Magyar Országos Tudósító, 1934. május/1

1934-05-07 [099]

fk MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZ FELADATAI A ZSIDÓSÁGGAL SZEMBEN'.' Folytatás/ Szövietoros2orszagban is találkozunk antiszemitizmussal, sot magában a zsidóságban is van antiszemitizmus, az előkelőbb zsidók ellenszenve oz a szegényebb zsid°k iránt, Lonózés, tettlegesség, megtöri 0 intézkedések pillanatnyi sikert jelentnotnek csupán, ismétli Koyáts ^ - István dr. Csakis a szeretet tud életet, századokra sz u ló megoldást adni. Palesz­tinában visszaállították a zsid u államot, politikai okokb°l, mert a Szuezi csatornát nem akarták maghagyni mohamedán kézbon, de az arabs nép gyűlölete ugy forr es tajtékzik az ottani zsidóság ellen, hqgy az uj zsid° állam nem nyugodhatik meg. Egyébként is Pestmegyénél alig nagyobb területen nem lehetségos a világ tizenötmilliónál több zsidó­jót állandó és komoly megélhetéshez juttatni, - zsidóságból többon átjöttek a keresztyénség táborába és nem lennénk igazságosak, ha meg nem állapítanánk, hogy ezek között igen solcm voltak, akiket nqva a szivük, hanem idegen erzósok hoztak át, vagv bizonyos megtorlásokt°l való félelem, s amikor ugy érezték, hogy a veszedelem elmulóban van, egyszerűen visszafordultak, vagy pedig az ilyen, szinleges áttérők a gyermekeiket akarták olőkelőbb környezetben elholyezni. Viszont hosszú es tisztes' sora van az átjöttek között tudó­soknak, ir u knak, államférfiaknak, művészeknek, akik luindonostől a Krisz­tus foglyai lettek. Mindon ilyen lélek számára kesz a. kegyelem, a magyar református egyház is igyekezzék a keresztyénséget megkedveltetni elsősor­ban önmaga embereinek, intézményeinek jó ég vonz 0 példájával. A keresz­ty énségőt,^fájdalom, nem ugy élik a tömegek, hogy ragyogjon bennük a krisztusi igazság. Mi a kötelességünk a zsidósággal szemben: hogy éljük a keresztyénséget százszázalékig es akkor minden más testvérünk is a krisztusé lesz... Tizennégy évvel ezelőtt - igy végezte előadását K 0 váts J . István - a magyar parlamentben szóltam erről a kérdésről először.és akkor sem mondhattam mást, a zsidókérdést csakis szeretettel lehet vtg­logeson megoldani. Végül Kováts J. István dr. megragad 0 szavakban imádko­zott a zsidóság megtéréséért. /MOT/F HÍREK AZ ALKOHOLELLENES EGYESÜLETEK ESTÉLYE. A Magyar Absztlnens Vasutasok Egyesülete az Alkoholellenes Egyesületek Országos Ligájával karöltve május 7-én, hétfőn este 7 órai kezdettel estélyt rendez a Törekvés Dal­kör nagy színháztermében /Hungária körút I. számú kapu/. Az estélyen Lány i Márton országgyűlési képviselő, a liga ügyvezető elnöke tart előadást "Az alkoholellenes küzdelem időszerű kérdései cimmel, majd B o s s á n y i Le 0 MÁV főtiszt elszavalja Pakots József "Pihent a gyár" cimü költeményét. Utána a Törekvés-énekkar dalokat <!*d elő, s végül bemu­tatják az "Ember vigyázz" cimü alkoholellenes mozgóképet, /MOT/F —AZ 1-ES HONVÉDEK SZOBORBIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE. A budapesti volt l-es honvéd és l-es népfelkelő szoborbizottság május 7-én, hétfőn délután fél 7 órakor tartja rendes havi ülését a IV, k rület Irányi utca 17, szám alatt. A június 17-iki tárgysorsjáték és sportünnep előkészületé­nek részletes megbeszélésére val°\itcklntettel a bizottság kéri a baj­társak pontos megjelenését. /MOT/Vr Pro domo:A fenti hir szíves közlését kéri a t. ü ZO rkesztő­/ >j ségektől S z i r m a y István és T i n á r Pál hírlap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom