Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3
1934-03-22 [097]
—-Z T J ŐSKERESZTÉNY GYÜLEKEZET . /i. folytatás./ Elmondta azután, hogy az egyik vádlott Barna László az eset aatán megjelent az 8 lakásán és vallomást tett. Szerinte Barna László azt mondta, hegy/ dr. Takács plébános és az egyházközség egyik vezetője dr. Fozsgay felbujtás ára inzultálták az őskeresztény gyülekezet tagjait. A fiatalembereknek, - vallotta a prédikátor - a plébános bort igért, ha megtámadják a püns ösdis tákat. - Hazugság! Hogy,mondhat ilyent! - szóltak közbe a vádlottak. Barna László, akire az asztalos segéd prédikátor hivatkozott, szintén kijelente tte : - Egy szó sem igaz ebből. - Vigyázzon Istenre, - fordult a prédikátor a vádlott felé, de az elnök leintet te. A vádlottak, akik közül néhányat megnevezett a tanú, valamény nyien tagadták, hogy résztvettek volna a pünkösdisták brutalizálásában, Zubor frézáné, a prédikátor felesége, aki szintén felekezetnélkülinek mondotta magát, igy kezdte vallomását: - beborulva imádkoztunk, amikor Német eTyula és társai berontottak az imaházba. Pozsgay Oszkár az ajtóban állt és ő buzdította a többieket. Engem is megátöttck és az egyik fiatalember be-lém is rúgott. - ö tt volt mag.- akkor, amikor Barna László az urátval bcszéltl Hallotta, hogy Bama állitólag mit mondott, ki biztatta fel Ölet? - Láttam Barnát, de nem hallottam, hogy mit mondott az uramnak, - mondotta az asszony. Fejkendős öreg nénik jöttek egymás után vallomást tenni, és a kérdésre, hogy milyen vallásúak, mind igy felelt: - Fele keze • tnélküli vagyok. Az egyik sértett igy vallott; - Térgyeltem ajtatosan, amikor ezek a gyerekek bejöttek a.z imaházba. A prédikátorunkat fejbeverték, engem is megü - öttek, a pad al.' estem és onnan néztem, hogy kit bántanak. Negyedóráig feküdtem eszméletlenül a pad alatt. Az öregx sszon" többvádlottra rámutatott, hogy látta őket a v er e ke d ok köz ö 11. - Káprázott a maga szeme - szolt közbe az egyik vádlott, a má sik pedig igy szolt: - A rendőrségen nem ismert fel, ma már rámismer. jjabb sértett, szintén öregasszony tett ezután vallomást. - Imádkoztunk behunyt szemmel, - vallotta az asszony - egyszer re nyilik az ajtó , megszólalt egyik testvérem: lélek ne imádkozz tovább és ekkor kaptam egyet a fejemre. /Folyt, köv./p.