Magyar Országos Tudósító, 1934. március/3

1934-03-28 [097]

-—AT BLA LE S ZÁLLITO T TA A VAKMERŐ, DE ITTAS RABLÓK, VALAMINT NŐTÁRSUK 3Z. .B/ DS • GVESZ T S-BUNTÉT. ,S .• T . Nagyhevesi György ötvenszázalékos hadirokkant, utcai árus a mult év feb­ruárjának egyik nap, az esti órákban betért az egyik kültelki vendéglő­be. A korcsmában egy előtte ismeretlen nő, mint ut u bb kiderült : Bodor Gizella harmincéves vasalénő, aki két férfi társaságában egy másik asz­talnál iddogált, rögtön, feltűnő melegséggel asztalukhoz invitálta az utcai árust. Nagyhevesi eleinte vonakodott az ismeretlen társaság tagjai közé ülni, később azonban mégis összeültek s jóidéig együtt iddogáltak. Éjféltáján Nagyhevesi György kifizette az addig elfogyasztott italok árat, majd bucsut véve uj ismerőseitől, eltávozott. Alig tett néhányszáz lépést a s öltét mellékutcában, amikor egyik frissüte.tü ismerőse: Bodor Joachim, huszonhároméves napszámos hirtelen mellette termett s azzal tá­madt rá, hogy azonnal fizesse ki a legutoljára rendelt borok árát, mert különben "baj lesz". Bodor Gizella ugyanekkor szinten előbukkant a sötét háttérből és minden további nélkül le akarta húzni az utcai arus hátáról annak áruval tömött hátizsákját; Pritsch János negyvenharoméves vágóhídi hajtó - a vendéglői társaság harmadik tagja, - pedig egyidejűleg meg­fenyegette Nagyhevesit, hogy leszúrja, ha nem adja oda pénzét Bodoréknak. Nagyhevesi György megijedt s abban a hiszemben, hogy az utonallóknak ta­lán még több társuk rejtőzködik a közelben, kijelentette, hogy készpénzéi szívesen átengedi, csak életét kiméljók meg. Bodor Joachim erre kikutatta a rokkantat s elvette tizennyolc pengőnyi készpénzét, - Bodor Gizella.pe­dig ezalatt magahoz vett a hátizsákból mintegy harmincöt perigő értékű apróbb értéktárgyat. A rab lőtárs aság' tagjai később a büntetet örvénys zék elé kerül­tek, ahol Bodor Joachim es Bodor G izella teljes ittasságukkal védekeztek: se--mi re sem akartak visszaemlékezni. Pritsch János vis ont egyáltalán tagadta, hogy a rablásban részt vett volna. Igazolást nyert, "hogy a három vádlott a rablott értékeket és készpénzt egymásközt falosztotta, másrészt pedig az ittasságukra történt hivatkozást a tanuk es a szakértők a leg­határozottabban megcáfolták. Igy a büntet ötörvénysz ék Bodor Joachimot, tí odor Gizellát és Pritsch Jánost rables bűntettéért fejenként két-kétevi fegyházra itelte el. A budapesti t b la Káliay-tanácsa azonban most a Bodor-testvé­rek büntetését - bizonyos enyhito körülmények figyelembevételével - kü- , lön-külön masfelevi börtönre, - Fritsch János büntetését pedig egyévi börtönbüntetésre mérsékelte. A tábla egyidejűleg elrendelte F r itsch Já­nos azonnali szabadlábra helyezését. Az Ítélettel s:. omben egyrós at a köz­vad lé, másrészt a vallottak és védőik semmi sség 1 panas sz al éltek. /MOT /Ky. A TÁBLA JOGERŐSEN HATHÓNAPI BÖRTÖNRE- ITELTE A TÖBB MINT TÍZEZER PEN­GŐT SIKKASZTÓ IRODAiaSASSZONYT. _ A Fejérvármegyei Villan ossági r.t. buda­pesti központja az 1927 év folyamán tisztviselőként alkalmazta Gruber Etel harminchároméves, érettségit tett magánhivatalnoknöt, A hivatalnok­nőyel, aki 2oo pengő havi fizetést élvezett, főnökei egyre jobban meg vol­tak elégedve, ugy hogy rövidesen roábizták a házipénz cár kezelését is. Evek multán kiderült, hogy Gruber Etel a bizalommal visszaélt: huzamosabb időn keresztül, kisebb-nagyobb részi.- tékben, összesen mintegy loöoo pen­gőt elsikkasztott a kezelésere bizott pénzekből, A pénztárkeze1önő a bün­tetőt örvényszék előtt mindössze 5ooo pengő jogtalan eltulajdonitasat is­merte be, de a tanuk és szakértők terhelő vallomása védekezését megcáfol­ta. A biráság a leányt folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettéért hathónapi börtönre itélte s ezt a büntetést most az itélötgbla Csonka­tanácsa jogerősen helybenhagyta./MOT/ Ky.

Next

/
Oldalképek
Tartalom