Magyar Országos Tudósító, 1934. április/1
1934-04-09 [198]
EVEZÖSVERSENYZÖK PÁRBA JA FFÉR JENEK UTÓJÁTÉKA'. A "büntetőtörvényszék Szemák-tanácsa ma tárgyalta azt a pert, amely az evezőssport négy tagja közötti mult év nyarán történt afférnek a következménye. Az európai evezősbajnokságért ; < . indult küzdelem, illetve a versenyben való részvétel körül keletkezett affér négy ismert versenyző: Kauser István dr'., Szendey Béla dr., Boday Pál és Szendey András dr, között, amely végül is. párba.jra vezetett'. A párviadal során Kauser dr. és Boday Pál megsebesítet ellenfelüket: a két Szendey fivért, akik azonban fejsérülésükből pár nap alatt kigyógyultak. Mind a négyük ellen párviadal vétség cimén emelt vádat az ügyészség s igy került az ügy ma a törvényszék elé. A vádlottak beismerték, hogy párviadalban vettek részt s az sem volt vitás , hogy a Szendey fivérek szenvedtek fejsérülést * A törvén- szék Traeger Lá s zló dr. ügyészségi alelnök vádbeszéde után Kauser István dr.-t és Boday Pált négy-négy napi államfogházra, a Szendey fivéreket pedig fejenként két-két napi államfogházra itelte. Az Ítélet jogerős, /MGT/SY: ZU HAZA 3 3 ÁG SZÉDELGÉSBŐL VÁLUTABÜNPER . /!'. folytatás./ Több tanút hallgatott ki a törvényszék, majd Kotsis Miklós dr. ügyészségi alelnök vádbeszédében Süssmann Béla súlyos megbüntetését indítványozta. A védő azt fejtegette, hogy a tanúvallomások megbízhatatlanok, mert a koronatanú ha nem tett volna terhelő vallomást, akkor önmagát vádolta volna. Felmentő Ítéletet kért. A törvényszék hosszas tanácskozás után Süssmann Bélát felmentette a külföldi fizetési eszköz bejelentésének elmulasztásával elköve tett bűntett vádja alól. Az Ítélet indokolása szerint a törvényszék bizonyítottnak vette/ hogy Süslsmann Béla Oo.'ooo csehkoronát hozott át a határon és a valuta behozatalát nem jelentette be a Nemzeti banknál. A törvényszék mégis felmentette a vádlottat, mert a valuta behozatal 1931 novemberében történt és ebben az időben a valuta be nem jelentés csupán kihágás tolt,- ezi pedig elévült s az a törvényes rendelkezés, mely bűntetté minősítette az ilyen valuta bűncselekményt,' csak 1932 január 8-án lépett életbe. Elremdelte egyébként a törvényszék az iratoknak az ügyészségre való áttételét, mert a tárgyalás sorén gyanú mi- rült fel, hogy a vádlott elkövette a fizetési eszközökkel való üzérkedést és felmerült az a gyanú ia, hogy a bünperrcl kapcsolatban hamis tanuzásért való rábirás miatt ia eljárást kell inditani. Az i télét ellen a kir. ügyész semmiségi panaszt jelentett be.' /MOT/P. I<ÉNYSZEREGYESSÉGEK. • - Freimann Albert /Dob u.'9c./ fakereskedő ellen a törvényszék m elindította a kény sz eregyes ségi eljárást. Va gy onf elüyelő Haáz Vilmos dr. ügyvéd.. - Követelések bejelentése április 25-ig az OHE.-nél.- Weisz Nándor /Rákóczi ut 12./ kereskedő kényszeregye aségi ügyében a törvényszék az eljárást befejezettnek nyilvánította. /MOT/.' CSŐTÖK. - Weisz Márton szűcsmester /Király u. IV./ ellen a törvényszék m egindi.to tta a csődeljárást. ésődbiztos Antal Géza dr. törvényszéki jegyző. Tömeggondnok Papp Egon dr. ügyvéd.'Követelések bejelentése május 15ig a törvényszéknél, felszámolási tárgyalás május 28-án, a csodválasztmány megválasztása május 3o-án, délelőtt 9 órabor a csődbiztos hivatalos helyiségében. - Révész Ernő ós táirsa kötött- és szövött áru kereskedő cég /jRákoczi ut 49/, - Hessmann Paula, valamint Politzer, Rosonberg és Társa banküzlet csődügyében a törvényszék a csődvagyon teljes kimerülése következtében az eljárást megszüntette. '/MOT/.