nem lehet ölhetett kézzel, kizárólag a kormánytól várni, mert az nyolc vezető férfi,hanem nyolcmillió magyar áldozatos és saoros együttműködésével oldható meg. A Nemzeti Egység Pártjának kiküldöttjét körútján K o " m cr Gyula , a Nemzeti Egység fejérmegyei titkára kísérte el. (<XJ HÍREK A BUDAPESTI NEMZETKÖZI MEZŐGAZDASÁGI KONGRESSZUSRA MÁR A KÜLFÖLD TÖBB ÁLLAMÁBÓL BEJELENTETTÉK A HIVATALOS KIKÜLDÖTTEKET. A június 13.-án kezdő­dő Nemzetközi Mezőgazdasági Kongresszuson tudvalevően a külföldi álla­mok hivatalosan is képviseltetik magukat. A kongresszus hivatalos szer­vezőbizottságához most érkezett bejelentés szerint az Amerikai Egyesült Államoknak Michael, az Egyesült Államok földművelésügyi minisztériumá­nak Eélkeletcurópai állandó megbízottja lesz a hivatalos kiküldöttje. Franciaországot hivatalosan Le Sago a földmüve lésügyi minisztérium osz­tályfőnöke képviseli. Csehország hivatalos delegátusai a mezőgazdasági akadémia kiküldöttei lesznek dr. Reich szakoktatási főnök vezetésével, ügyancsák hivatalosan képviselteti magát a Római Nemzetközi Mezőgazdasági Intézet, amelynek delegátusa Luis-Dop, az intézet alelnöke. A Népszövet­ség részér-el Buttler a delegátus. Hivatalos delegátust küld Spanyol­ország és a Mexicoi Egyesült Államok. A kongresszus résztvevői között legnagyobb csoportot az olaszok alkotják és Olaszprszágból több mint- kétszázan vesznek részt a kongresszuson, /MOT/B. Pro domo: A Nemzetközi Mezőgazdasági Kongresszus Szervezőbizottsága kéri a t. szer­kesztőségeket fenti közlemény szószerinti lea­dására. ELINDULTAK A MAGYAR GAZDAXFJ^K PATHÓN^FOS OLuSZCR 3ZÁGI TAUULMANYUTJUKRA. A Faluszövetség második olasz csereakciója hétfőn este indult Olaszország­ba Szekeres László dr. főtitkár vezetésével. Az idei csereakcióban husz magyar fiu vett részt, akik Olaszország provinciáiban mintagazdaság ok­b ! an lesznek elhelyezve, A szövetség székházában S z a bó Sándor ny, főis­pán, társelnök köszöntötte az ifjakat, hangsúlyozva előttük a külföldi mezőgazdaság megismerésének szükségességét. S u h a j d a Tibor a föld­művelésügyi miniszter képviseletében főleg a gyümölcs- és kertgazdálkodás­ra hivta fel a fiuk figyelmét. Majd Szekeres László dr. főtitkár olasz nyelven köszöntötte Colonna herceg olasz kir. követ képviseletében megje­lent dr. M o z e t i k Pált, aki válaszolva kiemelte a gazdaifju csere­akció különös jelentőségét c.zzaj., hogj a nemzetek mezőgazdasági életében fontosak a közvetlen kapcsolatok. Vaj a Béla a kecskeméti Mezőgazdasági Kamara .üdvözletét tolmágsolta, mely után gazdaifjaink a Délivasutról el­utaztad kijelölt helyikre, Gazdaif jaink helyébe husz olasz gazdaif ju jön az idén először Magyarországra, Ugy az olasz, mint a magyar gazdasági körök/nagy figyelemmel kisérik a Faluszövetség ezénxi nagysikerű akcióját, /MOT/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom