Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3
1934-03-31 [097]
FŐVÁROS —HOL ÉP ÜL JC'II FEL A NEMZETI STADION.'A főváros vezetőségét már hónapok óta foglalkoztatja a Nemzeti Stadion ügye. A tanügyi osztály sport szempontból elkészítette s maga javaslatát, majd a' város-fej loeztésl bizottság vitatta behatóan a kínálkozó lehet ősegeket. A 'városrendezésib izott~ ság Húsvét után, szerdán, április 4-én,délelőtt ül összo,hogy áliéstfoglaljon a tekintetben, hogy moly területet tartja alkalmasnak a Nemzeti Stadion olho-lyozésérc. A város öt pontja van kiszemelve erre a célra. Négy Bu». dán és egy a pesti oldalon terül el. A budai oldalon legalkalmasabbnak látszik az Aranyhegy Bunára néző lejtője és az előtte elterülő lapály,az Aquincum és a Duna közötti terület, a Margithid fölötti hajógyári sziget, Lágymányoson az úgynevezett Nádorkert és az állandó kiállítási terület céljára kijelölt terület, a pesti oldalon pedig a Dunapart Újpest alatt,illetve ezzel együtt az újpesti sziget, amely közigazgatásilag s'5 Int én Budapesthoz tartozik, A területek felhasználásainak különösebb nehézsége egyik helyen sincs, mert legnagyobb részük már köztulajdonban van, A bizottság fogja megmondani a maga véleményét,hogy az öt közül melyik látszik városrendezési szempontból ls legmegfelelőbbnek. A városfejlesztési bizottság néhány nappal ezelőtt már áliástfoglalt és az aquincumi megoldást tartja a legmogfelelőbbnek. Az Aquincum és a Dunapart közötti terület, véleménye szerint, minden tekintetben legalkalmasabbnak látszik, mert ugy a szárazföldi,mint .a vizlsportok lebonyolítására meg van minden lehetőség és a helyet ugy vasúttal, mint hely 1 érdekűvel, autóbusszal és hajóval nagyon könnyen és gyorsan lehet megközelíteni és adva van nagy tömegek szállításának lehetősége ls. A városfejlesztési bizottság a kombinációba jött többi területekot, Így a Népligetet, a Vérmezőt, Rákba! mezőt, stb, semmiképpen sem tartja alkalmasnak Nemzeti Stadion céljára, /MOT/D. —-ELŐLJÁRÓIeUg^FTToSI MEGBÍZÁSOK. A polgármester a VIII.kerületben Laczó Viktor dr. áa Kafiovles Miklós dr,tanácsjegyzőket, a kerületi elöljáróságot vezető tanácsnok állandó helyettesit'sével bízta meg. A^IV.kerületben Prokop Sándor tanács jegyzőt bízta meg a. polgármester az állandó előljáró helyettes Huba Géza főjegyző helyettesítésével, a X.kerületben pedig Toldy Ernő tanácsjegyző lett az állandó előljáróholyettes: dr.Lukácsy József tanácsjegyző helyottcsité sével megbízva. /MOT/D. —-VÁJNA EDE KÖZÉLELMEZÉSI TanAC SNOK NYUGALOMBA VONULÁSA, Vájna Ede tanácsnokot április 1-én való nyugdíjazása alkalmával a közélelmezési ügyosztály tisztviselőkara nevében dr.R o s t a János főjegyző, ügyosztályvezető üdvözölte, kiömölte Vájna tanácsnoknak a háború alatti és utáni nehéz időkben a közélolmezás terén végzett rendkívül ér démoniunk ásság át, valamint az alája rendelt tisztviselők iránt mindenkor tanúsított atyai jóindulatát, V a'j n a tanácsnok válaszában lei jo lontette, hogy megh. tottan távozik arról ; a helyről,ahol harminchárom évig működöt t.Kiemelte,hogy oz amunkálkodás részér sohasem volt teher,hanem kellemes kötelességteljesítés. Egyben hangoztatta, hogy az ő munkásságainak eredménye az elődeitől átvett hagyományos szol lembe-n gyökeredzik, amit ő is érvényesített a közélolmezás szolgálatában eltöltött évei alatt. Nyugodtan bizza a székesfőváros köz^lelmezesének irányítását az ügyosztály kipróbált jelenlegi tisztviselőkarára, abban a reményben,hogy oz az elődök hagyományait továbbra'is ápolni fogja. Végül egyenként buc out vett a megjelent tiszta isolőktől./MOT/D. H~Í~R E K ---KÜLÖN AUTÓBUSZJÁRATOK HÚSVÉT NAPJAIN A SPORTPÁLYÁKRA, A Budapest Székesfővárosi Közlekedési r.t.közli,hogy április 1-én, vasárnap a Hungária-körúti MTK-sportpályán történő sport^érkö,.es alkalmából "H" jelzéssel a Blaha Lujza-térről a Rákóczy-uton át a Baross-tér érintésével, 2-án hétfőn pedig az Ullői-uti F.T.C.-sportpályán tartandó mérkőzés alkalmából "F f, jolzósfel a Blaha Lujza-térről a Rökk Szilárd-utcán át,József-köruton,Kisfa/ ludy-utcán es az üllöi-uton át es \"Ü"-j alzessol a Bar oss-térröl a Fiumeiuton, Orczy-uton, Ko röpcsi-utón és' Hungária-körű bon át autóbuszjáratot inI dit.A viteldíj egységesen negyven fillér, /MOT/B.